A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)
Természettudomány - Jakab Béla: A talajtípusok szerepe a fehér gólya (Ciconia ciconia) elterjedésében Magyarországon
С) Alpokalja és a Dunántúli-dombság Mindkét nagytáj az erdó'talajok zónájának része. Az erdőtalajok változatainak alakulásában mindkét tájon jelentős szerepük van a klímahatásoknak. Az Alpokalja az ország legcsapadékosabb és egyben legkisebb párolgást mutató területeit foglalja össze. Az éghajlat atlanti elemeinek túlsúlya, a karbonátmentes kőzet a kilúgozás erőteljes kialakulásához vezetett. Az itt található sokféle talajképző kőzet közt az agyag szerepe jelentős. Uralkodó talajféleség a szélsőségesen savanyú és kilúgozott agyagbemosódásos fakó erdőtalaj, valamint a pangóvizes, pszeudoglejes barna erdőtalaj és a podzol. Savanyú, rossz vízgazdálkodású, vízzáró talajok. Kelet felé haladva a Dunántúli dombság területén az atlanti, a mediterrán és a kontinentális klímahatások különböző arányban, de a kontinentális hatás fokozatos növekedése mellett, elegyednek. Ebből adódik, hogy a talajok változó sora Ny—K-i irányban a pangóvizes erdőtalajok, majd az agyagbemosódásos barna erdőtalajok, barnaföldek, a csernozjom barna erdőtalajok és végül csernozjomok változatai (vö. 3. ábra). A barna erdőtalajok a mérsékelt égöv csapadékos éghajlatú vidékein alakultak îfci. Jellemző rájuk a gyors erőteljes málás és agyagosodás, különösen ott, ahol a talajképző kőzet a harmadkori agyagos üledék. A talajképző tényezők hatására az agyagkoncentráció, a kémiai és strukturális minőség szerint jönnek létre az erdőtalajok különböző változatai és ennek megfelelően változik a talajok vízháztartása, vízzáró, vizet közepesen áteresztő vagy vizet elnyelő tulajdonsága. A gólyapárok fészkelésének megoszlása szempontjából mind a két nagytájon jelentős szerepet töltenek be a talaj- és felszíni vizek fokozott hatása alatt álló területek azonális talajtípusai is. Ezek a már említett É—D irányú völgyek és a folyóvölgyek, ahol az erdőtalajokat agyagos réti és öntéstalajok váltják fel, valamint a Tapolcai medence és Nagyberek kotus, tőzeges láptalajai. A talajféleségek változatosságának megfelelően a két nagytáj gólyasűrűségi értékei is sokfélék. A legnagyobb gólyakoncentrációkat a Ny—DNy-i határövezetben és a folyóvölgyekben találjuk (vö. 3., 5., 6. ábra). D) Kisalföld Zonális talajneme a mezőségi, csernozjom talaj. A Duna öntéstalajai mezőségi jellegűek, hasonlóképpen a Győr—Komárom vidéki teraszos terület is. Ettől D-re levő süllyedékterületet réti talajok fedik. A süllyedek felé tartó bakonyi karsztvizek kalciumkarbonátja ezekben gyakran réti mészkő alakjában csapódik ki. Ez záróréteg, felette a felszín vizenyős, tocsogós. A gólyák itt és a réti talajok területén költenek szórványosan, vagy kisebb koncentrációban, 1—6 pár/100 km 2 . A párok nagyobb koncentrációját Ny felé találjuk a Mosoni síkságon és a Szigetközben meszes-agyagos talajokon, valamint a Hanság tőzeges- és kotus láptalajain, a Rába-öntések kötött, rossz vízgazdálkodású réti talajain, végül a Fertő-tó menti magnéziás és márgaszerű képződményeken, ahol szódás szikesek is képződnek (3., 4., 6. ábra). E) Költés hegyvidéken A gólyák fészkelésének tengerszint feletti felső határa Magyarországon általában 250 m. A Cserhát és a Bakony vidékén 300 m magasan, Hollókőn és a Zirci medencében 400 m magasságban Nagyesztergár és Olaszfalu helységekben költ, éspedig fakó erdőtalajú területen egy-egy gólyapár. 528
