A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)
Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma
véleményeket. Az intellektuális rokonságot fölszámolta a származási csoportok habituális különbsége. Ritoók Emma ugyanis, mint a Vasárnapi Kör Fülep mellett egyetlen nemzsidó tagja, a többiekétől lényegesen különböző tradícióban élt, s szociokulturális körülményei, mentális reakciói is egészen mások voltak. Hogy élőszóban, vita közben mit mondott, milyen álláspontot képviselt, utólag pontosan már nem rekonstruálható. De valamivel később, a Huszadik Század nevezetes ankétján - Zsidókérdés Magyarországon - írásban is kifejtette véleményét, 126 s ez megmutatja szembenállása indokait. Hozzászólása, mely a folyóirat 1917. júliusi-augusztusi összevont számában jelent meg, az Akik szerint van zsidókérdés című blokkban kapott helyet. Ez már önmagában is jelzi, hogy zsidók és nemzsidók viszonyát problematikusnak látta, s ennek okát - nem az antiszemitizmusban, hanem, ellenkezőleg - a zsidókban vélte megtalálni. Szövege meglehetősen tömör, már-már túlzsúfolt, így nem egyszerű mondandóját torzítás nélkül visszaadni. Annyi bizonyos, véleménye egyértelműen kritikus, sőt elutasító volt, s bár szándéka szerint őrizkedni kívánt az általánosításoktól, írása valójában egy bíráló célzatú etnokarakterológia. Maga a szöveg két szempontból is nagyon tanulságos. Érdekes benne Ritoók Emma személyes viszonya a zsidókhoz - ez meglehetősen kritikus, de nem teljesen elzárkózó magatartásként írható le. Elvben ugyanis nem zárja ki sem az asszimilációt, sem a zsidó-nemzsidó viszony problémátlanná válásának lehetőségét. S legalább ilyen érdekes (ha nem érdekesebb) maga a karakterológia is. Jellemzése rendre valóságos, szociológialilag releváns jelenségekből indul ki, egészében mégsem a "megértő" tudományos leírás vezérli, hanem a moralizáló kollektív minősítés. így egyfelől éles szemű jelenségkiemelés s bizonyos mentális összefüggések racionális elemzése jellemzi, másfelől viszont az emberi aktivitás puszta szubjektivitásként való kezelése, önkényes alakíthatóságának előföltevése és átmoralizálása egy szűkös és korlátozott mentalitástörténeti pozícióból. Hozzászólása így végsősoron átbillen a modernizáció során háttérbe szoruló, s így pozícióőrzésbe kényszerülő úri középosztály ellenérzéseinek racionalizálásába és általánosításába. A zsidókérdés okát "három fontos ellentétben" látta. Úgy vélte, "a nacionális, az etikai és a kultúrfelfogás különbsége" magyarázza a szembenállást, "és ma főleg az első lett válságossá" (132.). A faj terminust használta, az ellentéteket azonban nem "faji kérdésként" kezelte, s külön leszögezte, hogy: "nem is szándékozom az egész kérdést másként, mint a mindennapi tapasztalat szempontjából tárgyalni, tehát egyszerűen konstatálni a fennálló jelenségeket, mert meggyőződésem, hogy eddig minden faji teoretizálás csődött mondott akár a zsidóság mellett, akár ellene akart szólni." (132.) Érvelése azonban mégsem "egyszerű" értékmentes szociológiai leírás. Bár valóban jelenségeket írt le, azok érvényességi körét nem határozta meg, s így azok óhatatlanul kvázi-általános érvényesülésként jelennek meg. írása így a zsidókérdést mint nacionális, azaz nemzeti problémát kezeli, s a beolvadó-félben lévő, felemás helyzetű "idegen" nációt egy nemrasszista jellegű, nemzeti konzervativizmus erfcötoközpontú mérlegére helyezi. Az asszimiláns zsidók specifikumát abban látta, hogy a beolvadási folyamatban "a zsidóság tradíciótlanul áll a befogadó nép között s ez válik döntő momentummá a két faj ellentétében. Ez a zsidóságnak egyik legnagyobb előnye és ereje - a függetlenség a múlttól és így függetlenség a jövő felé is -, de egyszersmind főoka bizonytalanságának, labilis lelkületének s hogy mégis idegen marad a régi faj között, mert annak vérré vált történelmi érzékével és érzésével szemben marad megértetlen." (133.) Itt, érdemes megjegyezni, implicite már az úri - "történeti" - középosztály indirekt igazolását is 126 Ritoók Emma 1917. 132-139. Erre az írásra a továbbiakban a szövegben hivatkozom, zárójelben megadva az idézet helyét. 272
