A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Régészet - Kőhegyi Mihály–Vörös Gabriella: 3–4. századi temető és 4–5. századi település Szeged–Algyőn

kokkal. Nagyságuk alapján három jól elkülöníthető csoportot alkotnak. Három méternél hosszabb sír (67, 69, 71. sír) a kb 1 méterrel rövidebbek tartoznak a másik csoportba (2, 76, 81. sír) és természetes módon a gyereksírok a legkisebbek (62. 70. 84. sír). A 67. sír arányaiban tér el az összes többitől, hosszához képest ugyanis (309 cm) meglepően keskenyre ásták (62 cm). A hossz- és szélesség nagysága — legalábbis e néhány feltárt sír esetében — egyenesen arányos a mélység méretével : a legnagyobb sír a legmélyebb ( — 76 cm) a legsekélyebben a gyereksírokat találtuk ( — 12, —13, — 19 m). A sírgödrök feltűnő méretbeli különbségeinek okát nem tudjuk. A 2. és a 76. sír halottját koporsóban földelték el. A 2. sírban pontosan meg tudtuk figyelni a koporsó méreteit és szerkezetét is. A metszetek alapján (4. kép) az elhunytat farönkből kivájt, egyenes végű koporsóban hantolták el.

9 A 76 sír halottja is koporsóban nyugodott, de a rossz megfigyelési körülmények miatt csak a koporsó meglétének tényét tudtuk rögzíteni. A sírgödrök tájolása egységesnek mondható, a főirány minden esetben DK— ÉNy, a legnagyobb eltérés pedig mindössze 28°. A halottakat — a 76. sírban erősen zsugorított idős nőt kivéve (10. kép) — háton fekvő, nyújtott helyzetben temették el. A temetkezési rítus másik jellegzetes vonása, hogy az elhunyt mellé a sírba edényt is helyeztek, minden esetben a lábak elé. Az összekötözött asszonynak a térdeire tettek egy kis bögrét (76. sír). Hat sírban találtunk edényt, közülük négy korongolt volt, kettő kézzel formált. Közös vonásuk viszont aprócska méretük. A 67. sírban lelt, fazékhoz hasonló formájú kis edényke akár szimbolikusnak is tartható, hiszen vastag fala miatt szinte nincs is űrtartalma. (II. t. 3.). Elgondolkodtató, hogy a szarmata sírokban előkerülő edénykékben szinte soha nem találunk ételmellékletre utaló nyomot, csontot vagy növényi maradványokat. Kicsi méretük miatt nem is, igen alkalmasak erre a funkcióra. A sírokba helyezett kicsi edénykék a hozzátartozók, halottjaikról való gondoskodásának étel, ital adásának csupán jelzésszerű, szimbolikus megnyilvánulásai. A lelettípusok közül az edények mellett csupán kettő, a vaskés és az orsógomb tartható mellékletnek, az összes többi a viselet tartozéka. Vaskést egyedül a 67. sírban találtunk (II. t. 2.). Ez az egyetlen sír, amiben biztosan férfi nyugodott. A női sírok jellegzetes melléklete az orsógomb. A 81. sírban a jobb medence mellett volt, a teljesen feldúlt 71. sírban nem ismerjük a helyét. Mindkettő példány az aszimmetrikusan kettőskúpos típusba tartozik (III. t. 1—2.).

10 Elsősorban a női sírok ékszerei és gazdag gyöngyanyaga tette lehetővé, hogy néhány viselettörténeti megfigyelést is tehettünk.

11 Az ékszerek közé tartozik a fibula, melynek funkciója a ruha rögzítése lehetett, ugyanis kivétel nélkül mindig az áll alatt, a nyak táján fordulnak elő. Viseletük általános volt a szarmatáknál, a férfiés a női sírokban egyaránt megtaláljuk (67. sír, II. t. 1.). A 62. sírban nyugvó kislány ékszerkészlete a legteljesebb. A ruha nyakát szépmívű ezüstlemezes korongfibula fogta össze (I. t. 7.), a nyakát bronz féltorques díszítette, (I. t. 9.) füleiben hurkos végű fülbevaló függött. (I. t. 6, 8.). A sírból elég nagy számban kerültek elő gyöngyök 9 DINNYÉS ISTVÁN megjegyzi, hogy a koporsós temetkezési rítus kezdete az Alföldön az isz. 260—270 tájára tehető (1975. 66.). Kapocs nélküli, fatörzsből kivájt koporsót sikerült megfigyelni a Tápé-A 151. sz. lelőhelyen is (Vörös Gabriella ásatása, közöletlen) és a Szeged-Csongrádi úti temető sírjaiban is (VÖRÖS GABRIELLA 1981. 43—44.). Ez utóbbi temető felső időhatára biztosan nem nyúlik a 260—270-es évekig. A Felső-Tiszavidéken Tiszavasvári, Városföld lelőhelyen, a 7. sírban, amely a 2. sz. végére, a 3. sz. elejére tehető (ISTVÁNOVITS ESZTER 1989.) 10 Az orsók használatáról, típusairól részletesen: H. VADAY ANDREA 1987. 213—216. 11 A gyöngyök részleges tipológiáját H. VADAY ANDREA dolgozta ki egy II—

III. századi temető leletei alapján. (H. VADAY ANDREA—SZŐKE BÉLA MIKLÓS 1983. 103—113.) 98