A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
RÉGÉSZET - Sóskúti Kornél - Sz. Wilhelm Gábor: Felgyő-kettőshalmi-dűlőben (20/77, Nr. 85. lelőhely] feltárt szarmata településrészlet római eredetű leletanyaga
Sóskúti - Sz. Wilhelm Felgyő-Kettőshalmi-dűlőben feltárt szarmata településrészlet római eredetű leletanyaga még az eredeti bronz tűszerkezete is megmaradt. A viszonylag gyakori térdfibuláknak ez egy ritkábban megjelenő altípusához sorolható. Pannóniában főként a tartomány nyugati részén fordul elő nagyobb számban (berecz 1991, 165], de megtalálható a daciai Apulumban és Moesia Superiorban is (bogdan-coci$ 2006, 222). A díszítés ilyen jellegű kialakítása sem egyedülálló, a Morva-medencében található Mikulovról ismert hasonló darab (peSkar 1972, Taf. 15. 7). A térdfibulák a római tartományokban 2. század elejétől a 3. század közepéig általánosan elterjedtek voltak. Érmék A feltárt lelőhelyrész kiterjedéséhez és az előkerült jelentős mennyiségű leletanyaghoz képest a római érmék száma igen alacsony, mindösz- szesen három darab került elő a régészeti jelenségekből. Az egyik egy temetkezésben (4329. objektum) elhelyezett melléklet volt, a másik egy szarmata szemetesgödör betöltéséből, míg a harmadik egy avar kori objektumból látott napvilágot. Az utóbbit átfúrták másodlagos felhasználása során csüngőként használták. Ennek pontos időbeli és területi származása bizonytalan, így nem sorolható a szarmata település római anyagköréhez. Az árokba eltemetett férfi mellé Antoninus Pius, 145-161 között veretett, enyhén kopott, közepes megtartású dénárját helyezték (15. kép 5). A másik - másodlagosan hulladékkal feltöltött - szarmata objektumból előkerült érme egy Alexander Severus sestertius (15. kép 6). Különlegesebbnek tekinthető a nagybronz érme, mert egyrészt a településhez köthető, másrészt kisebb értékű nyersanyaga miatt valószínűleg nem volt olyan hosszú ideig forgalomban, mint a 2. századi ezüstök (kőhegyi 1972, 104), keltező értéke valamelyest közelebb áll a valósághoz, mint a sírban elhelyezett dénáré. Mind a három érme pontosan meghatározza a jelenségek post quem keltezését, azaz annyi bizonyos, hogy a temetésre, illetve az érme földbekerülésére azok verése után került sor, azonban a keltezés felső határa egzakt módon nem pontosítható. Jól példázza ezt a 2417.+2587. objektum betöltéséből előkerült lulianus Apostata nagybronz érme is. Az érem használata hosszú idejű volt, amelyet nem csak másodlagos átfúrása, hanem az objektum betöltéséből előkerült avar kerámiatöredékek is alátámasztanak. Összefoglalás A lelőhelyen előkerült nagy mennyiségű (531 tétel) római importáru a szarmata leletanyag mellett viszonylag alacsony számú, a teljes anyagmennyiség 2-2,5%-át képezi. A számarány a Dunától keletre eső Barbaricum településein egy kiemelkedő mennyiséget jelent az átlagos 1-1,5%-os arányhoz képest (vaday 1999, 551). Hasonló, 2%-os arány a viszonylag korai időre keltezhető, de jóval kisebb felületű újhartyáni településen tapasztalható (vaday 1999, 551; vaday-szekeres 2001, 238-239). A római területekről származó leletanyag spektruma változatos, de egyértelműen a különféle kerámiatípusok dominálnak az elenyésző számú fémlelet mellett. Tanulságos, hogy a korábban elvégzett telepfeldolgozások alkalmával kimutatott terra sigillata dominancia a római kerámiaanyag megoszlásában a felgyői lelőhelyen egyértelműen nem volt kimutatható. A festett edények és az amphorák előfordulása viszonylag kiegyenlített képet mutat, míg a terra sigillaták száma szignifikánsan kisebb megoszlásban van jelen a két csoporthoz képest (1. diagram). A sigillaták műhely szerinti megoszlása a westerndorfi manufaktúra túlsúlyát jelzi (2. diagram), ami lehetővé teszi számunkra a településrészlet pontosabb kronológiai besorolását. Az alföldi szarmaták valamint a rómaiak közötti bonyolított kereskedelemnek két nagyobb fázisa különíthető el (vaday 1989, 189-192; vaday 1998, 125-126), a 4-5. 75
