A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Néprajz - Szűcs Judit: A táplálkozáshoz fűződő hiedelmek nyoma Szentesen

SZÖVEGMUTATVÁNYOK Tejrontás „Én nem babonáskottam. Nem is hittem, nem is hiszek ... Én nem is foglalkosztam vele. Ha valaki ászt monta, hogy így megrontották, úgy megrontották, megrontotta a maga két keze. Hallottam ... az én anyám annyaéknak is vót tehene. Oszt kijárt a csordára. Oszt ászt monták, hogy megrontották. Mer nem bírt alámenni, hogy mëkfejje, annyira rúgott. Egy másik öregasszony ászt monta, hogy fejje mëg a tehenet, oszt tó'ccse bele a vájúba. Vëgyën eló' ëgy új ingvállat. Oszt akkor vákta addig baltával — a kaput közbe becsukta —, míg az az illető oda nem ment a kapura, addig vákta, mer akkor annak az illetőnek a hátát vákta." (Agócsné Fekete Nagy Rozália). „Megverte a tehenet szemmel, oszt a tehén véres tejet adott. Elment a kuruzslóhoz. Önzsd bele a tejet a favájúba, oszt üssed, maj jelentkezik. Gyütt is az öregasszony, cafatokba lógott a ruha (ti. rajta). — Jaj, ne üsse, lelkem ! Mer télën ijenëket beszéltek az emberek." (Gránitz Imre). A baromfi és a tojás megrontása „Vannak csúnya asszonyok... karácsony éjszakáján ellopják a szalmát, kotlófészket lopnak. Abbú, úgy rontya mëg ... Hogy hogy csinálták, nem tudom, mer én nem csináltam... Ha a szomszédbú kértem tojást, nem kelt ki. Ászt az én szomszédasszonyom is csinálta, hogyha feles tanyába vót, oszt elment, onnan, bëmënt oda, ahun a tyúkja mëg a disznója vót, jószágjuk vót. Vëtt ëgy zacskót, oszt minden jószágnak a ganéjábú belehányt a zacskóba, mëg osztán a pókhálót mind lëszëtte a kézivel bele a zsákba, oszt elvitte, hogy annak oszt ne lëgyën szerencséje. Ijet hallottam. Tisztára kidöglött az aprójószág, ëccër így jártunk. így ért a szerencsétlenség, mikor felesek vótunk. Hogy valaki lëszëtte a pókhálót, balkézzel ... Az ágylába alá teszik. Nagyanyámtú hallottam." (Agócsné Fekete Nagy Rozália). Az adatközló'ktől idézett, rövidebb-hosszabb, nagyolt fonetikus átírásban szereplő' szövegek az adatoláson kívül a szentesi népnyelv bemutatását is szolgálják. Helyenként következetlennek tűnhet, hogy egy-egy adatnál hiányzik az adatközlő' neve. Ennek oka, hogy jelen sorok írója szentesi születésűként ezeket személyesen megélte, gyermekkorában hallotta. Adatközlők Agócs Jánosné Fekete Nagy Rozália sz. 1902., Csák Imre sz. 1910., Csonka István sz. 1905., Erdei Jánosné Szabó Margit sz. 1909., Erdőháti Nagy Antal sz. 1896., Gilicze László sz. 1915., Gránitz Imre sz. 1906., Kázmér József sz. 1908., Kátai Istvánné sz. 1893., Mácsai Imréné Csiger Eszter sz. 1906. körül, Nagy Bálintné Ladányi Rozália sz. 1902., Szél Sándor sz. 1901., Szopka Mihályné Berezvai Rozália sz. 1930., Szűcs Imre sz. 1916., Vajda Sándorné Kis Julianna sz. 1891. Mivel a feldolgozásban jelentős mennyiségű és értékes adatokat idézhettünk Papp Imre munkáiból, olyanokat, amelyeket szóbeli gyűjtéssel már nem lehetett találni, róla külön is kell szólni. Papp Imre dónáti, református kisparasztból — 1952127