A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Néprajz - Nagy Vera: A szentesi takácsmesterség

Kegyelmes Királyunk Országlása alatt 1836 ik Eszetendöbe, a mikor éppen a Városunk meg váltása történt..." Pozsár a céh filiális helyeiként említi Mindszentet, Szegvárt, Orosházát, Siróhegyet és Anyást.

4 Síróhegy mesterei azonban valószínűleg a mindszenti társasághoz tartoztak. A jegyzőkönyvek jelentős részét teszik ki azok a bejegyzések, melyek a mesterekre, legényekre, inasokra általánosan vonatkozó, legtöbbször felülről jövó' rendeletek, és a céh határozatai. Egy részük egy-egy céhtagot, legényt érintő kérdésekben hozott döntéseket tartalmaz. Az 1820-as kiváltságlevél első kilenc cikkelye szól az inasokról, melyek általános érvényű szabályok az ország minden pontján, bármely mesterségben dolgozók számára. Leírja az inasfelvétel módját, az inas kötelességeit és jogait, utasítja a mestert, hogyan bánjon az inasával. A három éves inaskodás a mesteremberek fiai számára is kötelező, annyi előnyük van, hogy felfogadáskor és felszabadításkor csak fél taksát fizettek.

5 Ugyancsak általános érvényű az az 1795. évi szeptember 25-i helytartótanácsi rendelet, mely a rajziskolák kötelezővé tételét írja elő az inasok számára. Ennek másolata az 1796-os jegyzőkönyvben is szerepel. A rajziskolák kötelező látogatását először Mária Terézia rendelte el, majd II. József megerősítette azzal, hogy bizonyos mesterséget tanuló inasok addig nem lehetnek legények, amíg egy évig nem jártak rajziskolába vasárnap és ünnepnapokon, s erről bizonyítványt nem mutattak be. Ez vonatkozik azokra a legényekre is, akik még nem végeztek rajziskolát. A mesterek körében nem volt nagyon népszerű ez a törvény, ezért kellett újra megfogalmazni és négy forint büntetést kilátásba helyezni, ha valamelyik mester akadályozná inasát az iskolába járásban. A büntetésből begyűlt összeget rajzeszközök vásárlására kellett fordítani, szegény tanulók részére. A rajziskola kötelező a kőműves, kőfaragó, padlókészítő, asztalos, kerékgyártó, ács, lakatos, kovács, aranyverő, gombkötő, rézöntő, harangöntő, bádogos, kolompár, aranyműves, paszománkészítő, takács, nyerges, szíjgyártó, műszerszámkészítő és fazekas szakmákban. Egyben előírják az írni, olvasni nem tudó inasok iskoláztatását. Az 1796. évi jegyzőkönyv következő részei is az inasokról szólnak, de mellettük nem szerepel sem évszám, sem a céhmester vagy mások aláírása, sem pedig hivatkozás más forrásokra. Feltehetően a korábban is érvényben levő ide vonatkozó szokásokat akarták rögzíteni, de vannak benne a privilégiumból származó részletek is. ,,Az Inasok bé szegődtetésének módja" című rész elsősorban azok kötelességeit tartalmazza. Az inasnak álló gyereknek előbb öt kérdésre kell válaszolnia, amelyek a mesterség választásának okaira és a választott mesterre vonatkoznak. Az inassal szembeni legfőbb elvárások: a vallásosság, becsületesség, engedelmesség és az igyekezet, szorgalom a mesterség elsajátításában. Első kötelességként „az Isteni félelem" van megjelölve. ,,Reggel mihelyt fel kél, Parantsolás nélkül adjon hálát Istennek vagy Imádkozzon. Innep és Vasárnapokon a Templombéli Isteni Tiszteleten meg jelenjen." Zárójelben azért hozzáteszik: „...ha tsak gazdájjának szüksége attól el nem vonja." A templomban pedig „... ha tisztességesen nem viseli magát, meg fog páltz áztatni." A mesterség jó megtanulása mellett az alapanyaggal való gazdaságos és becsületes bánásmódra hívják fel figyelmét. ,,A Keze alá bízott fonállal híven bánjon, abból leg kisebbet is el ne vessen, se kuszálva, sem pedig más tsalárdsággal." A tolvajokra a legsúlyosabb büntetés vár: ,,... ha pedig lopásban tapasztaltatik, keményen megfog érte páltzáztatni a céh háznál a küszöbön, s azon túl soha többet bé nem vétetődik." 4 Pozsár István 1912. 110. 5 Priv. 1820. 168