A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Vukov Anikó Veronika: Egy kéziratos könyv bemutatása - A folklorizáció példái a 19. század végéről
Egy kéziratos könyv bemutatása - a folklorizáció példái a 19. század végéről Vukov Anikó Veronika írásomban egy katona kéziratos énekeskönyvét mutatom be röviden, ezt követően pedig a paraszti írásbeliség muzeológiai reprezentációjának lehetőségeire szeretnék kitérni. A tiszasasi Csató Gábor (1850-1934] könyve a vizsgált kézirat,1 mely kézhezvételekor rögtön feltűnt a beleírt Petőfi-vers, illetve Csokonai Dorottyájának egy, kis változásokban eltérő versszaka. A későbbiekben más strófák műköltői eredetére is fény derült; emellett a kézirat az egyéni életút állomásait is tükrözi, mivel a katonáskodást követő gazdasági tevékenységek, valamint családi adatok is helyet kaptak a könyvben. Jelen tanulmány terjedelmi korlátái nem teszik lehetővé a kézirat minden elemének részletes bemutatását; az eredeti kutatási anyagot megrövidítve a problémafelvetés csak a folklorizáció jelenségeire fog fókuszálni. Kéziratos daloskönyvek Magyarországon a 16. századtól kezdve terjedtek el. A legkorábbi, fennmaradt gyűjtemények többnyire egyházi vonatkozásúak, vallásos énekeket, verseket tartalmaznak (Ujváry 1960a, 111], Mind katolikus, mind protestáns vonatkozású gyűjteményeket ismerhetők e századokból. A számtalan példa közül ilyen Czerey János énekeskönyve [1634-51], melybe a liturgikus szövegek közé egy Balassi-vers (Vitézek, mi lehet...) is bekerült. (Stoll 2005, 33. sz., 55. sz.]. Mint dalgyűjtemények, a Csató könyv elődeinek tekinthetőek e kéziratok, de a leírás indítékai és a keletkezés körülményei egyaránt különbözőek Csató könyve (és a vele korabeli énekeskönyvek), valamint a fent említett dalgyűjtemények között. 1 A kéziratot, - mely jelenleg a Kunszentmártoni Múzeum gyűjteményi darabja -, Barna Gábor bocsátotta rendelkezésemre. Amint Ujváry Zoltán fejti ki tanulmányában, hogy a korábban (a 16-18. században) keletkezett verseskönyvek lejegyzői művelt személyek - diákok, tanítók, lelkészek voltak. Véleménye szerint paraszti keletkezésű kézirat e korban nemigen létezhetett, lévén az írás egy szűkebb réteg kiváltsága volt. így lehetséges, hogy a „köznépi" eredetű szövegeket is egy-egy írástudó személy írta össze. Ujváry kiemeli továbbá, hogy éles határ húzandó a művelt egyének és nép kéziratos könyvei között; más-más indítóokok szerepelnek keletkezésük mögött, eltérő szereppel bírnak egy bizonyos közösség életében. Az előbbiek keletkezési ideje a 16. és a 18. század közé tehető, míg utóbbiak, a paraszti eredetű kéziratok nagy mennyiségben a 19. század utolsó harmadától íródtak (Ujváry 1960a, 111). Emellett a 19. század elejétől már találkozhatunk vegyes tartalmú énekeskönyvekkel, nem a hagyományosan „műveltséggel” rendelkező társadalmi csoportok köréből. Ilyen például Juhász László énekeskönyve 1818-ból. Szerzője iparos volt; Stoll Béla megjegyzése szerint: ,A primitív kézírású kötet tulajdonosa asztalos lehetett" (Stoll 2005,1217. sz.). A népi kultúrát illető érdeklődés egyik legelső hullámaként tekinthetünk azokra a felhívásokra, amelyek a „pórdalok” összegyűjtését szorgalmazták. Ezt a hozzávetőleg 1782-től 1848-ig tartó időszakot nem szakmai - folklorisztikai - indíttatás jellemezte, hanem bizonyos nemzeti karakterjegyek vagy költészeti specifikum felfedezésének vágya. Elsőként Révai Miklós és Rát Mátyás tette közzé röpira- tát a Magyar Hírmondó hasábjain 1782 januárjában. (Kosa 2001, 38) A gyűjtések e korai szakaszának legjellemzőbb vonása, hogy mind a szóbeli, mind pedig a kéziratban olvasható 507
