A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Történelem - Tóth Ferenc: Makó úrbéri térképei

az urbárium bevezetése eló'tt a szántóterület házanként nem volt kiosztva 15 , tehát a határt földközösségben művelték. A szilárd telekrendszer az urbárium életbelépteté­sével — ami Makón 1772-ben történt — valósult meg. Ekkor az utolsó osztás állan­dósult. A makóiak Vertics Józsefnek ezt a tevékenységét földosztásnak nevezték. A városházán mindenkinek be kellett jelentenie az igényét. Az egyik beadványban olvashatjuk: „Édesatyánk a földosztáskor magának földet adattatni nem kívánt. 16 A beérkezett igényeket mindenekeló'tt összevetették a rendelkezésre álló földterülettel és a város bírája meghatározta, hogy kinek-kinek mekkora területet kell kimérni. „Az inzsellér úr által a föld kimérettetett, és nékem a Bírák uraimék rendelésiből két fertály föld aszszignáltatott" — olvashatjuk az egyik iratban. 17 A földterületre való jogosságot döntó'en meghatározta, hogy az egyes családok mekkora jószágállománnyal rendelkeztek. Akinek nem volt jószága, annak utólag is elkobozhatták a földjét. Vörös Pál 1784-ben elpanaszolta : „földemtől megfosztattam, holott többen is vagyunk, kiknek semminemű jószágok nintsen, mégis a föld nékik bírni engettetik." 18 A Tabella Geometrica első rovata a helyrajzi számra vonatkozik, Vertics kife­jezésével : Sub Numero in Mappa. A térképen ezt a számot három helyen tünteti fel, a három kimérési helynek megfelelően. (Az 1. tételszámon nyilvántartott Diós Jánosnak a szállásföldjét Dalon mérték ki, az ugar föld egyik felét a földeáki határ felől, a másik részét pedig az apátfalvi határ szomszédságában. A helyrajzi számok növekvő számtani sorban következnek. Néhány esetben pontatlanság csúszott Mátéffy Pál másolatába (569 helyett 596-ot, 625 helyett 615-öt írt, ezeket az elíráso­kat a mellékelt térképen helyesbítettük). Előfordultak Vertics Józseftől származó hibák is. A 42. helyrajzi szám hiányzik a térképen és a Tabellán egyaránt. (Viszont az Ugar Apátfalva felőli területén a 349. tételszám után — valószínűleg tévedésből — megtalálható.) A térképmű a 484. helyrajzi számon tartja nyilván Szálai András 7/8-os és Veres István 5/8-os területét. Ezen az elíráson — mivel így emelkedett jogerőssé — nem lehetett változtatni. Ennek megfelelően — a hibát tovább vive töltötték ki az 1782. évi urbáriumot is. A következő rovat a vezeték- és keresztnevet (Nomina et Cognomina) tartal­mazza. A Szállásföldek parcelláiba Vertics József beírta a tulajdonosok neveit, az Ugar földeknél erre már nem volt elegendő hely. A térképen feltüntetett név olykor eltért a Tabellában szereplőtől. Ennek az lehet a magyarázata, hogy noha egy idő­metszetet tükröz a térképmű két része, valójában a Tabella néhány héttel vagy hónap­pal későbbi lehet és tükrözhet a családok szerkezetében végbement változást is. Ezekben az esetekben a Tabella adatait tekinthetjük hitelesnek, ugyanis az urbárium ugyanezeknek a személyeknek a neveit tünteti fel. 15 A kilenc kérdőpont Ötödik pontja. 16 Makói Városi Levéltár. Tanácsülési jegyzőkönyv. 1787. 30. 17 Csongrád megyei Levéltár. Csanádi püspökség makói uradalma 18 Csongrád megyei Levéltár. Csanádi püspökség makói uradalma 1784. 40. 1784. 31. 224

Next

/
Oldalképek
Tartalom