A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)
TERMÉSZETTUDOMÁNY - Sánta Gábor: Gajdács Mátyás és Fekete István
Sánta Gábor Gajdács Mátyás és Fekete István ismét Kelet-Afrikába utaztak, és ekkor már a filmes-fotográfus Dörflinger Sándor is velük tartott. A zoológiái gyűjtés konzerválását végző Gajdács 1914 nyarán a száraz éghajlatú Marokkóba települt, de az első világháború kitörése miatt vissza kellett térnie Addisz-Abebába. Csupán 1920-ban és 1934-ben látogatott haza, azonban mindkét alkalommal hamar visszatért az etióp fővárosba, ahol letelepedett. Expedíciós felszereléseket árusító üzletet és preparátorműhelyt nyitott, expedíciók vadászkísérője meg állatgyűjtő, valamint a császár szőrmeszakértője is volt. Csaknem egész Etiópiát beutazta. Magyarországi kapcsolatait mindvégig ápolta. Honfitársai egyike például azzal kezdi élmény- beszámolóját, hogy „az abesszin főváros örökké hegyre mászó, karcsú eukaliptuszok közt kanyargó hepehupás főutcáján áll a Gajdács-kúria. A környező mohamedán és bennszülött házaktól elütő, európai stílusban épült, hegyes tetejű, háromablakos, földszintes épület homlokzatán hosszú tábla lóg, és rajta ez a hirdetés: Gajdács Mátyás. Trophées, Oiseaux, Forrures. [...] Addisz- Abebában telepedett le, ahol saját kutatórajával járja Abesszíniának vadbő területeit. Befogja az élő vadat, és szállítja állatseregleteknek a világ minden részébe, kereskedik prémekkel, vadásztrófeákkal, gyűjt madarakat, lepkéket és az elképzelhető legkülönbözőbb természeti tárgyakat. [...] A vadászaton kívül nagy örömmel tanulmányozza a bennszülöttek életmódját és különös szokásait. Legérdekesebb levelei mindig azok, amelyekben kedves humorával ezekről a megfigyelésekről számol be".4 Bár Gajdács Mátyás folyamatosan tervezte a hazatelepülést, ez mégis csak 1965 augusztusában történt meg. Keve András nekrológja azzal zárul, hogy „élveztem azt a lelkesedést és hozzáértést, amelyet a két [egészen pontosan: nem egészen másfél] évig tartó közösen végzett madáranyag-feldolgozásunk folyamán nála tapasztaltam. Mindig frissen, fiatalosan és jókedvűen állított be a szokott szerdai napon [a Madártani] Intézetünkbe”.5 A megemlékezés 4 Gebhardt Antal: Magyar gyűjtő Abesszíniában. Búvár, 1935/10.698-700. 5 Keve András: Gajdács Mátyás. Állattani Közlemények, 1968/1-4.21-23. korábbi változatában még az is olvasható, hogy Gajdács „örökké jókedvű, tréfálkozó ember volt, akivel élvezet volt együtt dolgozni. Két éven át minden szerdán belátogatott hozzám, és együtt dolgoztuk fel a kb. 200 példányból álló madárgyűjteményt. Ilyenkor csodálhatta meg az ember a jó szemét és ötleteit".6 Az egymást kiegészítő-pontosító nekrológok kompilációjá- val rekonstruálható az utolsó hetek története. „1966. december közepén tettünk pontot két tanulmányra - folytatódik Keve András szűkszavú krónikája -, de a rákövetkező szerdán már nem jelentkezett, [inkább: késett, és így a] szegedi utunkat is el kellett halasztanunk. Megérkezésekor kijelentette, hogy fáradt, majd jelentkezik. Január közepén azután nem vártam tovább, felkerestem. Bizony, nagyon rossz egészségi állapotban találtam, és a máskor olyan fiatalos kedélyének nyoma sem volt.” Kiderült, hogy még „decemberben influenzát kapott, [és] a tropikus élethez idomult szervezete már nem tudott átállni magas korában, sőt az influenza virulenssé tette régi tropikus betegségeit is. Végül kórházba kellett szállítani, ahol 1967. II. 3-án elhunyt". Gajdács Mátyás hamvaitmárcius 9-én a Farkasréti temető A/0/0//374 számú urnafülkéjébe temették el. (Bár a nyughely húsz év múlva lejárt, az urna még 2016 januárjában is a helyén volt.) 2. Vajon mi lett a sorsa az évtizedes Gajdácsgyűjteménynek? Nos, Abesszíniából a kezdetektől küldött Magyarországra preparátumokat és szakkönyveket, valamint alkalmanként kutatási beszámolókat.7 „A hazai múzeumok részére félretette, amit tudományos szempontból érdekesnek talált - írta Keve András. - Igen jószemű kutatónak bizonyult. A hazai gyűjteményeket állandóan segítette adományaival, amelyeket néha igen eredeti módon küldött, pl. egyszer egy guvatfürjet egy légipostái borítékban 6 Keve András: Gajdács Mátyás emlékezete. Magyar Vadász, 1968/2. 24. E korábbi megemlékezést a folyóirat februári száma közölte, vagyis Gajdács Mátyás hónap eleji halála után szinte azonnal nyomdába került. Tartalmi-nyelvi pontatlanságainak ez a kapkodás az oka, és egyúttal magyarázata is annak, hogy még abban az esztendőben miért jelent meg Keve András nekrológjának javított-bővített változata. 7 L.d. Papp József-Réthy Zsigmond: Magyar Madártani Bibliográfia. Békéscsaba, 1980,148. 330
