A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Történelem - Tóth Ferenc: Makó város úrbéri küzdelmeinek kezdetei, 1778–1805

elvámolásáról készült jegyzék. Az ökrök közül 3175-öt Makóról hajtottak föl. Ezt a számot egyetlen más alföldi helység sem múlta felül: Debrecen 2132, Szeged 1718, Kecskemét 1661 marhával szerepelt.

10 Az újjátelepülést követően ugyan a földművelés szerepe rohamos fejlődést mutatott, de a Mária Terézia-féle úrbérrendezés végrehajtásakor, 1781-ben még jelentős volt az állattartás, ugyanis a szántó 621, a legelő, rét és kaszáló 605 sessiót tett ki. A város elöljárói 1805-ben arra hivatkoztak: „Nem kívánnánk pedig jószágainktól megválni, mert a mi élelmünk keresésének és annak, hogy a közönséges terhek hordására alkalmatosak lehessünk, egyedül való módja a marhatartás."

11 A Mária Terézia-féle úrbérrendezés során 1771-ben a Makó határában lévő pusztákat — mint külön határral nem jelölt földrészeket — a közlegelő területéhez vették fel. A földmérésen alapuló 1781. év urbárium negyedik pontja ki is mondta : „A legelővel kapcsolatban deklaráljuk, hogy a lakosok rendelkezésére áll." Egy 1798. évi megyének küldött jelentésben arra a kérdésre, hogy „Bír-e valamely szabad pusztát, ha bír, ki annak a földesura?" — ez áll: „Amely pusztákat bír, azok a földjéhez urbarialiter inkorporáltatva vágynak."

12 Nagyon meglepte a makóiakat a püspökségnek 1802. szeptember 15-i keresetlevele, melyben a község használatában lévő pusztákat visszakövetelte, mondván, hogy azokat csak haszonbérbe bírták. Az úriszék 1803. február 25-i ítéletében a pusztákat visszaadta az uradalomnak, a községnek 410 hold kaszálót és úrbéri legelőül 8334 hold területet adtak át. A város a megyei törvényszékhez fellebbezett, de az uradalom mit sem törődve azzal, hogv a per nem zárult le, 1803 tavaszán a közlegelő egy részét önhatalmúlag elfoglalta: a kopáncsi külső marhalegelőből barázdával, a rét felőli belső legelőből pedig hantokkal elszakasztott egy-egy jelentős területet, ugyanakkor a kaszálónak használt szigetektől is eltiltotta a lakosságot. Az uradalomnak nem állt szándékában majorsági gazdálkodásra áttérni, a legelőfoglalás nem ezzel függött össze, hanem az elszakasztott területet árendába kívánta adni. Itt tehát szó sincs arról, hogy a jobbágytelki gazdálkodást majorsági gazdálkodással akarta volna felváltani. Az uradalom tevékenysége arra irányult, hogy a mindenkori szerződésben rögzített szolgáltatásokon túlmenően újabb jövedelemre tegyen szert. A város elöljárói azon nyomban kérték Kőszeghy János plenipotentáriust, hogy amíg a per nem zárul le, az uraság adja vissza az elfoglalt területet. Felajánlották, hogy az eddigi 60 boglya szénát 20 boglyával megtoldják. Természetesen a vármegyétől is segítséget kértek. Návay Mihály alispán kívánságára Kőszeghy János közölte, hogv az uradalom a kopáncsi külső legelőből elbarázdált részt visszaadja, de a réti kaszálót megtartja magának kaszálónak. Ezt az intézkedést maga a püspök is jóváhagyta és megintette az elöljárókat, hogy nyughatatlanságukkal az adózó nép békességét ne zavarják. Az önhatalmú elkülönítésnek ezzel még nincs vége. Az uradalom 1805 februárjában a zugolyi és csipkési fűzfás erdő használatától tiltotta el a községet, pedig ezt a lakosság saját hasznára ültette, gyenge korukban dajkálta, csőszeivel őriztette, saját költségén esztendőnként megújította, a Maros vizétől töltéssel oltalmazta. Szerintük ez a város beneficiomaihoz tartozott, része a belső legelőnek. 1805 tavaszán az uraság elfoglalta a város urbáriális jángori kaszálóját és ezt a maga számára felszántotta és bevetette. A megyegyűlés latorkodásnak nevezte az uradalom törvényellenes földfoglalását és elrendelte annak visszaadását. 10 KÁLDI NAGY GY. 1965—66. 32—34. 11 Makó elöljárói Kőszeghy Lászlónak. Csanádi Püspökség makói uradalma iratai. 1805. 134—36. 12 MVL Régi iratok 224. 327