A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)
RÉGÉSZET - Kujáni Yvett: Viseleti elemek és mellékletadási szokások egy 4-5. századi dél-alföldi temetőben Az apátfalvi temető elemzése III.
Kujáni Yvett Viseleti elemek és mellékletadási szokások egy 4-5. századi dél-alföldi temetőben (Vaday-Domboróczki 2001, 77). A Kárpát-medencében a késői időszakban gyakran több típusú fegyver is a sírba került. Apátfalván egyetlen férfisírban találtunk „lándzsát"71 (165. sír), ami arra is utalhat, hogy az apátfalvi népességben nem volt számottevő katonai elit (Kujáni 2015, 125, 13. tábla 1, 8). Felmerülhet a kérdés, hogy ezt lehet-e a nagyfokú rablottsággal magyarázni? A temetőben a 10 férfisírból 5 esett a rablók áldozatául. A fegyveres férfiak aránya így igen alacsony, mindössze 10% volt. Ha azt feltételezzük, hogy a rablók a fegyvereket tekintették elődleges zsákmánynak, akkor ez az arány 60%-ot is elérheti. A 165. sírban talált szálfegyver köpűje hengeres átmetszetű, egyik oldalán (feltételezhetően a szemben lévő oldalán is) félgömbös fejű nittszeggel rögzítethették a nyelet, melynek töredékei a középső tengely teljes keresztmetszetében a nittszeghez kapcsolódva megmaradtak. A penge rombusz metszetű, felső harmadában törött. A különálló végződés szintén négyzet átmetszetű, hegyben végződő, lekerekített végű. A kísérőleletek alapján (fibula, vascsat) a temetkezés időrendi besorolása a 4. század végére - 5. század elejére tehető. Érmék A szarmata temetkezési rítusban „idegen elemként" értékeljük az érmét a sírokban. Ez a Kárpátmedencében felvett szokások közé sorolható (Kulcsár 1998, 58-60). A szarmata sírokban a pénz „obulusként", pásztorkészség részeként vagy csüngőként fordul elő (Vaday 1989,60-61; Kulcsár 1998, 58; Vaday-Domboróczki 2001, 51-55). Halotti „obulusként" a Barbaricumban leggyakrabban férfisírok mellékleteként (Vaday- Domboróczki 2001, 53), ritkábban női és gyermeksírokban fordulnak elő. Apátfalván négy alkalommal találtunk 71 A fegyver az ismert tipológiai besorolások egyikébe sem illeszthető be (vő. Istvánovits-Kulcsár 1995, 9-32; Vaday-Domboróczki 2001, 93-97). Támadó szálfegyverként ez a legismertebb csoport, amíg az azonosítás megnyugtatóan le nem zárul, addig a lándzsa elnevezést használjuk. érmemelléklettel ellátott sírt (165., 173., 175. és 179. sír) (Kujáni 2015, 125,13. tábla 3; 126, 14. tábla 2; 127, 15. tábla 4). Csüngőként, másodlagosan felhasználva, egy leánygyermek sírjából (178. sír) került elő pénzérme (Kujáni 2015, 129, 17. tábla 6). Ezek közül négy megbízhatóan keltezhető érme, a meghatározás alapján a 2. század második harmada-2. század legvégső időszakában készültek.72 A temetőben az érméket tehát a római a pénzbeáramlás első időszakához köthetjük, amely a 2. századi jó minőségű ezüst denariusokkal jellemezhető (Istvánovits-Kulcsár 1994,69). Hibásnak tekintjük azokat a temetődatálási adatokat, amikor kizárólag bizonyos tág intervallumban használt tárgytípusok és az érmék alapján keltezik a sírokat (pl. Juhász 1978, 104-105). Gyakorta előfordulnak 2. századi érmék 4-5. századi sírokban is (pl. Kőhegyi- Vörös 2011, 341-345). A tanulmányban a fent említett megállapítások miatt csak melléklet-típusként vizsgáltam a pénzeket, illetve az érméből készített csüngőt. Kronológiai következtetések levonására ezek a tárgyak alkalmatlanok voltak.73 Pénzek kizárólag a medence vagy az alkarok környékén fordultak elő. Egyenlő arányban figyeltük meg mind a jobb, mind a bal oldalon. Valószínűleg az övre erősített tarsolyba vagy tokba helyezhették a 165. és a 175. sírban talált érméket. Itt csakúgy, mint például a tápéi temető 23. sírjában, a csat és a pénz egymás felett helyezkedett el (Vörös 1996, 130). Több „obulus" egy sírban nem fordult elő. 72 165. sír: Julia Domna (193-217) denariusRIC535(193-197); 173. sír: Antoninus Pius, Marcus Aurelius esetleg Caracalla denarius; 175. sir: Faustina Mater (138-141) denarius; 179. sir: Marcus Aurelius consecratiós denarius (180). Csüngőként a 178. sír igen kopott érméje: Antoninus Pius denárius (138-161). 73 E mellékleteknél merül fel leginkább az a kérdés, amely a leletekkel kapcsolatos kronológiai meghatározást szinte lehetetlenné teszi: az érmék előállításának, használatának, valamint földbekerülésének ideje eltérő lehet. A kutatók fent említett cikkükben rámutatnak, hogy a szarmata Barbaricumban ez a „csúszás” még a területre való eljutás időtartalmával is kiegészül (Istvánovits-Kulcsár 1994, 69-70). Ehhez még hozzáadódik a pénzhasználat egy újabb állomása: a másodlagosan - amulettként vagy ékszerként - újra felhasznált veretek problematikája. Az ezekből készített tárgyak viselete még egy fázissal meghosszabbítja a pénzérme „életútját". 45
