A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Művészettörténet - Katona Imre–Rózsa Gábor: Egy elfelejtett szentesi keramikus: Jakó Géza (1886–1943)

jelentkezik és személyes tárgyalásba kezd 1920 első hónapjaiban id. Mayer Bélával, a városlődi gyár tulajdonosával. 81 Mayerék ugyan ekkor már a gyárat bizonyos el­végzendő feladat ellenében elígérték az Ecclésia-Szövetkezetnek, amelyé a gyár végül is lett, de ifj. Mayer Béla vegyészmérnöknek a gyár újraindítását és hasznot hajtó működését garantáló, elemző leírását ő is megkapta. Azt, hogy foglalkoztatta a kő­edénytechnika, nemcsak ebből, de más, hagyatékában fennmaradt feljegyzésből is tudjuk. Tervei között is van porcelán ugyanúgy, mint fajansz, vagy fazekasmunka. Különösen azokat a porcelángyáraknak a készítményei érdeklik, melyek nem ma­gas, hanem alacsony olvadásfokú porcelánok előállításával foglalkoznak. E gyárak közül előszeretettel foglalkozik az angol kőedénygyárak készítményeivel (Pl. Chel­sea). Az angliai kerámiaipar az európaival ellentétesen fejlődött a 18. század máso­dik felében, a 19. század elején. Míg Nyugat-Európa legtöbb porcelángyárában ke­mányporcelán és lágy (mészpátos) kőedény készült, Angliában többniyre a lágy por­celánt és kemény (földpátos) kőedényt kultiválták. Jakot ezért érdekelték jobban az angliai, mint a nyugat-európai kerámiaipar készítményei. Porcelánt nem csinált ugyan, nem rendelkezett az ehhez szükséges feltételekkel kis budafoki műhelyében, de kedvelte a porcelánnál megszokott aprólékos díszítést, a felület részletes meg­munkálását. Lehet, hogy a porcelánkészítés is felmerült benne, mint nagy és mind­eddig ki nem használt lehetőség, de tudtunkkal még a porcelánfestésig sem jutott el, amelyhez pedig nem kell gyárszerű feltétel. (18. kép). Nem tudta megszokni a nagyüzem légkörét, a tervezést, gyártás-előkészítést, de számos tapasztalatra tett szert ebben és mindvégig megmaradt affinitása a nagyüzem­mel. Miközben egyéni művesség kialakításával próbálkozik, fél szemmel a Zsol­nay-gyár eredményeit figyelte, méghozzá olyan aspektusból, hogy mit tud belőle saját művészete, művessége számára gyümölcsöztetni. (19. kép) 19. Fajanszvázácskák kraklézott, lecsurgó felületű és sima fehér fedőmázas felületen virágos és halas mintával. („Ja/ko" 37: 15/5/5 cm, 38: 9/5/7 cm, 39: 12/6/4 cm) 81 A további adatokat III. fejezet megfelelő címszavai közt találhatja az olvasó. 407

Next

/
Oldalképek
Tartalom