A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
KÖNYVTÁR - V. Sprok Ildikó: Móra Ferenc könyv és folyóirat adománya a Somogyi-könyvtárnak 1917-1919. I. rész, 1917-1918
Móra Ferenc könyv és folyóirat adománya a Somogyi-könyvtárnak 1917-1919. I. rész 1917-1918. V. Sprok Ildikó Móra Ferenc 1922. március 15-én Somogyi Szilveszter polgármesterhez írt levelében egyebek között ezt írta: „Én, az utóbbi években állandó gyanúval kísért tisztviselő, aki napi 16 órai munkával alig keresem meg a kenyérre valót, a járuléknaplóból kimutathatólag igazgatásom ideje alatt mintegy 80 000 Korona árú könyvet adtam a Somogyi-könyvtárnak, s ezzel a rossz szokásommal nem fogok felhagyni ezután sem, mégha a saját magam által adományozott könyv hűtlen kezelésével vádolnak is meg ismeretlen jóakarók." (Péter 1984. 110. p.] Mórát a könyvtárkutatás is igazolja: Az 1984-ben megjelent Somogy-könyvtár száz éve című könyv - amely e tárgykör kézikönyve - „Adományok és fejlesztés" című fejezete részletes foglalkozik a könyvtár gyarapítási forrásaival, köztük az adományok mértékével és az adományozók megnevezésével: „Az egyéni adakozók között a szegedi polgárokon (Reizner János, Löw Immánuel, Lipcsey Ádám, Engel Lajos, Békefi Antal, Sz. Sigethy Vilmos, Zerkovitz Emil, stb.) valamint a Traub és Társa könyvkereskedőségen kívül országos hírű emberekkel is találkozunk, mint Horváth János, a kassai Eszterházy Sándor, Gyalui Farkas, Rudnyánszky Gyula, Arany Róza vagy Gelléri Mór ... Legtöbbször mégis talán Tömörkény és Móra neve szerepel az adatkozók névsorában: sok és értékes könyvvel gazdagították ők maguk is a könyvtárat, ami érthető is, hiszen ők ismerték legjobban szükségleteit.” Mind máig nem tisztázott, hogy Móra ténylegesen milyen könyveket, folyóiratokat adományozott a Somogyi-könyvtárnak. Móra „igazgató úr" itt önmaga védelmében említi föl ajándékozásait, de könyvtártámogató gesztusa voltaképpen élethelyzetéből adódott. Egyszerre volt ugyanis újságíró és a „kultúrpalota” tisztviselője, egyebek közt tehát a könyvtár gazdája is. (Ismeretes, 1902- ben lett a Szegedi Napló munkatársa, majd 1904-től - párhuzamosan - a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum „könyvtárosa", valójában mindenese. Tömörkény halála után, 1917-től az igazgató is.) S mivel a költségvetés mindig „szerényebb" volt, mint amennyire a könyvtár megfelelő gyarapításához szükséges lett volna, a saját - újságíróként és szerkesztőként - adódó személyes lehetőségeit is a könyvtár gyarapítására fordította. Azokat a könyveket (vagy azok egy részét), amelyeket recenziós- és/vagy tiszteletpéldányként a szerzőktől vagy a kiadóktól megkapott, hosszabb-rövidebb idő után továbbadta a gondjára bízott könyvtárnak. Ez a személyes „mecenatúra" természetesen csak afféle jobb híján megoldás volt - az intézmény szegénysége, erőforrásai korlátozottsága tette szükségessé. De - s ez jól mutatja a korviszonyokat, az intézmény lehetőségeit - erre is szükség volt. Az anyagiakkal rosszul ellátott intézmény csak a személyes önzetlenség révén tudta valamennyire pótolni a hiányzó lehetőségeket. 537
