A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Vizuális szennyeződések

Ahogyan a környezetszennyeződés mértéke is aggasztó méreteket öltött. Tudjuk: világszerte veszélyben forog a vizek, a növények vagy a levegő tisztasága, nem is szólva a városi élet zajártalmairól. Szerencsére arról is tudomásunk van: mindezt már egyre komolyabban veszik a legtöbb országban. Nálunk is. Elvégre nem kisebb tétről van szó, mint az elemi, egészségesebb létfeltételek biztosításáról, amelyeket majd unokáinknak is el kell viselni. Sajnos az ember alkotta tárgyi környezet szennyezettségi mutatóival jóval kevesebbet foglalkozunk. Pedig ez a terület ugyancsak beletartozik e globális kategóriába. Jóllehet Ráday Mihály te'eviziós és egyéb tevékenysége jóvoltából valóságos nemzeti mozgalom indult meg városaink, érdemesebb épületeink megóvásáért, de az eredmények szükségszerűen korlátozottak. Már csak azért is, mert elsősorban az épitészetre, egyben a nemesebb hagyományok megőrzésére esik a hangsúly. Ami kétségtelenül alapvető, perdöntő kérdéskör. Nem véletlen így, hogy Ráday úttörő értékű munkássága pontosan erre irányul. Először itt kell szembeszállnunk a vizuális szennyeződéssel, igénytelenséggel. Csakhogy a környezetkultúra ennél öblösebb terület. Ráadásul a Ráday vagy Kerényi József és Makovecz Imre típusú szakembereket könnyedén megszámlálhatjuk. Pedig városonként,.. de legalább megyénként kellene belőlük egy-egy hasonmás. Ha már az építészetet emlegetem: hadd folytassam mondandómat egy irodalmi jellegű analógiával. Mesterházi Lajos arról írt egy helyen: meglehetősen szerencsés ember volt. Legalábbis ami látáskultúrájának csiszolódását illette. Barátai között ugyanis akadt egy érdekes építészmérnök, akivel elég gyakran sétálgattak, csellengtek a város utcáin. Ilyenkor e hallgatag ember meglepően beszédesnek bizonyult. És miről is elmélkedhetett volna, mint a mellettük lévő épület, utca vagy környezetrészlet mineműségéről. Pontosabban: érzelmi, szellemi hiányait fogalmazta meg. Mert igényes, kicsit telhetetlen alak volt. Utálta az "Ez van, ezt kell szeretni" magatartást. Inkább az érdekelte: hogyan, miként lehetett volna szebbé, praktikusabbá tenni a városi miliőket. Nos, magam is kicsit hasonló magatartást szeretnék követni. Először nézelődjünk az utcákon, a tereken, majd haladjunk beljebb és beljebb, egészen lakásainkig. Közben célszerű lesz megállókat is beiktatnunk, ahol morfondírozhatunk a szóban forgó jelenségek színéről és visszájáról. Legelőször mindenesetre közeledünk Szeged felé. Hogy Pestről jövünk vagy Vásárhely felől? Lélektanilag majdnem mindegy. Jó érzés hazatérni. Ami azonban a vizuális fogadtatást illeti: az utóbbi irányra voksolok. Hiszen a város bejárata előtt afféle "gázmécsesek" vöröslenek a levegőben. Szinte odatapad hozzájuk tekintetünk. Érzékletes, értelmes jelenségsorral van dolgunk. Igaz, nem műalkotások: mégis valami lényeges dolgot közölnek a város életformájáról. Mint ahogy a következő látvány is beszédes. Csak éppen durva, lehangoló. Mert a település közvetlen bejáratánál, a József Attila sugárút végén otromba, monstrum panelház "köszönti" az autón érkezőt. De többé-kevésbé így van ez akkor is, amikor másfelől közeledünk az Alföld metropolisa felé. Mintha e város megfeledkezne a köszöntés gesztusáról! És most nem bombasztikus, parádés látvány variációkra gondolok. Inkább csak egyféle harmonikusabb, esztétikusabb épület- és kömyezetalakitásra, amelyben a változatosságnak és az átmeneti ritmusoknak ugyanúgy szerepe lehetne, mint egy-egy magvas, értékes szobrászati alkotásnak. Szeged azonban egyéb tekintetben sem fogadó város. Pedig, ha felülnézetből szemléljük a település látképét, akkor hamar észrevesszük: minden adottsága megvan ehhez. Nem elég, hogy minden irányban nyitott, körkörös sugárút szerkezettel rendelkezik, de 346