A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Művelődéstörténet - Lengyel András: A szegedi Prometheus nyomda (1926–1935)

ilyen kis géppel nyomtatott, azt hiszem, mindvégig lábmeghaj'tásra beállítva!), ez nálunk motoros meghajtásra működött. Ezzel egyidejűleg 1 db sima nyomásra alkalmas nyomógép, tehát plakátok, újságok, könyvek stb. nyomására, — a gép méretét, nagyságát úgy tudnám meghatározni, hogy 4, de lehet, hogy 8 újságoldalnak megfelelő papírt nyomtatott egyszerre, természetesen motorral. Ezt a gépet egy Jávorka nevezetű bpesti nyomdagép-kereskedőtől vásároltuk részletre, persze megfelelő előleggel és váltóval fedezve, és itt vásároltunk még egy papírvágógépet. És ezenkívül még sok-sok berendezési tárgyat, amelyek már múlhatatlanul szükségesek voltak."

15 Hamarosan, Krasznáné szerint még 1927-ben, de valószínűbb, hogy csak valamikor 1928 elején, beszereztek „egy Typograph nevezetű kisebbfajta és olcsóbb szedőgépet". Ezt egy német gyártól vásárolták, Kraszna „által választott széprajzú és nagyon jól olvasható Garmond betűvel".

16 E gép, melyhez Kraszna özvegye szerint „a matricák kétbetűsek voltak és szép soröntést produkált", nagy valószínűséggel azonosítható. Az egykorú — 1937-es — Nyomdászati Lexikon szerint e sorszedőés öntőgépet John R. Rogers (1856—1934) találta föl még a múlt században. 1896ban figyeltek föl rá, de kétbetűs matricákkal csak 1908-tól került piacra. A gépet folyamatosan korszerűsítették, a húszas-harmincas években már egy jól használható, viszonylag korszerű gépnek számított. „Működése: A kopogtatón elhelyezett 84 billentyű valamelyikének érintésére lecsúszik a kívánt matrica a csúsztató drótján a gyűjtőcsatornába. A szóközt a spácium-karika képezi, mely egyben a matricasor kitöltésére szolgál. A karika a legvékonyabb részével csúszik a tengelyén a matricák közé. A megfelelő matricák lekopogtatása után gombnyomásra bezárul a gyűjtőcsatorna, s a gép működésbe jön. A karikák addig forognak vastagodó részük felé, míg a matricákat légmentesen az előírt szélességre kizárják. Közben egy fogó vonalba állítja a matricákat. Az öntőforma a matricákat a támpontokhoz szorítja, míg az öntőszájjal rátapad az öntőformára. Az ólmot a dugattyú belövelli az öntőformába, ahol a vízhűtés következtében azonnal meg is keményszik. Miközben az öntőforma visszatér a helyére, a csinga elválik az öntött sorról, a kések legyalulják a sor felső két szélén képződött tarajt, végül a sor lecsúszik a hajóra. A sor kiöntése után a kosár Önmagától fölemelkedik és a matricák, mindegyik a maga drótján, visszacsúsznak a helyükre. Megemlítésre méltó az öntőszáj, mely egy nyílásból áll és az öntőforma, mely tökéletes sorok öntésére igen célszerű."

17 E típus legkorszerűbb változata „30 ciceró szélességig és 36 pont vastagságig tud sorokat önteni, űrtöltőket pedig 48 pontig".

18 A Typograph tehát — e kissé nehézkes fogalmazású ismertetőből is kiderül — komplikált szerkezet volt, amelynek üzemeltetése szakértelmet igényelt, ám s ugyanakkor már egy bizonyos szakmai színvonalat is képviselt. Kraszna nem volt szakképzett nyomdász, így iparengedélyt sem kaphatott. A problémát úgy hidalták át, hogy egy idős nyomdász, König Salamon — megfelelő díjazás fejében — nevét (s iparengedélyét) adta a vállalkozáshoz. A munkát azonban, amelyet Krasznának autodidaktaként s viszonylag gyorsan kellett elsajátítani, kezdetben ő és felesége, valamint két fizetett alkalmazott végezte: „...1 férfi munkaerő a kéziszedéshez, 1 nő a gépi berakáshoz, aprómunkához. Mindkettő szervezetlen volt, fizetésük kb. 30—40%-kal kevesebb amazokénál." Kaptak viszont (akárcsak a szervezett munkások) fizetett szabadságot, karácsonykor dupla fizetést, s megkapták a 15 KRASZNA K. JÓZSEFNÉ emlékező följegyzése, 1989. szept. 14. 18 Uo. 17 BÍRÓ MIKLÓS—KERTÉSZ ÁRPÁD—NOVAK LÁSZLÓ szerk. 1936. 488—489. 18 Uo. 489. 486