A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)
Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma
kritika egy új egyéni életélmény kialakulásává." 83 3. S észrevette azt is, hogy Lukács formaértelmezése szorosan összefügg az élet megélésének súlyos problémáival, s ezekre Lukács csak "ingadozó", kérdező válaszokat adott. De - folytatta - mindegyik esszé hősénél "közös az, hogy amit teremtettek, az életükből nőtt ki, mindegyiknek nehéz, mély, néha tragikus életproblémává let a művészete és ebben rokonok essay-írójukkal fti. Lukáccsal - L.A.], s ez az, amit a Lukács könyvét nemes művészi munkává teszi." 84 Ezt az interpretációt (amely voltaképpen Ritoók Emma saját problémáinak is jellemzése), mint lehetséges értelmezést alighanem Lukács is elfogadta, hiszen az írás egy változatát a Zeitschrift für Ästhetik und Allgemeine Kunstwissenschaft-Ъап is közölte (1912.326.), egyengetve ezzel Lukács német recepciójának útját. 1911 júliusában rendeződött a Szellem-ben való szereplésénak módja is. Fülep és Lukács ugyanis végül úgy döntött, hogy Leopold Ziegler egyik könyvének Kantfejezetét fordíttatják le vele. Ez végül meg is történt, s a Szellem 2. (egyben utolsó) száma az év végén ezzel az írással jelent meg. Közben, nyilván a közös tervezgetések révén, Fülephez való viszonya is közelebbi lett. Október 14-én pl. hosszú levelet írt a Firenzében tartózkodó Fülepnek 85 , s ebből kiderül, már Fülep is adott a véleményére, kíváncsi volt kritikájára. Ebben a levélben el is mondotta véleményét Fülep fölfogásáról, s kritikája jól átgondolt esztétikai koncepciót sejtet. Érdekes, hogy nemcsak Fülep koncepciójának belső következetlenségeit, helyenkénti vázlatosságát tette szóvá (ami önmagában is jó kritikai érzékről árulkodott), de saját, Fülepétől eltérő problémaértelmezésének első, utalásszerű megfogalmazására is vállalkozott. Itt említette először esztétikájának központi gondolatát, az esztétikai rútat. Valamikor ekkortájt fölmerült benne az egyetemi magántanári cím megszerzésének gondolata is; még 1912 májusában is arról írt Lukácsnak, "hogy egy pár év múlva mégis megpróbálom a magántanárságot, mire a mostani határozatot már elfelejtik". 86 Sajnos, nem tudjuk, az emlegetett határozat mire vonatkozott; lehetséges, hogy - akárcsak Bloch, Lukács és Zalai esetében - az ő habilitációs törekvése is falakba ütközött. Terve azonban önmagában is érdekes; jelzi, hogy őt is megkísértette a legitim tudomány vonzereje. Igazában azonban, ahogy Lukácsnak meg is írta, a habilitáció nem volt elsőrendű kérdés számára; személyes életének problémái jobban foglalkoztatták. A közeg, amelynek részese lehetett, az egyetlen volt, amelyben - legalábbis intellektuális értelemben otthonosnak érezhette magát, ám emberileg számára ez is konfliktusosnak bizonyult. Igazában csak mint intellektust, mint egy nagy és modern műveltséget mozgósítani tudó éles elmét fogadták el. Minden más vonatkozásban - származásában, "neveltetésében", életkorában - különbözött közegétől. Vénlánysága, s a valószínűleg e helyzetből is fakadó, érzelmeit szigorú intellektuális páncél alá vonó magatartása, valamint a mindezt ellentpontozó - ám a fiatalabb férfiak által szükségképpen félreérthető - szeretetéhsége emberi kapcsolatainak érzelmi harmóniáját is meg-megbontotta. A fiatal társaságban ő, a másfél-két évtizeddel idősebb, olykor fölösleges, sőt teher lehetett. S mindezek tetejében azok, akiket barátainak tartott, maguk sem voltak mentesek egy sor emberi gyarlóságtól. Ezekről a konfliktusokról csak szórványos, utalásszerű információink vannak. A legfőbb forrás e téren Ritoóknak Lukácshoz írott néhány levele. 87 Ezekből, ha «3 Ritoók Emma 1911b. 503. «4 Ritoók Emma 1911b. 504. «5 Fülep Lajos 1990. 247-248. « 6 Mesterházi Miklós — Mezei György szerk. 1984. 159. 259
