A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

ösztöndíjat, egy mozdulatnak a "compositiobeli és stilusbeli fontosságáról" faggatta Lukácsot, mert Lukács idevágó fejtegetése, úgy vélte, beleillett elképzeléseibe. "Rengetegül jó volna nekem ha ez a kérdés már meg lenne csinálva s hivatkozhatnám rá, mire az én munkám elkészül. Akkor én ezen nem törném a fejem, mert emlékszem, hogy absolut beleillett abba amit én gondoltam, vagyis akartam gondolni."

112 A rút a művészetben, melynek megszületéséhez valószínűleg az olaszországi ösztöndíjas félév (1914. január-május) adta meg a döntő lökést, 1915 folyamán, esetleg 1916 elején - tehát a Vasárnapi Kör üléseivel párhuzamosan - készült el. Maga a dolgozat nem különösebben terjedelmes, s nem is könnyű olvasmány. Az eredetileg tervezett művészetfilozófiának ez csak része, bevezetése - a probléma fölvázolása. Az egyik szerzői jegyzet szerint bizonyos fogalmak emiatt nem is kerültek kidolgozásra. A dolgozat radikális újdonsága: megközelítési módja. A klasszikus, szép-központú művészetfilozófiákkal ellentétben az érvelés középpontjába a nem-szép, a rút áll; ennek helyét és (művészetkonstituáló) szerepét keresi. Abból indul ki, hogy: "a probléma ép(p)en abban áll, hogy a szépet és rútat ellentétesnek érezzük, ha pedig a szépet tudjuk a művészet céljának a rút esztétikai értéke a megoldatlanság zavarosságával szétveti az elméletet."

113 Tudja azonban, hogy a rút értelmezése meglehetősen sokféle és végig nem gondolt, így siet leszögezni, hogy "a rút és a nem-esztétikus nem azonosak"(178.), majd: "az esztétikai rút fogalmát sohasem fogom a nem-sikerült, az elégtelen, a művészietlenre, - még kevésbé a nem-tetszőre alkalmazni" (184.). Az esztétikai rút, fölfogásában, "a művészi kifejezés gyanánt használt rút területe", s ez szerinte "sokkal tágabb és mélyebbre terjedő, mint ahogy azok az elméletek tüntetik fel, melyek a rútnak csak relatív szerepet adnak." (178.) A rút így nála nem egyszerűen a csúf elnevezésé, e szót kategóriaként használja, s úgy véli, hogy "ha annyit elismerünk, hogy az élesen feltűnő akarati kifejezés a művészetben mint karakterisztikus rút lép fel, akkor annak kezdő kifejezését, a mozgást, mely a diszharmonikus átmenetben nyilvánul meg, nem tekinthetjük hozzá nem tartozónak." (194.) így a rútat egy olyan esztétikai princípiumként kezeli, amelynek érvényessége igen széles; több, s általánosabban érvényes, mint a köznapi értelemben vett csúnya. Magában foglalja az energiát, a mozgást, mindazt "a földi elevenséget [...], ami az örök lét méltóságos nyugalmából hiányzik". (189.) Eszerint tehát a "rút, mint az akarat kifejezője a művészetben, nem egy metafizikai akarat közvetett vagy közvetlen objektivációja gyanánt értendő itt, tehát nem a Schopenhauer elmélete szerint. Egyszerűen arról az energiáról van szó, mely minden mozgást létrehoz, s melynek tudatos formáját akaratnak nevezzük. Ennek kifejezése (nem pedig önmaga, mint valamely transzcendens mozgató eszme), lesz a formált műben a rút momentuma. Mint akarati princípium egyszersmind a világprocesszus irracionális oldalát képviseli; de a művészetben nem mint ilyen lesz a megoldás feladatává, mert szemléleti formában jelenvén meg az irracionális kifejezése gyanánt, - fogalmi értelmezéssel nem közelíthető meg; tehát nem is oldható fel a racionális által, hanem csak a forma által". (188-189.) Érthető tehát, hogy a rút ilyen fölfogása szembeállítja a szép-központú elméletekkel. "Az esztétikai elméletek - írja - a rútat mint tiszta negativitást vagy kizárják területükről, vagy mint még mindig negatív elemnek viszonylagos értéket tulajdonítanak vagy pedig mint negatív dialektikus fogalmat a szépben oldják fél." (180.) A rút a művészetben éppen ezeket igyekszik

1 elkerülni, s Ritoók terjedelmes fejtegetésben cáfolja 112 Mesterházi Miklós — Mezei György szerk. 1984. 194. 113 Ritoók Emma 1916a. 178. (A továbbiakban az idézetek helyét a szövegben zárójelben adom meg.) 266