A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

a különböző kontraszt- és föloldás- "elméleteket" - egészében véve, meggyőzően. Ennél a negatív kritikánál azonban fontosabb az a szövegrész, amely azt tárgyalja, hogy "milyen formában jelenik meg a rút, mint esztétikai érték" (180). Ezt bemutatandó előbb egy ismerettani-logikai elemzést produkált, amelynek végeredménye az, hogy a szép és rút nem jelentenek "értékellentétet, melyek egymást kizárják, csak ellentétes értékeket" (184.). Törekvése azonban ennél több, szándéka az, hogy magával a művészi jelenséggel bizonyítsa "a logikai konstrukció helyes voltát" (184.). E ponton persze szükségképpen szólnia kell saját művészetértelmezéséről is, meg kell mondja, mi is az a "formált mű". "A művészet - mondja - a világnak egységes szemlélete az érzékileg felfoghatóban kifejezve, - ellentétben a fogalmilag kifejezett világszemlélettel - vagyis a művészet is az ember és a külső valóság között levő viszony kifejezésének egy formája. Nem arra törekszik, hogy a szép eszméjét megtestesítse; célja amaz egység kifejezése, melyet a némileg labilis és nem eléggé elhatárolt harmónia-fogalom mégis a leginkább megközelítően jelöl meg. Ebben az értelemben a harmónia nem a szép egy modifikációja, mint azt a legtöbb elmélet tartja, hanem a végleges a művészetben, az esetleges zavarosságának, a pillanat véletlenségének megszüntetése egy bezárt formai szintézisben. Ez a harmónia a tér és idő jelenvalóságának formai állandósítása egy tökéletesen lezárt létezésben, a természeti valóság sokszerűségével és változásával szemben [...]. Csak a formai egységet foglalja magába és jellemző vonása a lezártság, az önmagában nyugvás, mely a formában az alkotás által jön létre." (184-185.) Ez a koncepció, amely a mából visszatekintve egy klasszikusan, hogy azt nem mondjuk "konzervatívan" zárt koncepció, tulajdonképpen forma-elmélet. "A forma adja az egységet; a kifejezés (a forma), nemcsak burka a kifejezettnek (a tartalomnak), hanem egy magasabb szintézis hordozója, melynek a tartalom alá van rendelve. [...] Az egységet nem tekinthetjük [...] a forma és a tartalom harmóniájának; mivel csak hasonló elemek alkothatnak egységet, ezért a tartalomnak már elélt formává kell lennie, mielőtt mint alkotó(elem) a harmóniába beléphetne. így a forma hat vissza a tartalomra, vagyis pontosabban a tartalmat csak mint formát fogadja magába az egység." (185.) Fölfogása tehát legalábbis egy döntő ponton lényegében rokon a fiatal Lukácséval: a zárt forma-elv alighanem a Vasárnapi Kör egyik esztétikai köztulajdona volt. S a Ritoók-i harmónia, ill. egység-értelmezés is változata a Lukács-i egynemű közegnek (a "homogénnek", amire, láttuk, Ritoók Emma már évekkel korábban fölfigyelt). Itt a közös inspiráló alighanem Fiedler Ritoók által is hivatkozott megközelítése volt. A rút a művészetben érvelése azonban nem reked meg a művészetértelmezés e pontján, sőt igazából innen indul. Az igazi újdonság - s ez Ritoók Emma legsajátabb elgondolása - a rút formateremtő funkciójának föltárása. A formazártság elvét ugyanis három megszorító-kiegészítő szemponttal korrigálja. 1. "... mivel a művészet érzéki megjelenítés, nem éri el az abszolút harmóniát; az abszolúttal szemben, mint egész, örök törekvés marad, hogy a formai egységben, - mint a filozófia a racionális egységben kibékülést találjon"(186.). Ez kettős következménnyel jár; a mű szükségképpen az elnem-értség állapotát tükrözi, ugyanakkor a tökéletesre, az abszolútra tör. "így tehát mondja - a művészet olyan cél felé transzcendál, melynek elérése magának a művészetnek feloldódását jelentené, az érzéki szemlélet intellektuálissá válnék és a művészet misztikává, amelynek utolsó szava a hívő részére az istenban való megnyugvás." (186.) Itt tehát, ha csupán negatív formában, tagadva is, de anticipálja a későújkori művészetek bizonyos fejleményeit. 2. Erősen hangsúlyozza a művészet "evilágiságát", kormeghatározottságát is. Úgy látja, a "művészet megvalósulása ebbe a világba való", s mint ilyen "csupán" "a harmónia érzékileg elérhető tökéletessége" (186.); tehát nem 267