A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)
Irodalomtörténet - Lengyel András: Egy későliberális ideológiakritikus. Vázlat Gáspár Zoltánról
van ; igazi tehetségére csak ironikus-gunyoros fölvillanásai vallanak. Politikai-ideológiai vonzalmai és ellenszenvei ezért föl-felsejlenek ezekben a rövid kis írásokban is. A nyilasokhoz közel álló Eszterhás István pl. nemcsak mint rossz és tehetségtelen drámaíró, de mint zavaros ideológiák forgalmazója és alakítója is megkapta tó'le a magáét. Alkalmilag, különösebb terv vagy rendszer nélkül, nem túl gyakran mást is írt; a Kurírban 1940-ben 3, 1941-ben 4, 1942-ben 15, 1943-ban 2 cikke is megjelent. (Színházi beszámolói mellett.) Ezek zöme rövid, glosszaszerű írás, vagy pár soros kritika; nagyobb terjedelmű s jelentősebb írása csak néhány van ezekben az években, s ezek is zömmel könyvkritikák (Apponyi Albert, Horváth Béla, Remenyik Zsigmond műveiről). Csak 1942 jelent némi kivételt, amikor publicisztikai jelenléte, bár a régit nem érte el, de ismét megnó'tt. Ezek a „kései" s immár szórványos Kurir-beli jelentkezései ideológiatörténeti szempontból kevés újsággal bírnak; lényegében a 37—38—39-es cikkek vonalába esnek. Az azokban felvetett témák, eszmék jelentkeznek ezekben is — csak lényegesen rosszabb történeti kontextusban, eleve korlátozottan. Alapmeggyó'zó'dése, alaptörekvése változatlan volt ezekben az években is. Három módosulás kíván csak megemlítést. Ezek is inkább csak alkalmi, szórványszerű változások nála. Az egyik ilyen módosulás az, hogy az egyén (jogos) védelme, amely mindig is jellemezte publicisztikáját, most, ha deklaráltan csak egyetlen írásban is, de átfordult nála valamiféle homályos „közösség-ellenességbe". Törvény és erőszak című glosszájabol nemcsak az derül ki, hogy a progresszívnek tudott Machiavellit és Hobbest megvédendőnek tartotta a „mindent elnyelő' közösség elsó'bbségi jogának" bűnétől, de az is, hogy a „mindent elnyelő közösség" híveit az „abszolutisztikus uralkodó jobbágyvédelmétől" „az ún. népi politikáig" származtatta, ellenszenve elsősorban ez utóbbi ellen fordult. Ahogy írta, „az egyes modern közösségimádók" ellen. 127 Kétségtelen, aggodalmának volt reális alapja; a későbbi fejlemények egy ilyen aggodalmat sok vonatkozásban igazolnak. Kérdés azonban, a népi mozgalom közösségfelfogása, egyén és közösség követendő viszonyáról vallott eszménye bevonható e totalitárius, vagy pszeudototalitárius törekvések körébe. (Aki 1940-ben a nép szót használta, még nem volt föltétlenül népi.) A másik említendő módosulás az, hogy az irracionalizmust immár egészen végletesen, már-már nyelvválságként érzékelte. „Arra gondolok — írta Eszperantóul tanulok című cikkében, 1942. június 24-én —, hogy anyanyelvem és más nyelvek szavai is napról napra vasnak, kopnak, rongyolódnak és mocskolódnak. Meghitt, régi szavaim máról holnapra elidegenülnek, tisztes értelmük elzüllik, amint lepedékes nyelvek forgatják őket. A mai vaskori köznyelven a paraszt nem földművelőt jelent, hanem gyökeret, a gyökér nem növénynevet, hanem mítoszt, a ló nem a patások rendjébe tartozó domesztikált emlőst, hanem a magyar lélek arcát. Esetleg mindent fordítva és kölcsönösen felcserélve. Lehetséges, hogy ezek a talajgyökeres kifejezések egykor csakugyan így kerülnek be a magyar nyelv nagy szótárába? Ezt a kort nem akarom megérni." 128 A harmadik vonás, mely módosulásra vall, az, hogy 1942-re még az Apponyi Albert-féle „keresztény" óliberalizmus értéke is megnőtt számára, s — nyilván szövetségest keresve — leírta, hogy „a keresztény világnézet legmélyebb alapjaiból nem is következhet más, mint az Isten képmására teremtett ember joga és méltósága." 129 Mindhárom új vonás jelentkezése kétségkívül válságérzete elmélyülésének dokumentuma. 127 Törvény és erőszak. EK, 1940. febr. 7. 128 Eszperantóul tanulok. EK, 1942. jún. 24. 129 világnézet és politika. EK, 1942. április 7. 459