A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Régészet - Vörös Gabriella: Fegyveres sírok az Alföldön a IV. század második fele és az V. század közepe között

lást foglalni.

109 A korábban ezen a területen ismeretlen temetkezési szokások feltűnése, — melynek legszembetűnőbb komponense a fegyverek sírba helyezése —, új etnikai csoport megjelenését feltételezi. A sándorfalva—eperjesi, a madarasi, a vajszkai, a mátételki és a csongrád—felgyó'i lelőhelyek esetében teljesen egyértelmű, hogy e fegyveresen temetkező közösség tagjai a szarmata etnikumhoz tartoztak, ugyanis a körülárkolt-halmos temetkezési szokás mai tudásunk szerint ebben az időszakban, ezen a területen csak a szarmatákhoz köthető.

110 Elképzelhető azonban, hogy a tápéi és a csongrádi temetőkben is volt (voltak vagy lennének) körülárkolt-halmos sírok, csak a régi ásatási módszerek miatt nem figyeltek fel a keskeny, sokszor lelet nélküli árokra. Nem lehet véletlen ugyanis, hogy a körárkos-halmos temetőrészletek zöme az utóbbi 10 évben került elő! Az első közlemény erről a rítusról nálunk 1953-ban jelent meg, amikor a legfontosabb temetők — a tápéi és a csongrádiak — feltárása is megtörtént.

111 Anyaggyűjtésünk és vizsgálódásaink eredményeképpen felvetjük, hogy az egységes leletanyagú, hasonló rítussal eltemetett fegyveres temetkezések a legkésőbbi alföldi szarmata népcsoportok emlékei. Hozzá kell tennünk, hogy nem zárható ki más etnikai összetevő megléte, és a két csoport (Szeged, illetve Csongrád környéki) közötti kevés időrendi különbség sem.

112 Végül feltétlenül szólni kell arról, hogy alföldi múzeumainkban nagyon sok olyan anyag található, amelyek jelenlegi témakörünkbe illenének, de egyelőre közöletlenek. Munkánk elsődleges célja éppen az volt, hogy a további kutatások alapjául szolgálhasson, így természetesen az újabb eredmények kiegészíthetik és módosíthatják is következtetéseinket. IRODALOM Alföldi András 1942 A pesti oldal új urai. A szarmata jagizok. Budapest története I. Bp. Bóna István 1961 Az újhartyáni germán lovassír. AÉ 88. 192—209. 1974 A középkor hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében. Bp. 1984 A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon. Magyarország története I. Főszerk.: Székely György Bp. 265—370. 1986 Szabolcs-Szatmár megye régészeti emlékei. I. 15—92. Bp. Bökönyi Sándor 1976 Szarmata lelőhelyek állatcsontleletei Bács-Kiskun megyéből. Cumania IV. 41—72. 109 A 4| i

e

]őhely közül 13 szerepel Párducz Mihály felosztásában a Tápé-malajdoki csoportban (1950. 113. 5. ábra.), 19 a hunkori lelőhelyek között (1959. 395—397. 12. ábra), két lelőhelyet a Bajmok—mórahalmi (1950. 80. 2. ábra; 8. és 114. lh.), egyet a Kiszombor—ernőházai csoportban találunk meg (1950. 108. 3. ábra; 93. lh.). A maradék 9 lelőhely viszonylag új, ezért nem szerepelnek egyik idézett összefoglalásban sem. Párducz Mihály a Tápé-malajdoki csoportot a gepida kultúrához érezte legközelebb (1972. 129.), a csongrádi csoportot etnikailag rendkívül összetettnek határozta meg (1963. 533). Az anyagyűjtésünkben szereplő fegyveres temetkezések korhatározása az előkerülési körülmények tisztázatlansága, a dokumentálás hiánya, a nagy arányú sírrablások miatt nem mindig egyértelmű. A fegyver előfordulása a sírban önmagában nem minden esetben korhatározható, hiszen fegyverek — igaz, jóval kisebb számban — a korábbi időszakban is előfordulnak, bár inkább csak a szarmata „végeken" (pl. Hortobágy—Poroshát). no Vörös Gabriella 1984. 154—157. A Csongrád—Felgyőn előkerült szarmata temető egyelőre feldolgozatlan. László Gyula a Régészeti Füzetekben említi, hogy: „Azt tapasztaltuk, hogy az egyes sírcsoportokat sekély árkok vették körül, ezeken belül pedig a vezetőemberek sírjait még külön kör alakú árkok és sáncok fogták közre. Az egyik kör közepén levő sírban lándzsás férfi feküdt." (1967. 62—63) Frey Imre cikkének címében Mátételke helyett tévesen Mátészalka szerepel! (1905. 257—260.) 111 Zalotay Elemér 1953. 63. 112 Vörös Gabriella 1987. 136—137, 56