A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
Kürti Béla: Trogmayer Ottó 80 éves
80. Kimondani ijesztő, végiggondolni hajmeresztő, végigélni - nagyszerű lehetett! Trogmayer Ottó 80 éves Az idő, a távlatok, persze mindent megváltoztatnak, átdimenzionálnak, keserűen megélt időszakok kedvesnek tűnnek egy-egy apró részlet miatt - nosztalgiázni lényegesen köny- nyebb, mint egy hosszú élet történéseit számba venni, s ez nem egy rövid köszöntő dolga. Főleg nem úgy, hogy pályatársak, tanítványok, munkatársak más-más nézőpontból emlékeznek ugyanarra az eseményre, időszakra - ez alól magam sem vagyok kivétel. A mindkettőnk által kutatott régi korok közös jellemzője volt a hagyományok átadásának kötelező volta, nemcsak a nomád népeknél, nemcsak az ősiségben, de a tudománytörténetben is. Még dolgozhattál olyanokkal, akik személyesen ismerték Móra Ferencet, Csallány Dezső kortárs kollegád volt, Bálint Alajos a főnököd - sokunknak maga a régmúlt, néhá- nyunknak csak „közelmúlt” - függően attól, ki mikor került kapcsolatba Veled, és függően persze születésének évétől. Ami a kezdeteket illeti, sok helyen olvashattunk, hallottunk már róla, személyes előadásodban is, mások ismertetésében is. Magam legszívesebben azon az 1967. őszi napon veszem fel az emlékezés fonalát, amikor a Gazdapusztai Gyula által tartott ókortörténeti előadássorozaton kaptál kilenc órányi lehetőséget, hogy a Kárpát-medence, a Balkán és Kis-Ázsia neoli- tikumáról, a neolitikus forradalomról adj elő - történészhallgatóknak. Tátott szájjal hallgattuk szépen formált mondataidat egy olyan világról és időszakról, amiről akkor hallottunk először (akkor kandidáltál belőle), és őszintén szólva, bizony, alig értettünk belőle valamit. Az ismeretség Gazda korai halála, és egy rövid Szádeczky-Kardoss intermezzo után mélyült el. Akkor még nem tudtuk, milyen jó kapcsolatokat ápolsz az egyetemi világgal (is), mint később kiderült, elsősorban Hajdú Péter jóvoltából. Régészeti speciális képzésünk elején hatalmasra tömött aktatáskával jelentél meg a Latin szemináriumban (akkoriban beszerzett kis VW bogarad cipelte otthonról, múzeumból a könyveid), majd igazgatói kinevezésed után bekerültünk a múzeumi alagsori raktárba, ahol T. Knotik Márta féltve őrzött/védett textilrestaurátori diófa asztala mellett okosodtunk. Felejthetetlen élménye volt az első néhány, kezed alatt felnőtt régész generációnak, amint ide- oda cikázol a raktárban, nyomodban hallgatóid, és hol egyik, hol másik szekrényből húzol elő 11
