A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Fodor Ferenc: A delibláti homokpuszta haszonvételei
A delibláti homokpuszta haszonvételei Fodor Ferenc A delibláti homokpuszta a mai Szerbia dél-bánsági területén, a Duna bal partján, délkeletről északnyugatra húzódó, ellipszis alakú terület, melynek hossza kb. 36 km, szélessége kb. 11 km. Felszíne hullámos, 75 métertől 195 méter talajszint fölötti magasságig terjed. Csak 1716-ban szabadult fel a török uralom alól, majd a Habsburg hatalom által létrehozott Temesi Bánsághoz tartozott. 1850-től a Temesi Bánság és Szerb Vajdasághoz került. Ezt a kiegyezés 1867-ben ugyan megszüntette, de csak 1873-ban valósult meg a területen a magyar vármegyei igazgatás. (Oroszi 1990,444) A homokbuckák délkeletről északnyugatra tartó vonulatait a Kossava szél alakította ki. A puszta művelhetőség szerint három részre osztható. Dunadombó-Gerebenc vonaltól délkeletre laposabb (deflációs) területet találunk. A Deliblát-Fejértelep vonal mentén helyezkednek el a jellegzetes homokbuckák, míg ettől északra eső területek a legtermékenyebbek. A homokpuszta befásítását már II. József is sürgette. Bachofen Ferenc, a bécsi udvar által kiküldött főerdőtanácsos 1815-ben terjesztette elő az első erdősítési tervet. Elsősorban a homokpuszta széleinek befásítását sürgette, azzal az indoklással, hogy „...a homok futásában ne terjedhessen az akkori határokon túl és el ne borítsa a szántóföldeket, legelőket, valamint a házakból ki ne űzze az embereket." Elítéli a „talajjal való barbár bánásmódot”, a tuskók kiásását, a legelőmarhák lábai által történő gyep felszaggatását és a Rhus cotinus-nak (szömörce) cserzőanyagul történő kíméletlen használatát. (Ajtai 1912, 66) Bachofen erdősítési tervét az udvari haditanács 1818-ban fogadta el. A nyír-, fekete- és erdeifenyők ültetését határozták el. 1850-től 1862-ig 7068 kát. holdat fásítottak. Ekkor kezdtek akáccal is erdősíteni. Az első adat 1853-ból van és 374 font akácmag beszerzéséről tesz említést. Állítólag 722 hold akácot ültettek. 1878-tól 1898-ig terjedő időszakban 5 222 kát. holdat telepítettek be 160 889 korona költséggel. A futóhomok megkötése 1907-ben fejeződött be.1 (AJTAY 1913, 66) A legelőterületeken lévő jószágok vízzel történő ellátása érdekében 200 méter mély ártézi kutakat fúrattak, melyekből benzinmotoros szivattyúkkal húzat- ták a vizet. (Ottlik 172) Az 1910-es állapot szerint a kincstár tulajdonában lévő terület művelési ágak tekintetében a következőképen oszlott meg: (Schwalm én. 4) Erdőterület (1910. év végéig) 22.319 hold Mívelésen kívüli terület 10.877 hold (a melyből még 80% erdősítendő) Erdészeti csemetekert 80 hold Gyümölcsfaiskola 5 hold Gyümölcsös 8 hold Szántóföld (illetményföld) 85 hold Szántóföld (bérbeadva) 170 hold Legelő (bérbeadva) 19.115 hold Legelő (illetmény) 120 hold Összesen: 43.780 hold Kezdetben a határőrvidéki lakosság közmunkaként, később katonai parancsra végezte a munkát, kevés napszámért. A határőrvidék megszüntetése után a munkások rendes napszámot kaptak. Az erdősítési- és szőlőtelepítési munkálatok elegendő munkalehetőséget biztosítottak a környék településein lakók számára. (Paládi-Kovács 2006, 188) A lakosság szegényebb rétege emellett szinte egész évben talált jövedelmező elfoglaltságot. 1 A terület fásításáról ld. még Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben II. Budapest 1891, 538-542. 443
