A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Történettudomány - Romsics Ignác: Bethlen István konzervativizmusa

esetében azonban a legcsekélyebb mértékben sem mutatható ki egy ilyen összefüggés. Amikor — a 30-as évek első felében — Gömbös miniszterelnök a német és az olasz példa alapján egy fasiszta típusú tömegpárt megszervezését, valamint a parlament érdekképviseleti jellegű átszervezését fontolgatta és ezzel összefüggésben felvetette a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek felszámolását, továbbá a baloldali sajtó likvidálását is, Bethlen határozottan szembefordult ezekkel a tervekkel. Már idézett 1934-es előadásában azt igyekezett bizonyítani, hogy minden tartós szellemi és politikai irányzat a legfejlettebb népektől, Európában tehát Nyugatról indul ki. A 20. századi „pártdiktatúrák" ezzel szemben Kelet- vagy Közép-Európában keletkeztek, amelyek nemcsak, hogy általánossá nem válhatnak, hanem az életrekelésüket előidéző efemer körülmények elmúltával maguk is meg fognak szűnni.

23 Én tehát — jelentette ki — ,,az ezeréves magyar tradíció alapján állok és nem kérek sem a nyaklónélküli nyugati demokratikus fejlődésből, de nem kérek semmiféle diktatúrából sem."

24 A későbbiekben ugyanerről a platformról támadta Imrédy Béla antiparlamentáris törekvéseit és barátja, Teleki Pál neokatolikus-korporatista ideológiáját és tervezett alkotmányreformját. Nagyon határozottan lépett vei a zsidótörvények ellen is, amelyeket az állampolgári egyenlőségen és egyenjogúságon esett elfogadhatatlan és megengedhetetlen sérelmeknek tartott.

25 A 30-as évek közepétől kibontakozó kül- és belpolitikailag egyaránt új helyzetben Bethlen politikai helyiértéke jelentős mértékben módosult. Miniszterelnöksége idején — eltekintve a 20-as évek első egy-két évétől — tulajdonképpeni politikai ellenfele a demokrata baloldal volt. A 30-as évek második és a 40-es évek első felében viszont az antiparlamentáris szélsőjobboldal foglalta el ezt a helyet. A demokrata baloldal ugyanakkor szövetségesévé vált. Mindebből azonban tévedés lenne azt a következtetést levonni, hogy Bethlen maga is demokrata lett. Erről szó sem volt. Szövetségük valójában a szélsőjobboldallal, illetve a fasizmussal szembeni pillanatnyi vélemény- és érdekazonosság platformján alakult ki, ami nem jelentette a két fél jövőképének azonosságát. A demokraták kormányzati eszménye (még ha ezt egyes csoportjaik részletkérdésekben különbözőféleképpen is képzelték el) a nyugati típusú polgári demokrácia volt. Bethlené viszont továbbra is az 1920-as években újjáformált 19. századi antidemokratikus-elitista parlamentarizmus. Az első világháború után kialakult tömegdemokráciákat ezért változatlanul „beteg és elfajult demokráciáknak" tartotta és úgy vélte, hogy a merev többségi elv a jövőben is „bizonyos korrektúrákra szorul".

26 Mivel ez az arisztokrácia és a birtokos nemesség privilegizált helyzetének a végét jelentette volna, képtelen volt megbékélni egy komoly földreform gondolatával is.

27 Mindebből következett, hogy Bethlen a háború utáni politikai kibontakozást is meglehetősen szűk keretek között képzelte el. Az új kormányt például még 1943 és 44 fordulóján is kizárólag polgári politikusokból kívánta létrehozni és a szociáldemokraták bevonásával csak feltételesen számolt. 1944 végére a külpolitikai fejlemények és a hadihelyzet alapján tudomásul vette, hogy a szociáldemokraták, sőt a kommunisták aktív részvétele nélkül a kibontakozás nem képzelhető el. Ám a magántulajdon alapján álló különböző pártokkal szemben a két munkáspártnak továbbra is alárendelt szerepet szánt. Ismeretes, hogy az események nem így alakultak. Bethlen 23 Gróf Bethlen István: Hagyomány és forradalom a politikában, id. cikk. 105. 24 A Reggel, 1934. jan. 29. 2. 25 L. Nagy Zsuzsa 1986, 86—139. 26 Gróf Bethlen István: Korunk uralkodó eszméi és báró Eötvös József, id. gépirat 27—29. 27 Országos Levéltár K. 510. A képviselőház bizottsági jegyzőkönyvei. 1936. febr. 25. (13. csomó) Szinai Miklós és Szűcs László 1972. 356—362. 327