A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)
Történettudomány - Erdélyi Péter–Sebőkné Gombos Zsuzsanna: Országgyűlési képviselőválasztás 1901-ben Csongrádon
Kívánnak-e még valamit hozzá toldani, vagy kihagyni belőle? Rásonyi Pap Gedeon a végrehajtó bizottság jegyzője rövid szavakban előadva az új párt létesítésének történetét, felolvasva a megválasztandó országgyűlési képviselő elé terjesztendő programot, mely nyíltan kimondja, hogy az azokban foglaltak betartásáról a képviselő jelölt reverzálist adni köteles. Ezután Ludrovai Tóth István előterjesztésére pártvezérnek egyhangú lelkesedéssel Hegyi Antal választatott meg. Hegyi Antal meghatóan tárta fel azt a töméntelen meghurcoltatást és üldöztetést, aminek minden oldalról ki van téve, s éppen ezért kérte az értekezletet, hogy kíméljék meg őt ezen tisztségtől. Nagy lelkesedés követte a kijelentést ; senki mást nem fogadva el az értekezlet pártvezéréül, egyedül csak Hegyi Antalt, ki látva, hogy a visszahúzódás ki van zárva, elfogadta a pártvezérséget, s terjedelmesen, pontonként megmagyarázta a programot. Nem volt ahhoz senkinek hozzátenni valója, sem kihagyni való belőle. Egyhangúlag lett az mindenben elfogadva, mert belátták, hogy ha még ezzel a képviselő választással sem orvosolhatják bajaikat, akkor soha. A végrehajtó bizottság az értekezleten 80 tagúvá egészíttetett ki, kik mindannyian aláírták az értekzlet által elfogadott programot, elhatározva egyúttal, hogy azt kinyomtatva, kivétel nélkül az összes választó polgárnak meg fogják küldeni. Az értekezlet mintegy két órán keresztül tartott [...] Tiszavidék, 1901. máj. 19. 1. A pártprogramot 1. 1. dok. 3 A TISZAVIDÉK CIKKE A A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG-PÁRT NÉPGYŰLÉSÉRŐL Tisztelgés. A Független Magyarország-párt folyó hó 6-án, Űrnapján díszjelvények átadása végett Hegyi Antalnál tisztelgett, melyről a tudósításunk a következő : A gyülekezés reggel fél kilenc órakor volt az Úri utca 3. sz. alatti háztelken. Pont 9 órakor indult meg a menet nemzeti színű zászlók alatt zenekísérettel a plébánia felé. A menetet 12 fehérruhás leány nyitotta meg. A Kossuth teret már megszámlálhatatlan emberáradat borította el. A parókiára érve egy 12 tagú küldöttség járult a pártvezér elé, s miután Rásonyi Pap Gedeon a küldöttség, illetve a párt nevében felkérte, hogy az egész párt az udvaron várja vezérét, jelenjék tehát ott meg. Hegyi Antal megjelent a több ezer főre menő tisztelgők előtt. Lelkes éljennel fogadták. Ludrovai Tóth István mint a végrehajtó bizottság elnöke meleg szavú, szabad eszméktől áthatott beszédében üdvözölte a pártvezért, felkérte őt, hogy a díszjelvényeket fogadja el. Ezután Vári Etelka egy alkalmi verset mondott, s díszes ezüst tálcán adta át a jelvényeket, a vállszalagot és a párt díszkötésű programját. A nemzeti színű selyem vállszalag három méter hosszú s harminc centiméter széles, két végén gazdag arany rojtokkal, melyen arany betűkkel e szavak olvashatók: „Független Magyarországpárt." Az átadott program nemzeti színű selyem kötésű, első lapján arany betűkkel ezen felhívással : „Â csongrádi országos képviselő választók Független Magyarországpárti programja." Hátlapján ugyancsak arany betűkkel ez olvasható : „Nagyságos és főtisztelendő Hegyi Antal római katolikus plébános úrnak mint lelkes vezérének — tisztelet jeléül : a Független Magyarország-párt." 270