A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

ban korlátozta, hogy egy mélyen retrográd, kulturálisan terméketlen, a magyar viszonyokat csak egy előjogait védő réteg önös érdekei szerint konzerválni igyekvő törekvés képviselője lett. S így végleg magához méltó intellektuális partnerek nélkül maradt. Ezt az emberi tragédiát valamiképpen a régi, időközben politikai ellenféllé vált barát, Balázs Béla is megérezte, amikor - inkább sajnálkozva, mint ellenségesen - így írt Naplójában (1919. december): "A faji és nemzeti ösztön most válik problematikussá, immorálissá. Csakhogy századok poézisével terhes ez az ösztön, mártírok glóriája van körülötte, egy ősi.fájdalom, mely mély medret ásott már magának a szívekbe. [...] Sok típus és sok figura adódik itt. Gazdag az átmenet a két véglet [ti. az internacionális és a nacionális beállítottság - L.A.] között [...] A tragikus középalakok, mint Ritoók Emma, akinek esze és műveltsége az internacionalitás nívóján van, és aki szellemileg közénk tartozik, és testvértelen árva magyar testvérei között, ahova visszahúzza a fájdalmas, tragikus dac, a föld alól felfakadó sötét nemzeti ösztön hatalma."

128 Majd hozzátette: "Neki talán Fülep a pandanja, a másik oldalon?"

129 S 1920 májusában a végleges ítéletet is Balázs Béla mondta ki, amikor Naplójában Ritoók Emmáról (s Fülep Lajosról) mint "renegátról" emlékezett meg.

130 8 A szakítást Ritoók Emma is értelmezte, versben és regényben is, - de már önmaga színvonala alatt. Az 1919-es trauma hatására írott versei, melyek hamarosan, még 1920-ban kötetben is megjelentek Sötét hónapok címmel, jól mutatják mélyen konzervatív fordulatát - és színvonalesését. Versei igazában irodalom alatti, sekélyes és művészietlen produkciók, csak mint érzülete politikai megnyilvánulásai érdekesek. S mélyen szomorú, hogy a Sötét hónapokban ilyen strófák vannak az "idegen faj" szerepéről:

131 S csináltak ujhodás helyett tragédiát a nemzetnek; Egy uj Sajót s Mohácsot; S mert nem vagyunk oly törtetők; megbünhődjük a jövendőt És újra meg a multat. Megszenvedünk bűneinkért, áldoztunk sok jó magyar vért, De idegen faj átkát Ne rója mi reánk át! Nem véletlen, hogy e kis könyv harciasnak egyáltalán nem nevezhető Nyugat-beli kritikusa, Tóth Árpád tőle szokatlan gúnyosan, sőt megvetően írt róla: "... ömlik a prés alól a zavaros dal-lé - olvashatjuk a kritikában - felelőtlenül, szabadjára, és ha nem csordul, csöppen. Tipikus műkedvelői zöngedezés, melynek egyetlen érdekessége, hogy a széplélek-esztétaság vértelenségeivel a legnyugodtabban tud egyazon lírai női kalap 128 Balázs Béla 1982. II. 347. 129 Balázs Béla 1982. II. 347. 130 Balázs Béla 1982. II. 408. 131 Ritoók Emma 1920a. Idézi és kommentálja Tóth Árpád 1969. 154. E periódushoz tartozik még: Ritoók Emma - Geöcze Sarolta 1920. 276