A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)

NÉPRAJZ - Mód László: A szegedi bor megmérettetései. Borversenyek, szőlészeti-borászati bemutatók egy alföldi városban (1875-1938)

Mód László A szegedi bor megmérettetései üvegeket, amelyekbe a megmérettetni kívánt borokat tölthették.54 A szabályzatok eleinte csak a kellékek színét, űrtartalmát (1 liter), később, az 1880-as évek végén már a típusát is pontosan meghatároz­ták, hiszen a Szegedi Gazdasági Egyesület 1889 márciusában napvilágot látott felhívásában már 0,7 literes rajnai palack55 jelenik meg. A Szeged- Szatymazi Gazdakör 1903-ban fél literes parádi üvegekben kérte a bortermelőktől a nedűket. 1909-ben a Szegedi Gazdasági Egyesület már a fehér, illetve a vörösborok között is különbséget tett, mivel előbbieket rajnai, utóbbiakat pedig bordói palackokba56 kellett a résztvevőknek tölteni.57 1933-ban újabb típus társult az előbb említettekhez, mégpedig az 1 literes füredi üveg58, amelyben a közönséges asztali borokat mutatták be.59 A palacktípusok megjelenése és alkalmazása egyértelmű bizonyítéka a szakmai színvonal emelkedésének, ami természetesen összefüggésbe hozható a piaci szempontok érvényesülésével is. Alkalmanként az üvegek vételárát is feltüntették a sajtóban közzétett felhívásokban. A Szegedi Gazdasági Egyesület 1887. március 24-e és 27-e között rendezett kiállításához a 0,7 liter űrtartalmú palackokat a társulat helyiségében dugóval együtt 12 kraj­cárért kínálták a résztvevők számára.60 Eseten­ként a bedugaszolt üvegek száját a szervezők 54 Szegedi Híradó 1903. szeptember 16., 7. 55 Pettenkoffer Sándor szerint e típus a Rajna vidékéről származott, amely hosszúkás, eredetileg barna színű, 75 centiliter űrtartalmú volt. Magyarországon vala­mivel kisebb méretűeket, 71 centilitereseket hasz­náltak, amelyek zöld színárnyalattal rendelkeztek. (Pettenkoffer 1922,350] 56 A bordói palack Franciaországból származott, de ala­csonyabb volt, mint a rajnai. Hengeres formát mutatott, a nyakánál hirtelen szűkült. Űrtartalma valamivel meg­haladta a 70 centilitert. (Pettenkoffer 1922, 350] 57 Szegedi Napló 1909. augusztus 8. 8. 58 Magyarországon az ilyen típusú palackokat az ásvány­vizes üvegek mintájára, zöld színárnyalattal gyártot­ták. Leginkább a közönséges asztali borokhoz hasz­nálták, szállításra és csomagolásra azonban nem iga­zán bizonyultak alkalmasnak. (Pettenkoffer 1922, 351-352] 59 Szegedi Napló 1933. augusztus 20., 7. 60 Szegedi Híradó 1887. március 6., 7. a bortermelő jelenlétében pecséttel látták el, amellyel igyekeztek kizárni az esetleges vissza­éléseket. A bírálat után a kinyitott palackokat a résztvevők visszakapták. A felhívások gyakran információkat közöl­tek arra vonatkozóan is, hogy a szőlőbirtoko­sok milyen időpontban, milyen határidővel nevezhették nedűiket, amelyeknek az évjáratát, a termőhelyét, a mennyiségét, illetve a vétel­árát is meg kellett adniuk. 1890-ben a szerve­zők a Szegedi Gazdasági Egyesület kiállítására „behozatali határidőként" május 16-át illetve 213. ábra Füredi palack. 214. ábra. Rajnai palack. 215. ábra. Bordói palack. 4. kép: Palacktípusok (Pettenkoffer Sándor nyomán) 5. kép: Bordói és rajnai palack (Cifka József katalógusa nyomán) 495

Next

/
Oldalképek
Tartalom