Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Történettudomány
Fényképészek Szegeden a két világháború között Fári Irén Szegeden az első fényképész műtermet 1859-ben nyitották meg. A fényképészet sokáig a művészeti tevékenységek közé tartozott, csak 1902-ben sorolta át egy miniszteri rendelet az engedélyhez kötött iparok sorába a fényképész mesterséget. A kezdetektől az első világháborúig mintegy negyvenöt fényképész műterem működött hosz- szabb-rövidebb ideig Szegeden. Ezt az időszakot T. Knotik Márta kutatásaiból részletesen ismerjük (T. Knotik 1980, T. Knotik 2003, T. Knotik 2009).1 A több mint fél évszázadot átívelő, nagy ívű feldolgozás kronologikus folytatására vállalkoztunk jelen dolgozattal. Munkánkban a két világháború között működő vagy akkor indult szegedi fényképészeket gyűjtöttük össze. A 19. század végén alapított fényképész műtermek közül pl. a Brenner Testvérek cég és Keglovich Emil fényirdája három évtizedig dokumentálta a város és lakóinak életét. így munkásságukkal az általunk kijelölt időhatárok között is találkozunk. Ugyanígy nem határolható le a végpont sem: azok közül, akik a két háború között kezdtek fényképészettel foglalkozni, sokan még évtizedekig a pályán maradtak. Tevékenységüket igyekeztük a kijelölt időhatár után is követni, amennyire a rendelkezésre álló adatok engedték. Az államosítás, a fényképész szövetkezet megalakulása 1951-ben jelentősen átalakította a szakmát Szegeden is, ugyanúgy, mint az ország legnagyobb részében. A magán műhelyek nagyrészt megszűntek, a fényképészek beléptek a szakszövetkezetbe. Ezen időszak azonban még további kutatást igényel. Célunk a címben jelzett időintervallum között 1 T. Knotik Márta két évtizedes kutatásának eredményével alaposan kibővítette és pontosította Szakács Margit alapvető munkájának (Szakács 1997) szegedi fényképészekre vonatkozó adatait. Szakács Margit országos adatbázisa online elérhető: https://mnm.hu/hu/ muzeum/muzeumi-informaciok/fenykepeszek-es-mu- termek-adatai-kutatoknak. (Letöltés ideje: 2017.09.10.) maradva, némi kitekintéssel a következő időszakra, egy minél teljesebb adattár létrehozása volt. Néhány fényképész, pl. a fővárosi Rónai Dénes (N. Szabó 2006) vagy Bäck Manci (Gömör 2003) és Liebmann Béla munkássága jobban ismert, de a többségről alig tudunk valamit. A szegedi múzeum gazdag gyűjteményében is elvétve vagy egyáltalán nem található fénykép néhány, az adattárban szereplő fotóstól. Tehát a jelzett korszak is kínál további gyűjtési és fel- dolgozási feladatot. A két világháború között Szegeden a fényképészek száma gyarapodott. Az 1907-es szegedi címtárban 10 fényképész műterem található, 1921-ben és 1925-ben 15 fényképészt soroltak föl, 1933-ban az ipartestület 22 fényképészt tartott nyilván, és rajtuk kívül még 4 fényképész dolgozott a városban. Az 1942-es címtárban 24 fényképész nevét találjuk. Az egész időszak alatt mintegy hetven, iparigazolvánnyal rendelkező fényképész dolgozott több-kevesebb ideig Szegeden. Legtöbbjük rendelkezett műteremmel, főként portréfotózással foglalkozott, mint a hirdetésekből kiderül, de a riport- és a szociofotó területén is kiemelkedő egyéniségeket találunk. „A két világháború közötti időszaka magyar fotóművészet széles körű kibontakozásának kora, nemcsak a hivatásos portréfényképezés megújulásának, hanem jelentős létszámú amatőrtábor kialakulásának, kiemelkedő jelentőségű művészegyéniségek munkásságának az ideje. Ekkor vált nemzetközileg ismertté és elismertté a magyar fotókultúra." [Kolta - Tőry 2007,158) „Az előző korszakhoz képest jelentős előrelépést jelentett a festőiességtől való fokozatos elszakadás, a fényképi látásmód kibontakozása. A fotó csak rá jellemző kifejezésmódja - a fénnyel való plasztikus ábrázolás, a részletgazdagság, az éles rajz, a mélységi élesség - általános követelménnyé vált.” (Kolta - Tőry 2007,160) 209
