A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)
Történelem - Marosvári Attila: A szervezett alapfokú iparostanonc-oktatás kialakulásának első szakasza Magyarországon (1778–1849)
tevékenysége is: "ezzel [t.i. az Iparegyesülettel] összeköttetésben - írja - egy pár tanítót tartani; kik vasár- és ünnepnapokon a 1 mesterlegények életkörükbe vágó technikai tudományokból ingyen népszerű leczkéket adjanak; egy harmadik oktatót pedig, ki a' mesterinasokat magyar nyelvre oktassa" 91 . Ez az elgondolás az Iparegyesület működését körvonalazó, Kossuth, Balogh Pál, Szentkirályi Mór és Eötvös József által kidolgozott "Munkálati terv" 9. pontjába is bekerült 92 . Már itt szembetűnik ennek az új oktatási formának az újdonsága: Kossuthék javaslata egyrészt össze kívánta kötni az addig külön folyó és külön szabályozott vasárnapi inasoktatást és a vasárnapi rajzoktatást, másrészt ezt kiegészítve szakirányú ismeretek tanítását is szükségesnek tartotta. A koncepció tehát már egy korszerű, az állami oktatás akkori keretét (gondoljunk a vasárnapi inasoktatás 1845-ös szabályozására) messze meghaladó ipariskola-modellt vázolt föl, amely az akkori viszonyok között valóban az inasoktatás problémáinak megoldását jelenthette. A mesterinas-oktatással kapcsolatos elgondolás a bomló céhes viszonyok sajátos terméke volt, s maga a megvalósítás is a céhek egy részének önkorrekciós - relatív modernizációs készségével függött össze. Az Iparegyesület szervezőit motiváló racionális érvek egyértelműek: "Vannak [...] igen sokan - írja Kossuth 1841-ben a Pesti Hírlapban -, kik ugyhiszik, hogy a 1 czéhek a' műipar kifejtésére nézve is ma már inkább gátló mint előmozdító institutiók; s hogy a tanitás tekintetében sem a' legjobb tanodák. Hogy az inas többnyire házi szolga-szerepet viszen, s 1 a' mesterségből nem tanul öt év alatt annyit, menyit egy jó ipar iskolában fél év alatt tanúihatna. " 93 Az ipariskola fölállítása Kossuthék szerint mégis elsősorban a céhes mesterek belátásán múlott, azon a fölismerésükön, hogy az Iparegyesület nem á céhes oktatási rendszer föladását, hanem kiegészítését kívánja tőlük, továbbá azon, hogy elfogadják: az inasoktatás céhes gyakorlata, amely az inast házicselédnek tekinti, és a tanítás helyett aként használja ki őket, aligha lehet alkalmas arra, hogy a hazai ipar korszerűbbé tételének egyik feltételét biztosítsa. 94 "Nem elég az ipar azzal védenünk - írta Samarjai Mihály temesvári reáliskolai tanító a Pesti Hírlapban -, hogy honi gyártmányokat vásárolunk, hanem alkalmas gyárnokokat és kereskedőket is képezzünk, a' bevándorolt gyárnokok nem közérdekből jőnek hozzánk; miután kincset gyűjtenek, előbbi hazájokba csak akkor nem térnek vissza, ha reményök marad még több kincset gyüjthetni." 95 A kossuthi elgondolás középpontjában végülis ez, a nemzeti ipar megteremtésének szükségessége állt, az a gondolat, amely a magyar Védegylet-mozgalomban is testet öltött 96 . Kossuthék e cél elérése érdekében a nemzeti érzésekből és a gazdasági ra91 Ugyanott, vö. Ferenczi Zoltán. 1902. 174. 92 Közli: Gelléri Mór 1892. "... a mesterinasok számára a helybéli czéhektől remélt közrehatás segedelmével az írás, olvasás és rajzoláson kívül még az említett tanulmányok [t.i. matematika és természettudományi ismeretek] elemeiben külön oktatást adand. " 93 Pesti Hirlap 1841. ápr. 21. 259-260. 94 "Míg az inas nem leszen egyéb, mint a legdurvább, legalábbvaló házi munkák cselédje, adddig nehéz leszen kiirtani a közvéleményből azon hiedelmet, hogy az inasság csak otromba, tanulni nem tudó gyermeknek való; - írta Mesterffy János A mester-inas ne legyen cseléd című cikkében az Iparegyesület lapjában - mig az inas ennyire lealáztatik a foglalkodások legszennyezőbjeire: addig nem igen fog sikerülni a gyermekeikkel boldogulni nem tudó szülék büntetési lajstromából kitörülni az inasnak adás! Szóval míg az inas cseléd leszen, addig szellemileg és anyagilag tehetséges fiatalság nem folyamodik a műhelyekbe." = Hetilap 1846. máj. 5. 629-630. 95 Pesti Hirlap 1841. ápr. 21. 259-260. 96 Vö.: A magyar Védegylet. Lipcse, 1845. Közli: Füzes Miklós (szerk.) 1987. 16-56., Lásd még: Kosáry Domokos. 1942., Horváth Elza 1911. 192
