A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)
Irodalomtörténet - Lengyel András: Féja Géza és a Szegedi Fiatalok
Féja Géza és a Szegedi Fiatalok LENGYEL ANDRÁS (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) 1 A 20. századi magyar irodalomnak, ennek a bonyolult belső rétegződésű, különleges eszmetörténeti alakzatokat is bó'ven termő irodalomnak egyik legbizonytalanabbul — s legszélsőségesebben — megítélhető alakja ma kétségkívül Féja Géza 1 . Igazán nem is biztos, hogy hagyományos értelemben vett író ő, akinek munkásságára a fikciós próza s a fikcionalitás volna jellemző — inkább irodalomközéleti és társadalmi publicisztikája az, amely nevét és törekvéseit ismertté tette s amely a figyelmet ma is feléje fordítja. De e sajátos „közírást" java darabjaiban valami furcsa tűz, valami kemény benső eltökéltség hevíti („lobogó tüzű igehirdető" ő, írta róla találóan, József Attila 2 ), s szövegeinek szervező elve is többnyire az alanyi hangoltságú íróé, semmint a társadalomtudósé vagy a politikusé. Utóbbiakból (kivált a politikuséból) is volt benne, persze; nem is kevés. De sem társadalomtudós, sem politikus nem lett belőle soha — ezt tehetsége természete s a számára kínálkozó intellektuális szerep eleve lehetetlenné tette. Szerepe igazában a milháns ideológusé volt, aki mozgásteret keresve a változó körülmények között — egy nagy mentalitás- és eszmetörténeti korszakváltás idején — az újnak érzett tendencia mellé állt s tudatosan e tendencia kifejezője és elősegítője kívánt lenni. E tendenciát, amelyet hívei a népi írói mozgalomnak, ellenfele valami völkisch felhangú narodnyikságnak, a semlegességre törekvő kortársak pedig új népiességnek neveztek, sokárnyalatú, heterogén s nem egy vonatkozásban amorf eszmetörténeti alakzatnak kell látnunk. Bár az utóbbi időben sok szó esett már róla 3 , mélyreható mentalitás- és eszmetörténeti földolgozása még nem történt meg. A kínálkozó tudományos megnevezés, a.populizmus is 4 , amennyire segítség bizonyos részjelenségek megértéséhez, annyira — más vonatkozásban — félre is vezet. Hogy mekkora a tisztázatlanság, hogy a törekvés sok részlete mennyire kicsúszik még az eszmetörténeti elemzés hálójából, éppen Féja szélsőséges (bár sokszor informális módon zajló) megítélése mutatja 5 , személyét és munkásságát ugyanis, ha egyáltalán szólnak róla, jórészt ma is heves indulatok veszik körül. Ellenérzés és megbélyegző elutasítás egyfelől, apologetikába csúszó magyarázkodás másfelől. Pedig írásai, ha következetesen 1 Féjáról lásd újabban: Zimonyi Zoltán 1980—81., Zimonyi Zoltán 1982., Zimonyi Zoltán 1986a., Zimonyi Zoltán 1986b., Vígh Károly 1982., Barcs Sándor 1986., Tamási Mihály 1986. 3 Vö. Varga Rózsa—Patyi Sándor 1972., Bibó István 1986., Borbándi Gyula 1976., Borbándi Gyula 1983., Lackó Miklós 1975., Lackó Miklós 1981., Némedi Dénes 1985., Salamon Konrád 1980. 4 A kategóriát Borbándi próbálta bevezeti (Borbándi Gyula 1976.), kísérletét, bár nem utasította el, nem is fogadta el a kutatás. Kivétel Bibó István 1986. 299. Vö. még uo. 569—570. 5 Vö. főleg: Barcs Sándor 1986., Tamási Mihály 1986. A szakirodalmi nyilvánosság alatt, értelmiségiek körében még szélsőségesebb s egyértelműen elutasító vélemények is vannak. 397
