A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

Egy másik szálon, visszatérve a kiinduláshoz, a tradíciótlanság problémaköréhez, ugyancsak az önmagában szemlélt, valóságos létföltételeitől és funkciójától megtisztított "zsidó" mentalitás sajátosságait jellemezte. Úgy vélte, "a tradícióhiány tisztelethiány lesz" náluk (135.), amiből egyenesen következik a zsidók körében egy kihívó, tolakodó modor (a bizonytalanságérzet kompenzációjaként), s egy önmaguk iránti, legalább annyira problematikus tisztelethiány, amely "affektált nyíltság "-ban, tüntető morális közönyben, esetenként amoralitások önigazolásában nyilvánul meg. (136.) S úgy látta, ez a tradícióhiányból fakadó tisztelethiány nagyfokú negativitással, destruktív hajlammal jár együtt. "... a tisztelethiányhoz tartozik az a negativitás - mondja ki tételesen is -, amely mohón kap minden elméleten, ami elismert nagyságokat, műveket ront le, míg a tradícióhoz kötött ember, akinek fáj elszakadni és lemondani, kritikusabban fogadja az ilyen állításokat; ha ez a lerántás magyar történelmi nevek ellen lép fel, természetes, hogy a nacionális érzés is erősíteni fogja a konzervatívabb hajlamokat és a zsidóságot olyan ellenfél gyanánt fogja feltüntetni, akik minden eszményt le akarnak rombolni." (136.) Ez utóbbi megállapítást ugyan még csak veszélylehetőségként fogalmazta meg, de rokon- és ellenszenve ez esetben sem kétséges; érzelmei a "nacionális érzés" oldalára vonják. Ez a - nem is nagyon leplezett "pártosság" - akkor is kibukkan szövegéből, amikor pedig a tradícióhiány előnyeit mérlegeli. A "destruktív" hajlamban ugyanis szerinte "a tradícióhiány ellentétes szélsősége is megnyilvánul a tisztelethiánnyal szemben: az újnak a feltétlen elismerése, hiszen a régi megtagadása, mint modernség lép fel." (136.) S bár ennek az új iránti "szellemi receptivitásnak" a gazdagságát elismeri, az attitűd egésze nem igazán vonzó számára; elismerései is kelletlenek, idegenkedőek. Az asszimilánsok nyelvét, irodalomteremtési gyakorlatát pedig, ami szintén a receptivitásra épül, egyértelműen elutasította: "A magyarság a zsidósággal szemben méltán kifogásolja, hogy nyelve nem magyar, hangsúlya, ritmusa, mondatkötése fájóan hangzik nekünk és egyenesen ellenkezik a nyelv természetével; ezt a nyelvet íróink átvitték az irodalomba is. Éppen ezért nem olyan visszatetsző például a svábos kiejtés, mert azonkívül, hogy sokkal ritkábban hangzik fel, a beolvadó német nem akar ezen a nyelven magyar kultúrát csinálni s második nemzedéke már tisztán fog beszélni magyarul, ellenben a zsidós magyar nyelv utcán, iskolában, hírlapokban mindig jobban elterjed, sőt egy író kijelentette, hogy ez a modern budapesti dialektus, ennélfogva jogos a használata, akárcsak a párisi franciaságé. De a párisi nyelv a francia szellemből született, ez pedig ellenkezik a magyarral, melynek joga van megkívánni, hogy aki magyar irodalmat csinál, az tudjon is magyarul és a művészi eszköz tisztaságának megrontását szofizmákkal ne akarja leplezni. A másik kifogás a zsidóság magyar irodalma ellen, hogy olyan eszmék, alakok, emberek (főleg asszonyok) szerepelnek mint magyarok a műveikben, melyeknek semmi közük a magyar karakterhez és így bensőleg és külsőleg meghamisítják a magyar kultúrát." (137.) Ezek az érvei, ma már tudjuk, az 1919 utáni periódus ideológiai folklórjának jellegzetes érvei lettek. Fölhígítva az antiszemita publicisztika élt velük, de némelyik tétele még az olyan, különben nívós esszéírásba is bekerült, mint amilyen a Németh Lászlóé gondoljunk "csak a magyar kultúra elhamisításának vádjára. Ritoók Emma persze nem akart antiszemita lenni; mind műveltsége, mint emberi kapcsolatai szerkezete ez ellen hatottak. De az tény, hogy érvelésének gondolati szerkezete a "sérelmek" egyoldalú és túláltalánosított interpretálását mutatja, s érvei lényegében egy ellenérzés adalékaivá oldódtak föl. Érveléséből teljesen kihagyta pl. azt, hogy mi ellen irányult a "destruktív hajlam", s az a beállítódás, amely az értékek lebontását egyértelműen és kizárólagosan negatívumként fogta föl, szükségképpen egy zsidó-ellenes oppozícióba vitte bele. Nem 274