A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)
Irodalomtörténet - Lengyel András: Egy későliberális ideológiakritikus. Vázlat Gáspár Zoltánról
bizonyosnak látszik, hogy Fejtő Ferenc külföldre távozása után előbb (1938 áprilisában) ideiglenes jelleggel, helyettesítőként, majd — 1938 júliusától — véglegesen ő lett a szerkesztő. (Előbb felelős szerkesztőként, majd 1939 márciusától egyedüli föltüntetett szerkesztőként.) 109 Fejtő és Ignotus Pál emigrációba vonulása a lap történetének utolsó bo évében Őt állította előtérbe, az utolsó szakasz mindenképpen az о szerkesztésének a dokumentuma. (Külön vizsgálat feladata volna tisztázni K. Havas Géza tényleges, bár a lapon föl nem tüntetett befolyásának mértékét.) Az általa szerkesztett (s jegyzett) Szép Szó-számok több, részben új, addig nem, vagy csak ritkán szereplő munkatársat vonultattak föl. Maga mellett vezető munkatársnak a régiek közül (bár fogyatkozó számú és súlyú írással) Ignotus Pál és Fejtő Ferenc számított továbbra is, az „újabbak" közül pedig Remenyik Zsigmond, K. Havas Géza és Szirtes Andor — lényegében mind ideológusok és nem szépírók. (Remenyik részben kivétel.) A lapban természetesen szépírók is továbbra is szerepeltek; Füst Milán pl. az о szerkesztése alatt kapott nagyobb lehetőséget a lapban, s Füst, aligha véletlenül, a Szép Szónak adta olyan fontos müvét is például, mint a IV. Henriket. De Gáspár szerkesztése idején lett igazán rendszeres munkatárs a költő-publicista Horváth Béla (akihez egyébként barátság is fűzte), s nála jutott szóhoz s nyert viszonylag nagy teret Pásztor Béla, a később mártírhalált halt költő, akit méltatlan feledés sújt; kapott helyet, ha alkalmilag is, a szocialista irányzatú irodalom több fiatal képviselője. Neki is volt része József Attila posztumusz verseinek közzétételében is. A lap történetének s eszmetörténeti szerepének tisztázása — a Gáspár-féle szakaszban is —• még megoldatlan; a tisztázás még sok előmunkálatot, figyelmet s tárgyilagosságot igényel. S csak úgy mellékesen, mint a Gáspár-pályakép részét nem lehet fölvázolni sem. Annyi mégis, már ma is bizonyos, hogy az utolsó időszak Szép Szója több vonatkozásban eltért az induló lap irányvonalától ; törekvései — részben személyi, részben aktuálpolitikai okok miatt — más hangsúlyúak voltak. A lap természetesen Gáspár idején is folytatta a korábban megkezdett utat, de egyes vonásai elhalványodtak, mások fölerősödtek ebben az időben. A lap egészében egysíkúbb s militánsabb lett. Döntőnek mindenekelőtt az látszik, hogy az alapító triász — József Attila, Ignotus Pál és Fejtő Ferenc — már nem jellemezhette, nem határozhatta meg a lapot. A költő meghalt, a másik két szerkesztő (s domináns munkatárs) emigrációba vonult, mecénásuk, Hatvány Bertalan ugyancsak külföldre távozott. írásaik pedig értelemszerűen megritkultak a folyóiratban, ami pedig mégis megjelent tőlük, az többnyire másodlagos, neutrálisabb kérdésről szólt. Ez kétségkívül színvonalbeli esést is jelentett, de nemcsak azt: „kiesésükkel" a lap irányzatilag is egyneműbb, hogy azt ne mondjuk, egysíkúbb, tisztábban „urbánus" folyóirat lett. Ez persze sok minden mással is összefügött; összefüggött azzal, hogy az első időszak viszonylag széles körből verbuválódott munkatársi gárdája — különböző okok miatt — az idők folyamán jócskán leszűkült, olyan karakterisztikus, nem „urbánus" írók, mint Radnóti Miklós, Bálint György, Veres Péter s mások már korábban eltávolodtak, sőt részben szembekerültek a lappal. Összefüggött azzal, hogy a lap mögött állók számára a politikai élet jobbratolódása, a politizálás feltételeit erősen korlátozó rendeletek és törvények életbe léptetése elvékonyította, szubjektíve pedig mind irreálisabbá tette a más erőkkel való összefogás esélyét. S — egyebeket most nem említve — összefüggött azzal is, hogy (a veszélyeztetettség növekedésével, különböző „tapasztalatok" hatására) Gáspár militánsabb s kevésbé rugalmas-taktikus szerkesztő volt, mint elődei, s ez a tény önmagában is elég volt ahhoz, hogy ez a jelenségkör, 109 Kendéné Palágyi Erzsébet, 1974. 12. 452
