A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)
Néprajz - Juhász Antal: Vázas szerkezetű sárfalak Szeged vidékén
A nádtutajra épített hódmezővásárhelyi fal és a szegvári házoromzatok említése szegedi föltárásunkhoz képest egyelőre szórványadat, de arra int, hogy a nád vázú falazat az Alföldön nagyobb térségben volt ismert, mint eddig gondoltuk. A szegedi és környékbeli tutajház a Györffy István, Szűcs Sándor, Dám László által leírt nádház rokona. 51 A szabályozás előtt a szegedi táj Tisza melléki része ugyanolyan volt, mint azok a tiszántúli területek, ahonnan a szakirodalom a nádépítkezés emlékeit föltárta. Vidékünkön nád falazatú házat valószínűleg azért nem sikerült föllelni, mert a folyó menti nyerstáj itt hamarabb átalakult, mint pl. a Sárréten, és a népi építkezés módszeres kutatása később kezdődött, mint a Nagykunságon és a Sárréten. Tanulságos, hogy a más növényi anyagból : napraforgó szárából vagy fa hasítványból készített vázszerkezetet Szegeden és közvetlen környékén ugyanúgy tutajnak nevezték meg, mint az eredeti, nagy múltú nádvázat. Az azonos megnevezés —úgy véljük — a szerkezet, az építőtechnika azonosságából származhat. A 19. századi írott források a tutaj alapanyagát éppenséggel ritkán jelölték, ezért a vázszerkezet e két építőelemének elterjedési idejét és körzetét igen nehéz meghatározni. Az eddigiekből kiviláglik, hogy az oszlopok közé erősített nád-, napraforgóvagy karóvázas építéstechnika a paraszti önellátás keretei között, némely esetben képesítetlen építő specialisták közreműködésével valósult meg. Az építőtechnika — az emlékezettel elérhető időben — a házépítésben a falusi, tanyai szegényparaszt réteghez és a homokpusztákon megtelepedő kisbérlokhöz kötődött, ugyanakkor termény- és takarmánytárolók építésében kisparasztok, gazdák között is konzerválódott. összegezés Jóllehet egy táj népi építészeti vizsgálatából a faltechnikáknak csak egy részét: a vázas szerkezetű sárfalakat tárgyaltuk, néhány tanulság így is megállapítható. Kézenfekvő a természetföldrajzi adottságok: a folyó melletti fekvés, a környezet talajának és építőanyagainak meghatározó szerepe az építőtechnika megválasztásában. Ám úgy látszik, hogy hasonló természeti körülmények között, pl. a Tisza mentén egy időben két-három vázas építéstechnika : a sövényfal, a sövény nélküli cölöpváz (ún. oszloposház) és a cölöpvázas vertfal is megtalálható. Másfelől azt is tapasztaltuk, hogy a Tisza melletti fekvés, vagyis az áradások fenyegetése két szomszédos településen — Tápén és Algyőn — nem föltétlen konzervált azonos falépítési gyakorlatot. A természeti feltételeken kívül szembetűnő a tutajfalas építéstechnika társadalmi és települési meghatározottsága. Olyan paraszti réteg építő gyakorlatában élt a közelmúltig, amely városi, falusi építőmesterektől távol, rossz építőanyag-beszerzési lehetőségek és szűkös anyagi feltételek között a maga erejére és elődeitől örökölt tapasztalatára volt utalva. A nádvázas tutajfal emlékanyaga azt is példázza, hogy a nád nem csupán a vízjárta folyó menti vidékek falanyaga volt — mint szakirodalmunk gyakran hangsúlyozta —, hanem falazatba szélesebb körben alkalmazták, ahol a környék vízállásaiban, régi folyómedrekben stb. megtermett. Vizsgálatunk azt is mutatja, hogy a sok évszázados építőtechnikák az „építészeti önellátás" körülményei között és a melléképületek építésében maradtak fenn legtovább. 52 51 Györffy István 1908., Szűcs Sándor 1943., Dám László 1975. 52 Építészeti önellátáson azt értem, hogy a paraszt népesség képesített építőmesterek nélkül, maga építi a szükségleteire szolgáló házakat, istállókat, ólakat stb. — legfeljebb képesítés nélküli paraszt specialisták munkáját veszi igénybe. 137
