A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

töredékesen és visszautalásos formában is, kiderül, hogy - legalábbis a fölszínt illetően - bizonyos gesztusai lettek a konfliktusok elindítói. Előbb, még valamikor 1910-ben, egy alkalommal Zalai Béla tört ki azért, mert Ritoók "nem eléggé asszony", azaz - vélhetjük - nem asszony szerű, természetes gesztusokkal élt. (Utólag úgy tetszik, ez a Zalai-megjegyzés lett az alapja annak a még az öreg Lukács álláspontját is meghatározó vélekedésnek, hogy Ritoók Emma szerelmeket keresett barátaiban, de azoknak ő mint asszony nem kellett.) Később pedig Bloch játszott rá erre a vélekedésre. Kétségtelen, a szerelem-reményben lehetett is valami; ezt - normális, de egyedül élő emberről lévén szó - nehéz volna kizárni. A probléma magja azonban mindenképpen máshol s mélyebben van. Zalai, akinek megjegyzése, úgy látszik, elindította a folyamatot, utóbb rendezte is barátságát Ritoók Emmával; sőt utóbb is jó viszonyban maradtak. Bloch azonban, aki - az ügyben nem érdekelt Balázs Béla szerint is - kihasználta Ritoókot, amikor az szóvá tette Bloch adósságait, "ejtette" addigi barátját. Erezhetően ridegebb lett hozzá, le akarta zárni a barátságot, majd - úgy tetszik, az elszakadást megkönnyítendő s igazolandó - intrikálni kezdett. Amikor pedig 1912. április közepén ő is, Ritoók is Lukács vendége volt Firenzében, végleg le akarta rázni az immár kellemetlenné vált barátot. Durva lett hozzá, vénlányságában sértette meg stb. A viszony, bár csupán emberi gyarlóságok eredményének látszik, sok szempontból fontos következményekkel járt. Mindenekelőtt bizonyossá lett, hogy gondolkodói tehetség és hétköznapi értelemben vett emberi tisztesség ez esetben sem szükségképpen esett egybe. Ezt ugyan Ritoók Emma a "zseni és moral insanity" formulával még úgy-ahogy helyére tette volna, de Bloch viselkedése, majd Lukács erre való - önmaga kényelmét s praktikus érdekeit őrizni akaró - reagálása mintegy lételméleti dimenziót adott a konfliktusnak. Lukács ugyanis, aki egyre inkább Bloch vonzásába került, e konfliktusban fontosabbnak ítélte a Blochhal való további együttműködést, mint a hétköznapi értelemben vett erkölcsi elveket, s magatartását "megideologizálta". Megfogalmazta ember és ember kölcsönös megértésének lehetetlenségét, illetve az eleve problematikus egyéni életnek a mű megalkotása alá rendelése követelményét. Tételében természetesen sok igazság volt; a modern ember életének alapvető problematikussága igazolja ezt. Egészében azonban - s ezt mára Lukács pályája is szépen dokumentálja - az emberi életnek, a morálnak a mű, a tételezett cél alá rendelése meglehetősen súlyos következményekkel jár. Az a "metaszubjektív viszony", amelyet partnereivel, így Ritoók Emmával is fönntartani igyekezett, éppen az emberi személyesség finom viszonylatait közömbösítette, s ezzel az igazán hatékony önkorrekció lehetőségét játszotta el, s a maga emberi egyediségét áldozta föl az anticipált célok érdekében. Ennek visszásságát, helyzetéből következően, Ritoók Emma meg is érezte, s nem csoda, hogy nemcsak a Bloch-Ritoók viszony romlott meg végérvényesen (bár a formális kapcsolatra még évekkel később is utalnak jelek), de a Ritoók-Lukács viszony is nem mint barátság, hanem mint intellektuális viszony, mint két intellektus eszmecseréjének már-már személytelen formája rögzült. Holott, tudjuk, Ritoók Emma éppen a kiküszöbölt személyességet, a valódi, a teljes érzelemkörű emberi barátságot igényelte volna. "Még mindig nem tudok lemondani arról - írta pl. egyik levelében -, hogy nekem az emberektől melegség és szeretet kell (,) közvetlenség és jóság."

88 Az érzelmi elsivárosodás, a magányosság ellen vívott küzdelme, amely Lukácshoz írott leveleiből markánsan rajzolódik ki, nemcsak egyéni emberi 87 Vö. Ritoók Lukácshoz írott leveleivel. Mesterházi Miklós — Mezei György szerk. 1984. 157-205. 88 Mesterházi Miklós - Mezei György szerk. 1984. 165. 260