A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csehó Gábor: Bugac természetvédelmi szempontból jelentős Coleoptera faunája
Csehó Gábor Bugac természetvédelmi szempontból jelentős Coleoptera faunája (Gaskó 2009), legkésőbb 1997. augusztus 16. és 31. között (a bugaci Ősborókásból), sörcsapdából került elő. Leggyakrabban június elejétől július közepéig találkoztunk vele. (Gaskó 2009) Lárvája elsősorban hazai nyárfákban (Populus sp.) fejlődik, az imágó viráglátogató, leginkább a cickafarkokat [Achilea sp), a mezei iringót (Eryngium campestre) és a margitvirágokat (Leucanthemum) kedveli (Muskovits-Megyessy 2002), de egyéb fehér virágokon is előfordul. (Merkl 2007) Az Ősborókás buckaközében elhelyezett talajcsapdába három példány esett bele, a bugaci Nagylegelőn egyet cickafarkról (Achilea sp.) fűhálóztam. A fajt Somorjai Gyula (1986) a Nagybugaci-erdőből jelzi. Dicerca aenea (Linnaeus, 1761) - nyárfa-díszbogár Főképp az alföldi nyárasok lakója. Lárvája a nyárfák (Populus sp.) és égerek (Alnus sp.) törzsében illetve vastagabb ágaiban fejlődik. (Csíki 1909) Muskovits József és Hegyessy Gábor (2012) kizárólag fehér nyárból (Populus alba) nevelte. Az imágó május elejétől július végéig rajzik, ilyenkor a fák törzsén és friss nyárfarakásokon napozik. Legközelebbi lelőhelye Kecskemét. (Muskovits-Hegyessy 2012) Elpusztult példányát az Ősborókásban egy bucka tetején találtam meg. Cucujuscinnaberinus(Scopo\i, 1763) - skarlátbogár A faj a síkság természetes valamint ültetett nyárasaiban a leggyakoribb, a domb- és hegyvidéki erdőkben fenyő, illetve egyéb lomblevelű fák kérge alatt csak szórványosan fordul elő. (Merkl 2003a, Merkl-Vig 2009). Gaskó Béla (2009) eddig három fafajból mutatta ki, ezek a fehér nyár (Populus alba), a szürke nyár (Populus canescens) és a kocsányos tölgy (Quercus robur). Életmódjáról Merkl Ottó (2014) részletesen beszámol. írásából megtudható, hogy nagyméretű lárvája a még lábon álló, de már elhalt fáktörzsének nem túl laza, kissé nedves kérge alatt gombás korhadékkal és elhalt kambiummal, továbbá eleven vagy elpusztult rovarlárvákkal táplálkozik. Az imágó ízeltlábú állatokat (akár dögöket is) fogyaszt, rajzási ideje kora tavasztól május elejéigtart, ezt követően hamarosan elpusztul. 1997. április 3-án a bugaci Ősborókásban Molnár Andrea 2 példányt nyárfakéreg alól szedett ki. Aegosoma scabricorne (Scopoli, 1763) - diófacincér Az egyik legnagyobb cincérünk, amely a pa- learktikus régió délnyugati részén honos. Nevével ellentétben nem kötődik szorosan a diófához (Juglans regia), hanem szinte bármilyen lombhullató fában képes kifejlődni. Leginkább a hazai nyárakat (Populussp) és a füzeket (Salixsp) részesíti előnyben, ezért leggyakrabban a folyók menti puhafa ligeterdőkben találkozhatunk vele. (Gaskó 1999, Kaszab 1971, Medvegy 1987, Merkl-Vig 2009, Nagy-Víg 2008) Négy publikáció látott napvilágot, amely a cincérek hazai tápnövényeit vette lajstromba. (Kovács 1997, Kovács-Hegyessy 1995,1997, Kovács-Muskovits-Hegyessy2000) A cikkekben szereplő tápnövényének listáiból négy özönnövényként számon tartott fafajt mindenképp érdemes kiemelni, a fehér akácot (Robinia pseudoacacia) (Kovács-Hegyessy 1995, 1997), a mirigyes bálványfát (Ailanthus altissima) (Kovács-Hegyessy 1995, Kovács 1997), a kőrislevelű (zöld) juhart (Acer negundo) (Kovács-Hegyessy 1995, 1997) és a nyugati ostorfát (Celtis occidentalis). (Kovács-Hegyessy 1995) A sor azóta kiegészült a (Szatymazról származó) keskenylevelű ezüstfával (Elaeagnus angustifolia), amelynek vastag tönkjéből neveltük ki. Lárvája kiszáradt, kidőlt vagy öreg, beteg fák elhalt részében rág. Az alkonyatkor aktív imágó rajzási ideje július elejétől augusztus első feléig tart. A nappali órákban a leváló kéreg alá, vagy a faodvakba, vagy pedig a lárvák járataiba húzódik. A fény jól vonzza, bár ezt Hegyessy Gábor (2013) cáfolja. Bugacon a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Bugaci Erdei Iskola és Oktatóközpontja mellett felállított lámpára repült. A jellegzetes ovális alakú röp- lyukát számos fán megfigyeltem. A bogár magyarországi állománya helyenként erős, összességében véve nem veszélyeztetett, védettségét az erőteljesen megfogyatkozott idős erdőállományok megőrzése indokolja. Semanotus russicus (Fabricius, 1776) - borókacincér A pontomediterrán elterjedésű cincér lárvája a közönséges borókában (Juniperus communis) fejlődik (Hegyessy 2013, Kovács 1997, Kovács- Hegyessy 1995, 1997, Kovács-Muskovits- Hegyessy 2000, Medvegy 1987, Nagy-Víg 2008), 380
