A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Sánta Gábor: Gajdács Mátyás és Fekete István

Gajdács Mátyás és Fekete István Sánta Gábor Fekete István tekintélyes irodalmi hagyatékának nagyobbik hányadát az Ajkai Városi Múzeum őrzi. A küldeményekbe lapozva hamar megálla­pítható, hogy a szépírói pályája újraindulásától, vagyis 1955 után a postások naponta tucatjával vitték a leveleket és képeslapokat otthonába, a budapesti Tárogató út 77. szám alá. Nemcsak rokonok és barátok, de ismerősök meg ismeretlen rajongók serege is írt az egyre többet beteges­kedő Fekete Istvánnak, aki pedig - a kimerítő személyes találkozások helyett - szinte mindig mindenkinek válaszolt. 1963 kora tavaszán Dorogról is kapott egy gépelt levelet, amelyben egyik olvasója „szakér­tőként” kereste meg, mondván, „a közelmúltban az Esti Hírlap egyik számában megjelent egy cikk. Az Ikarus-gyár dolgozói jártak Afrikában, és ott állítólag Tanganyika Dar S. Salam városában találkoztak [egy] Gajdács János [így!] nevű ma­gyarral, aki Kittenberger Kálmán szolgájának nevezi magát. Ez a hír társaságunkban erős vitát indítottéi. Egyesek szerint lehetetlen, mások sze­rint lehetséges. Kétségtelen, Kittenberger Kálmán egyjik] könyvében sem tesz említést róla, holott még a fekete szolgáit is név szerint nevezi [meg]. Ellene szól az a tény is, hogy nem volt abban a hely­zetben, hogy még innen vigyen magával szolgát. A vita folyamán felmerült Fekete úr Kittenberger Kúlmúnról szóló könyve, ahol azt mondhatnám, a legkisebb mozzanat is meg van írva a nagy va­dászunk és kutatónk életéről, és erről sehol nincs erről szó. A furcsa az benne, hogy most, a halála után néhány évvel jelentkezik az illető. Feltehető, hogy nem egészen mond valót". A dorogi levélíró azzal a reményével búcsúzik, hogy „ebben a kér­désben Fekete úr mielőbb kimondja a döntő szót".1 * 1 Tárnaiúzeum. Kézirattár. Tanganyika 1961 és 1964 között független János levele Fekete Istvánhoz. Dorog, 1963. márc. 28. Ajkai Városi M volt, Dar-es-Salaam Az Esti Hírlap beszámolójának utolsó előtti bekezdésében a négy magyar férfi „emlékezetes élményéről” egészen pontosan a következő ol­vasható: 1962/63 fordulóján „Dar-es-Salaamban megkerestünk egy öreg magyart, Kittenberger Kálmán egykori vadászinasát. Hetvennégy eszten­dős; ötvenet Etiópiában töltött, Kittenbergerrel ment ki annak idején, [és] ottragadt. Tökéletesen beszél magyarul Gajdács János [itt szintén így!] bácsi, és kitörő örömmel fogadott bennünket. Minden évben készül haza, most is azt mondta: viszontlátásra otthon. Küldött egy ritka madarat a Madártani Intézetnek, és mindenáron ránk akart erőszakolni egy oroszlánbőrt; nehéz volt, a repülőgépen nem hozhattuk volna el.”2 Nyilvánvaló, hogy valaki ezúttal is félreértett valakit. János? Szolga vagy inas? Egyik sem. 1. Ki volt Gajdács Mátyás? Százharminc év­vel ezelőtt, 1886. február 22-én, Békéscsabán született. A bőrkikészítést meg a preparálást Haering Ede szegedi (Zsigmond, majd Csemegi utca 5-7. szám alatti] műipar- és tanszergyárában sajátította el. A gyorsan fejlődő cég az alsóvá­rosi Borbás utca 2. alatt új telephelyet kezdett el építeni, azonban az ígéretes vállalkozás 1909-ben tönkrement.3 Gajdács Mátyás ezután a fővárosi Lendl Adolf neves preparatóriumának és tanszerkészítő műhelyének munkatársa lett. Először 1911/12-ben, a zoológus Kovács Ödönnel járt Afrikában; az abesszíniái expe­díció preparátora volt. Ezután rövid itthoni tartózkodás következett, majd hamarosan a fővárosa. Ezután Zanzibárral egyesülve Tanzánia lett a térség neve. 2 Bende Ibolya: Kaland Afrikában. Esti Hírlap, 1963. febr. 25. 3. Az újságíró nyilvánvalóan pontatlanul nevezte meg a tanganyikai magyar vendéglátó nevét. 3 Bátyai Gitta: Preparátumok, iskolaszerek. Haering Ede szegedi tanszergyára. Szeged, 1990-91/12-13.78-83. 329

Next

/
Oldalképek
Tartalom