A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Régészet - Vörös Gabriella: Fegyveres sírok az Alföldön a IV. század második fele és az V. század közepe között

további, modern módszerekkel feltárt, jól dokumentált temetkezéseinek 1963-ban megjelent leírásaiban annál többször fordulnak eló' ilyenek.

91 A koporsóban való temetkezés szokása a kapcsok száma alapján nem tekinthető gyakorinak : 4 lelőhelyen „S" alakú, 8 sírban pedig két végén visszahajtott típusú fordult elo. A sándorfalvi ásatás alapján azonban valószínűnek tartjuk, hogy a koporsós temetkezések kapocs nélküli változatai más lelőhelyeken is előfordulhattak, csupán a régi feltárások során vagy nem figyelték meg, vagy nem írták le ezeket a jelenségeket. Valószínű, hogy a fatörzsből kivájt félteknőket faékekkel vagy faszegecsekkel rögzítették egymáshoz. 3. Fegyvertípusok A szarmaták fegyverzetéről, hadművészetéről három forráscsoport vall számunkra : a római történetírók, a korabeli ábrázolások,

92 és természetesen a régészeti leletek. Itt és most csak a legutóbbival foglalkozunk, bár nagyon fontosnak tartanánk a három csoport összevetését is. Az alföldi szarmaták megjelenésüktől eltűnésükig lovas népként szerepelnek a különböző római forrásokban. A régész viszont a lovaikat szinte kizárólagosan csak a telepeiken találja meg. Az eddig feldolgozott kevés és többségében csak kis kiterjedésű teleprészletből is kiderült, hogy más-más lófajtákat tenyésztettek. A gödrök anyagában megtalálhatók a forrásokból ismerős kis méretű, a harcban kitartó, igénytelen fajták is. Csontanyaguk azt bizonyítja, hogy elsősorban hátasoknak használták őket, de természetesen el is fogyaszthatták a lovakat.

93 A szarmata férfisírokban egészen a 4. század végéig csak elvétve találunk fegyvereket. Ekkor jelennek meg jelentősebb számban a korábbi időszakra vonatkozó forrásokból ismerős fegyvertípusok : gyakorta a lándzsa, a különféle típusú kardok, ritkábban a nyilak és a pajzsok. Társadalomtörténeti szempontból nagyon fontos lenne a fegyveres férfisírok temetőn belüli helyzetét és előfordulásuk gyakoriságának arányát elemezni, de erre csak nagyon kevés lehetőségünk van, egy megalapozott statisztika készítéséhez nem elegendő. A korszaknak két teljesen feltárt temetője ismeretes, az egyik a csupán 11 sírós sándorfalvi (24. lh.), a másik a jelenleg feldolgozás alatt álló madarasi (19. lh.). Az eddig közölt legnagyobb temető a Csongrád-Kenderföldek, ahol a feltárt sírok száma 138 (9. lh.). Itt 18 temetkezésben találtak fegyvert: ebből 14 lándzsa, 2 rövid kard és 3 nyílhegy volt. A kis méretarányú temetőtérképen nehezen tudtuk a fegyveres sírok helyét azonosítani, elhelyezkedésükben semmilyen rendszert, vagy szabályosságot nem fedeztünk fel.

94 A Szeged-Tápé-malajdoki (A, B) temetők hatvannégy sírja közül ötben volt lándzsa, egyikben pedig kard (31—32. lh.). A temetőtérképen sajnos nem szerepel minden sír, a leegyszerűsített sémán viszont mind az öt lándzsás temetkezés fellelhető, de helyzetükből semmilyen törvény91 A teljességhez tartozik, hogy Párducz Mihály még az 1963. évi munkájában is feltételez, pl. ülő csontvázat, holott a közölt sírrajz alapján teljesen egyértelmű, hogy a sírt erősen kirabolták. Az 1968-ban megjelent munkájában is korhatározónak vallja az ülő, guggoló és álló rítus előfordulását. (1968. 29.) 92 A szarmatákra vonatkozó római forrásokról Alföldi András írt legrészletesebben. (1942. 172—179.) Gyakorlatilag a különböző források kritikai összevetése a mai napig nem történt meg, azok híradásait a régészeti leletek értékelésénél mindig igyekeznek felhasználni a kutatók. 93 A szarmaták lovairól a csontleletek alapján : Bökönyi Sándor 1976. 72., Vaday Andrea — Vörös István 1980.124—125. A szarmata sírokban előforduló lószerszámokra legutóbb H. Vaday Andrea (1986) hívta fel a figyelmet. 94 Párducz Mihály 1959. 353. 51