Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
Mód László „Mert művész a gölöncsér." A szentesi kerámiaközpont a 19-20. században hamutálcák, stb.) csak nagyon nehézkesen illethe- tőeka „népi" jelzővel, sokkal inkább az iparművészet kategóriájába sorolandók. Tanulmányomban a fazekas, fazekasság kifejezéseket tudatosan próbáltam mellőzni, mivel a településen a helyi adottságok nem tették lehetővé tűzálló agyag kitermelését, éppen ezért széles körben főzőedények sem készülhettek. Tanulmányom elsősorban a redukciós eljárással égetett edényekre fókuszál, emellett a mázas kerámia készítésében bekövetkezett változásokat is próbálja nyomon követni. A kutatás eredményeit a jövőben tovább finomíthatja a közgyűjteményekben, illetve magántulajdonban fellelhető kerámiaanyag formai változatosságának és díszítőmotívumainak alapos, összehasonlító elemzése, amit meggyőződésem szerint olyan kutató képes elvégezni, aki az agyagművességben gyakorlati jártássággal is rendelkezik.4 A téma vizsgálata reményeim szerint jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy dokumentálhassuk azokat a stratégiákat, amelyeknek a segítségével az agyagiparosok vagy kézművesek képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és igényekhez. A tanulmányban elemzett példák minden bizonnyal támpontul szolgálhatnak akkor, amikor szembesülve a szentesi feketekerámia jelenlegi állapotával különböző tervek kidolgozására teszünk kísérletet.5 Kutatástörténeti előzmények Annak ellenére, hogy a kutatás viszonylag korán felfigyelt a szentesi kerámiára, önálló, monografikus igénnyel összeállított munka még mind a mai napig nem látott napvilágot. Wartha Vince 4 Ezt a vizsgálatot megnehezítheti az a körülmény, hogy tudomásom szerint Magyarországon nincs olyan személy, aki a szentesi feketeedények módszeres gyűjtésére szakosodott volna. Ennek egyik oka feltehetőleg az lehet, hogy Bozsik Kálmán vagy Badár Balázs kerámiáival szemben a szentesi agyagiparosok munkái nem váltak olyan széles körben ismertté és kedveltté, mint a kunszentmártoni és a mezőtúri műfazekasok termékei. 5 Meglátásom szerint ebben a kérdésben a jövőben a kézművesek, a helyi önkormányzat és az ismeretekátadásában szerepet vállaló oktatási intézmények, művészeti iskolák szoros együttműködésére lenne szükség. Az agyagipar technológiája című munkájában több alkalommal is említésttettaszentesi edényekről, amelyeket készítőik nem kefével, hanem kővel vagy kvarcdarabbal csiszoltak fényesre, és ún. fojtott tűzzel égettek koromfeketére. Schupiter Elemér a Nagy Imre szerkesztésében, 1928-ban megjelent monográfiában érzékletesen mutatta be a szentesi kerámia változásának folyamatát. A szentesi agyagiparos-szakosztály elnökére, Mazura Vilmos kályhásmesterre hivatkozva utalt arra, hogy a városban a mázas termékek készítése az 1850-es és az 1860-as években kezdett divatossá válni, a feketeedények gyártását pedig a Molnár és az Ácsi Kovács család folytatta tovább. A témáról, mint helyi jellegzetességről az elmúlt évtizedekben jó néhány néprajzi pályamunka és szakdolgozat (Borsodi é. n.; Homoki Nagy 1977; VÍGH 1984; OltyÁN 1988; Patay é.n.; KÁDÁR 2005] született, amelyek elsősorban az egyes edénytípusok bemutatására és a munkafolyamatok dokumentálására törekedtek, szerzőik történeti forrásokat csak elvétve használtak fel. Domanovszky György az alföldi központok közül az elsők közé sorolta Szentest, ahol már a török hódoltság korában is készíthettek feketeedényeket. Kiemelte azt, hogy az agyagiparosok termékeik felületét egyenletesen csiszolták, hiányzott viszont róluk a növényi és geometrizáló díszítés (Domanovszky 1973,52], Amíg a település agyagművességéről Szabadfalvi József A magyar feketekerámia6 (Szabadfalvi 1986], addig Kresz Mária6 7 a Magyar fazekasművészet című könyvében, illetve a Csongrádi megye népművészete kötetben értekezett (Kresz 1990,1991). Mindkét kutató egyetértett abban, hogy az agyagiparosok viszonylag kevesen voltak, hiszen számuk alig érte el 6 Szabadfalvi József szerint Szentesen a csiszolásnak egy sajátos, helyi stílusa alakult ki, melynek jellemzője a kompozíciók laza, levegős szerkesztése. A díszítmény általában cserépből vagy egy tőből kinövő virágbokrokból tevődik össze. A levelek jellegzetes hegyben végződnek, felületeiket pedig szabályos egyenes vonalakkal töltik be (Szabadfalvi 1986, 71-72). 7 Az 1950-es években élénk érdeklődésttanúsított a szentesi agyagművesség iránt, amelyet helyben szeretett volna tanulmányozni. Erről a szándékáról árulkodik a Koszta József Múzeum iratai között fennmaradt levélváltása Zalotay Elemérrel, az intézmény akkori igazgatójával. Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltár (a továbbiakban: MNLCsMLSzL) Koszta József Múzeum iratai 1950.497. 288
