A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)
NÉPRAJZ - Nagyillés Anikó: „Megvigasztalom őket minden szenvedésükben.” A jezsuiták válaszkísérletei a társadalmi változásokra
Nagyillés Anikó A jezsuiták válaszkísérletei a társadalmi változásokra eseményeihez igazították. Annak érdekében, hogy ez a parancs a gyerekek számára eredményesen átadható legyen, történetek, mesék, játékok, énekek, illetve más szórakoztató foglalkozások, például rejtvények vagy bábszínház segítségével tanították meg a gárdistáknak. Az oktatás fontos részét képezte az önismeret és a „megjavulásra” való törekvés, amelyet szintén játékos formában sajátítottak el, a gárdavezető fantáziájától függően (Farkas 1943, 6-7). A gyűléseken kívül is tartottak foglalkozásokat, amelynek nagy része a mindennapi életben fontos feladatok elsajátításában segített a gyerekeknek: a lányoknak főző- és varrótanfolyamot, a fiúknak kézimunka- és sportfoglalkozásokat szerveztek (Farkas 1943, 7-8). A Szívgárda emellett nagy hangsúlyt fektetett a jótékonyságra is. A Szív újság főszerkesztője, Bíró Ferenc atya is azt hangsúlyozta az 1920-as és 1930-as években, hogy a krisztusi szeretet hirdetése önmagában nem elég. Szerinte a vallásnak nem szabad csak a lélekre szorítkoznia, hanem a testet is fel kell karolnia. Azt látta ugyanis, hogy külföldön a nincstelen munkások nagy számban tagadták meg a vallásukat, esetleg csatlakoztak baloldali mozgalmakhoz (Petruch 1943, 26-27). A kis gárdisták tehát nemcsak a plébánia vagy az iskola falain belül tevékenykedtek, hanem előadásokat is vállatak például a Vöröskeresztnél és a kórházakban, részt vettek A Szív újság terjesztésében. Az utóbbinak egyik módja az volt, hogy a gyermek olvasta A Szív újság gyermekrovatát. Mivel a „Gyermekrovat maga a Szívnek hasábjait képzi, annál könnyebb ezt a gyermeknek a családba juttatnia, mert ugyanazon lapban viszi a szülőknek is, meg önmagának is a heti olvasmányt. Sőt épp azért nem ad ki a gárda külön gyermek-újságot, hogy a gárdista kénytelen legyen a maga olvasmányával együtt a szülőkét is megvenni és hazavinni.” (n.n. 1929, 12-13) A plébános irányításával a gyerekek emellett részt vettek a jótékonyságban, jótékonysági műsor vagy gyűjtések formájában. Úgy vélték, hogy ha a gyermekek a környezetükben példát mutatnak és apostolkodnak, a körülöttük lévő emberek (családjuk, barátaik, osztálytársaik, stb.) is követni fogják a példájukat. A gyermeknek tisztelnie kellett szüleit és segítenie otthon. A két világháború között is évente megünnepelték az anyák és apák napját. Ezt a katolikus iskolákban összekötötték Jézus szüleinek, Szűz Máriának, illetve Szent Józsefnek a tiszteletével. A szívgárdista gyermekek fontos apostoli feladatai közé tartozott, hogy meggyőzzék szüleiket a vallásos élet fontosságáról, illetve rávegyék őket, hogy ajánják fel magukat és családjukat Jézus Szívének, és ezáltal elnyerjék azt a 12 ígéretet, amelyet az Üdvözítő a Szívét tisztelőinek tett. Csávossy Elemér szerint a 20. században lévő egykézés, a válások és más „testi és erkölcsi nyomor” a család szentségének megbomlásával jött létre, amelynek egyik eredményes „ellenszere" a családfelajánlás (Csávossy 1942,211). Laczika Ferenc jezsuita atya a családot a társadalommal állította párhuzamba: „Az emberi társadalom a családokból tevődik össze. A társadalmi élet hű tükörképe a családi életnek. Ha a családban uralkodik Jézus Krisztus és az ő szentséges Szíve, uralkodik majd a társadalomban is. Az ő uralma pedig áldást és boldogulást jelent. Éppen azért magas színvonalú és áldásos szociális munkát végez és az égető társadalmi kérdéseknek egyedül helyes megoldását mozdítja elő az, ki a családfelajánlás által Jézus Szívét viszi be a keresztény családokba.” (Laczika 1925, 4). A felajánlásban az ígéretek elnyerésén túl fontos szerepet játszhattak a család, illetve a családtagok egyéni motivációi is. A felajánló ima szerint a felajánlás napján, illetve évfordulóján a család teljes búcsút nyert, ha áldozott a pápa szándékára egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és egy Dicsőséget. A családfelajánlási imát X. Pius pápa 1908. május 19-én hagyta jóvá (Szabó 1930, 127). A felajánlás és a tisztelt eredete azonban a 17. századra tehető. Alacoque Szent Margitnak 1673 és 1675 között látomásban nyilvánította ki Jézus Szíve az új ájtatosság módját. Az első családfelajánlások ennek megfelelően Franciaországban történtek meg 1882-től, majd fokozatosan terjedt el a világban. Magyarországon 1920-tól ajánlották fel magukat a családok Jézus Szívének és került a nevük az „aranykönyvbe" (Laczika 1925,41-55). 296
