A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Néprajz - Grynaeus Tamás: Nagy Pálné Balog Emerencia hadikfalvi (garai) gyógyítóasszony

"Egy kisbornyúnk úgy megtetvesedett vót, hogy vót belédögölve. Szalántán vót ez, mit akarok mondani, ott paciltuk, hát... Isten, jelentsd meg, hogy mit tudjak csinyáni: se patika, se bót semmi, hát beledöglik a kis bornyú... " (Ekkor eszébe jutott, hogy a szállást adó öregember dohánylevél csumájából főz orvosságot a kisborju betegségére, s az meg is gyógyult). Mert hite, véleménye szerint a betegségeket Isten adja: "hát héába, az Isten, amit ad, azt el kell vennünk...azt el kell viselni, amit az Isten ad." A nagymaringy nevű betegségről szólva ezt mondja. "én nem tudom, miiül adja a jó Isten osztat. " Az örökölt, hallott, tanult tudás egy része azonban csak passziv ismeret, így pl. az agos gyerek főzését B.E. pontosan tudja, elmondja, pedig ő maga sohasem csinálta: "eztet haltam". "Nem szégyen a betegség, máma ő van benne s holnap talán én lehetek" fogalmazta meg a kölcsönös segítségnyújtás alapelvét Emerencia néni legkisebb leánya, N.A. Ennek, s egyúttal a tudás eredete, megszerzése, továbbadása legszebb példáját egyetlen bátyja — Emerencia néni fia - betegség-, és gyógyulás történetéből ismerjük meg: "Vëlmus 17 éves korában nagybeteg volt, hordozták Radócra. Elvitték Csernovicba (40 km!): két dunyha közi tették a kocsiba. Nagy tudós orvos volt ott a főorvos. Édesapám perfektül beszélt románul: — Gyüjjön, nézze meg milyeji két lovam van. Mind a kettőt magának adom, csak gyógyítsa meg! " (Meggyógyította?) "Meg, egy öregasszony. A szomszédságba második-harmadik szembelévő ember, Erős Mihály meghalt. Vilmusunk akkorát vót dagadva, mikor a temetés volt...

S, hogy láthassa, édesanyám kivitte, kiültette (a ház elé). Egy öregasszony nagyon megsajnálta, hogy milyen nagy a hasa. (A temetési sokadalomban) addig ment, addig ment, mig édesanyám mellé ért. Megrántotta a ruháját: - Emer, este te gyere el nálunk! - Miért, Annus néném? - Majd megtudod, ha odaérsz. Este lement. - Na, Emerencia — helyből mondta — azért hivattalak, mert a fiadat meg akarom gyógyítani. Édesanyám térdre esett, (úgy hálálkodott neki) ". Szinte a "ti is hasonlóképpen cselekedjetek" szellemében történt alig egy évtizeddel később, már Garán: "Csíkinét édesanyám talpra állította. Ismerősök voltak, jóba voltak. Zsuzsi mindig kesergett, Bregita is. (Csíkiné betegsége miatt.) Édesanyám elment látogatóba: - Nem haragudnál, ha csinálnék neked orvosságot? - Jaj, Emerencia néni, még a talpát es megcsókolnám... " (Ugyanazt az orvosságot készítette neki, mint amit ő kapott Vilmos fia számára, annakidején.) "Mikor édesanyám meg volt halva, úgy siratta, mint a saját gyereke: ha édesanyám nem lett volna, már ő rég meg lett volna fialva... " (N.A.) 106