A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

valami abszolútat, hanem csak saját esztétikailag érvényes célját éri el. "... a művészet esztétikai értéke éppen az, hogy az itt lehető megvalósulás és beteljesedés, nem pedig szimbólum", azaz nem a művön kívüli transzcendenciája. (187.) 3. S azt is fontosnak tartja, hogy "a művészi harmónia nem megadott, hanem törekvés és levés által jön létre" (187.), azaz változó valami, nem egyszersmindenkorra leírható szilárd állandó. A harmónia "két konträr elem", a szép és a rút egysége. "Ebben az egyensúlyban a »szép« nem győzi le a rútat s ez nem is marad mint feloldhatatlan maradék benne; ez az egyensúly [...] szintetikus kvalitatív egység, melyben a rút egyenlően jogosult, sőt uralkodó is lehet, ép(p)en úgy mint a szép s az ellentétek benső feloldása által a harmónia mégis elérhető; »egyik sem jelenti többé azt, ami az egységen kívül volt«, hanem mindkettő ép(p)en ezzé az egységgé, művészetté válik." (188.) Fölfogásában így a művészetben a rút tölti be a "dinamikus komponens" szerepét, "a széppel, a statikussal szemben" (189.). A "szép" ugyan "önmagában ellentmondás nélkül való lenne, de mozdulatlan a merevségig"; a "harmóniában" csak a "rút nyugtalansága visz [...] életmomentumot" (189.). S amilyen mértékben viszi bele a harmóniába ezt a "nyugtalanságot", ezt az életes disszonanciát, olyan mértékben változik maga a harmónia jellege is. így más és más harmónia - ha tetszik: "szépség" - nyilvánul meg "a Velazquez arcképeiben mint a Dürer metszeteiben, Caravaggióban mint Cézanneban vagy a Lysippos és Bernini szobraiban", vagy "Homerosnál, Daniénál és Dostojevskinél mint Shakespearenél és Ibsennél." (179.) Sőt, "nagy művészeti időszakoknak, mint a gótikának és a keletinek semmi köze sincs a széphez", s Fiedlert egyetértőleg idézi, ti. szerinte is "egy műtől szépséget követelni ép(p)en olyan jogtalan, mint tőle erkölcsi tendenciát megkövetelni" (179-180.). Észreveszi azt a fontos, de nagyon gyakran figyelmen kívül hagyott tényt, hogy egy adott művészi forma érdekessége változik, bizonyos formákat megszokunk, s így ezek a befogadásban elvesztik hatásukat, érdektelenné, "üressé" válnak. A művészet "érdekességét", nagyon konzekvensen, a rúthoz köti. A rút, mondja, "azáltal lesz érdekessé, hogy a művészi kifejezésben az akarat elevenségét zárja magába, míg a szép mint az örökkévalóság momentuma és a nyugalom princípiuma az életenergia gátlását jelenti, habár közelebb áll az abszolúthoz." Majd: "A rút által marad a művészet minden időben úgyszólván közelebb az emberihez és nem veszít, mint maga az élet, a megszokás által érdekességéből, míg a szép, az istenileg közömbös (Th.Mann »istenileg semmitmondónak« nevezi) az emberre nézve kevésbé érdekessé válhat, mert nélkülözi azt a nagy hatást, amit reánk minden, ami az élettel rokon, gyakorol, habár kárpótlásul felülemel az élet korlátain. A szép könnyebben válik modorossággá, nyugalma üres külsőséggé" (189-190.). S amikor ezt folytatva "a túlságosan könnyen elért harmóniát" - amit a nagyközönség általában szépnek nevez - bírálja, voltaképpen Lukács kellemesség-elméletét előlegezi meg. Ez a szép ugyanis, mondja, "terméketlen, nagyon is gyorsan kimondja az utolsó szót és a diszharmónia feloldási folyamatának benső, rejtett gazdagságát és küzdelmének beteljesülését nélkülözi; ezáltal hatásából is hiányzik az erős feszültségi érzés és egy ép(p)en olyan könnyen elért kellemes nyugalmat ad" a valóságos esztétikai élvezet helyett. (190.) E dolgozata: művészetfilozófia; 20. századi tapasztalataink fényében tehát egy némileg "konzervatív" műfaj új variációja. Nem annyira a század modernista művészeti gondolkodásához, strukturalista-formalista megközelítéseihez, ideologikusan programatikus manifesztumaihoz kapcsolódik, mint egy nagy tradíció végző fázisához. Ennyiben tehát a "konzervatív" Ritoók-képet igazolja. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A rút a művészetben problematikájában - látensen, elvont formában - benne van a formá268