A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Vukov Anikó Veronika: Egy kéziratos könyv bemutatása - A folklorizáció példái a 19. század végéről
Vukov Anikó Veronika Egy kéziratos könyv bemutatása - a folklorizáció példái a 19. század végéről műveket, melyekben szerepel a megzenésített Temetésre szól az ének:- Szénffy Gusztáv: Parlagi rózsák; ének zongorára. Szerző kiadása, Pest 1846- Fáik Richárd és Heidelberg Albert: Énekeskönyv; gyermekkar, ének zongorára. Rózsavölgyi és társa, 1846- Kovács Endre: A kesergő leány; én. zg-ra. Treichlinger József 1855- Kohányi Sándor: Széchenyi emlény; én. zg.-ra. Herz János, Pest, 1860- Hubay Jenő: 18 eredeti magyar dal; ének zongorára. Táborszky és Parsch, Budapest, 1880- Mosonyi Mihály: Zsasskovszky Ferenc és Endre: Harmonia 2. füzet; férfikarra. Eger, 1880-Wuschig Konrád Pál: A búsuló; ének zg.-ra. Szerző kiad., 1888- Kovács Sándor: Dalok Petőfi verseire. Zipser és König, Bpest, 1907- Klempa S. Károly: Három Petőfi dal; ének zongorára. Szerző kiadása, 1922- Tarnay Alajos: Új dalok 2. füzet; én. zongorára. Bárd Ferenc és Fia, 1924- Hommonay Lajos: Huszonöt magyar dal; ének, zongorára. Dr. Takáts Sándor, 1929, Budapest (Isoz 1931, 77-78). A Csató-könyv keletkezési ideje (1871-től az 1880-as évek elejéig) előttről négy kiadványt is említ Isoz: így megállapíthatjuk, hogy dal formában is terjedhetett a vers és válhatott az énekeskönyv darabjává. Ujváry Zoltán Tasnádi Lajos botpaládi parasztember katonakönyvéből (1903-1905 között íródott) mutatja be a szintén Temetésre szól az ének... címet viselő verset. A folklorizáció kapcsán (különösen a daloskönyvekre és katonakönyvekre gondolva) fontos hipotetizálnunk azokat az interakciókat, melyek révén a szövegek elsajátítása történt. Ezen lehetőségek vizsgálatára Biernaczky Szilárd tanulmányában mint „irodalomszociológiai természetű” megközelítésekre utal. (Biernaczky 1973, 355-356) - Megjegyzendő, hogy e szempontot, mely az írásbeli műfaj létrejöttét meghatározó társadalmi jelenségekkel foglalkozik, a történeti antropológia, illetve a történeti folklorisztika kérdéskörébe egyaránt sorolhatjuk. Esetünkben az átvétel alkalmait, mint lehetőségeket vehetjük sorra a Biernaczky által említett alábbi kategóriák nyomán: 1) Az „elterjedés elemi mozzanatainak” nevezi a népies műdalszerzők megzenésítéseit és az eltanulás alkalmait ( például: lakodalom, kocsma, dalárda, iskola, táncmulatság, népszínművek előadásai). 2) írott források megléte: dalosfüzet (szöveges és/vagy kottás), ponyvakiadvány, dalárda írott anyaga, versek megjelenése kötetben vagy hírlapban). 3) A más társadalmi rétegektől (pap, tanító, kántor, iparos) való eltanulás lehetőségét Biernaczky a migrációval hozza összefüggésbe - ide sorolhatjuk a katonáskodás alatti vándorlást is. (Biernaczky 1973, 356) A tanulmány a fenti három pont mellett említi a kórusok, énekkarok tevékenységét, ezt követően a Petőfi-versek és a népies műdalok összekapcsolódását; itt Csorba János népénekesre utal, aki - 1973-as közlése szerint - édesanyjától nem szavalatban, hanem énekelve tanulta meg Petőfi verseit. (Biernaczky 1973, 359). Akár a verses leveleket, akár az ismeretlen szerzőjű, müköltői jegyeket viselő verseket kapcsolatba hozhatjuk a parasztköltői tevékenységgel, annál is inkább, mivel Biernaczky is a népi kéziratos verses füzeteket nevezi meg ezek hordozójaként. (Ld. uo.) Csató Gábor kéziratos könyvében lejegyzésre került versek meghatározó jegye a műköltői eredet, illetve a példákkal alátámasztható, folklorizálódott költemények. A 19. század végén keletkezett kézirat repertoárja a kor népszerű, többségükben megzenésített műdalainak szövegeit vonultatja fel, a népdalok száma kevesebb. Ez nemcsak a kor ízlését tükrözi, hanem a szóbeliség „hatalmát” is: a „slágerré" vált nóták a szóbeliség útján terjednek és vari- álódhatnak. Mindez kiegészül a kimásolás, illetve az egykori, lehetséges olvasmányélmény feltételezésével, melynek forrásául inkább a ponyvát, esetenként a hírlapot vagy verseskötetet jelölhetjük meg. 518
