A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)
RÉGÉSZET - Kujáni Yvett: Viseleti elemek és mellékletadási szokások egy 4-5. századi dél-alföldi temetőben Az apátfalvi temető elemzése III.
Kujáni Yvett Viseleti elemek és mellékletadási szokások egy 4-5. századi dél-alföldi temetőben típusú volt, mint a felnőtteké. A kronológia ebben az esetben nem csak az analógiákkal, hanem a szarmata kislányok fülbevaló viseletének a 4. századtól való gyakoribbá válásával is igazolható. Kizárólag nők és gyermekek sírjából ékszerként és amulettként is értelmezhető tárgyak kerültek elő, amelyek viseleti helye a bolygatás miatt kérdéses volt. Ezeket minden bizonnyal a nyaklánc közé fűzve vagy a karékként hordhatták, erre utal az eredeti helyeken azonosított példányok előfordulása. Bronzkarikákból álló ékszereggyüt- test, balta-, félhold- és függesztőfüles üveggyöngy csüngőket [melyek amulett/talizmán szerepe néhány esetben igazolást nyert) figyelhettünk meg. Ezek a középső szarmata kortól az 5. századig előfordulnak. Apátfalván kizárólag a késői időszakra [a 4. század végére és az 5. század közepére) keltezhető példányokkal találkozhattunk. A Nagyút-dűlőn élt férfiak általános viseletéről a 165. temetkezés alapján nyertjük a legtöbb információt. Az elhunyt még életében a mellkas közepén bronzfibulát viselhetett, amely valószínűleg a felsőruházat összefogására szolgált. Nadrágját vascsattal záródó övvel viselete, amelynek bal oldalára felfűzve hordta a fatokban lévő kését. Az övre csatolva a tarsolya vagy erszény is lehetett. Ebben a kis táskában - vagy magában a zsebben - pénzérme is volt. A halotti szertartás során lábához edényt, jobb karjához pedig „vaslándzsát" helyeztek. Számos esetben találkoztunk olyan ékszerekkel, viseleti elemekkel és mellékletekkel, amelyek mindkét nemnél és/vagy felnőtt nőknél és gyermekeknél is előfordultak. A mellkas tájékon leggyakrabban fibulákat viseltek. Apátfalván kizárólag alá- és oldalt hajlított lábú típussal találkoztunk, melyek ezüstből, bronzból, nem ritkán vasból készültek. Az elemzésből megállapítottuk, hogy a temetőben a késő szarmata-hun kori leletanyagban már ismert típusok előfordulása a leggyakoribb. Több esetben regisztráltuk - igaz, csak női temetkezéseknél - a kettős fibulaviselet jelenlétét. szinte körülölelik a temető keleti és északi végét. Rablás csak egyetlen gyermektemetkezést érintett. Nehézségbe ütközöttugyanakkor a nemek elkülönítése. A kislányok meghatározása antropológiailag nem volt lehetséges, ilyen esetekben a leletanyag segítségével valószínűsítettük az elhunyt gyermek nemét. A temetőspecifikumként megjelenő magas réztartalommal készült ruhatűző kapcsok nem csak számos női és leánygyermek (153., 154., 159. sír), de férfitemetkezésben is megtalálhatóak (175. sír). Mindezek mellett előfordult ilyen anyag-összetételű fémből készült ékszer például a 189. sírban, ahol egy balta alakú csüngőt valamint egy karikát, a 195. temetkezésnél pedig egy hurkos-kampós záródású fülbevaló párt találtunk. A sírleletek alapján megállapítható, hogy a férfiak, a nők és a gyermekek egyaránt viseltek övét. Csattal záródó övét összesen 12 temetkezésnél (6 férfi, 4 nő és 2 gyermek) találtunk. A női, férfi- és gyermekövek közötti különbség enyhe méretbeli eltérést mutat, az adultus korúaké kissé nagyobb. A 175. férfisírban lévő félkörös fejű csattól eltekintve,93 mindegyik példány ovális. Az hogy a barbár és nem római import készítmények, egyértelműen megállapítható, hiszen a pannoniai példányok átmetszete ezeknél a típusoknál háromszögű szemben a szarmata csattípusok kör vagy ovális átmetszetével (Vaday 1989,70), ugyanakkor barbár műhely jelenlétét feltételezi a 175. sír öntési technológiája is.94 A csatok anyaga nem függvénye az időrendi csoportosításnak. Beláthatjuk, hogy a tipológiai- lag azonos formák határozzák meg az időrendet, mivel ugyanazok a formák anyaguktól függetlenül jellemzőek az adott korszakra. Kivételt képez ez alól a kései időszakban a vastárgyak nagyszámú megjelenése, amely az öv- és fibulakészítés során egyre jobban kiszorítja az ezüst és bronz alkalmazását (Istvánovits-Kulcsár 1994, 73). Esetünkben két meghatározó formavariánsról beszélhetünk: a késő szarmata korszakra keltezhető ovális, megvastagodó csatkarikájú darabokról és az ugyanilyen formájú, de ráhajló peckű változatokról. A kutatás jelen állása szerint a két típus jó kronológiai indikátor, mivel az első válfajú darabok váltják fel a 3. században széles körben elterjedt példányokat, míg a karikára hajló pecek csak a 4. század legvégén tűnik fel az alföldi leletanyagban és az 5. századra válik 93 Vaday Andrea rámutat, hogy a fentebb említett típus sem keltezhető a hunkornál korábbra (Vaday 1989, 67-69). 94 Erről bővebben Vaday 2005,151-198. 54
