A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Néprajz - Szűcs Judit: A táplálkozáshoz fűződő hiedelmek nyoma Szentesen

a vért. A vér ivásának szokása Szentesen — úgy tűnik — a húszas évekig maradt fenn. Mácsai Imréné sokfelé cselédeskedett lánykorában. Az egyik helyen a bellér mindig kért egy begrébe vért a cselédlányoktól. A frissen levágott disznó szalonnájából evett hozzá. Több hasonló, szóbeli adattal összevetve valószínű, hogy a friss szalonna evése a vér ivásánál későbbi és gyakoribb szokásként maradt fenn. Papp Imre — a tőle megszokott pontossággal és részletességgel — ír a disznóvérnek a disznóöléskor történő szétfröcsköléséről. Az egyik a „Kóstojjad mán sógor!" címet viseli. Ez következik kivonatosan. Az egyik sógor „magához vette a gömböcbe szánt disznóvírt, és így begréstül együtt bevitte a házba, majd ott meg így szólt a másik sógorhoz, miközben mán bele is markolt a kézivel a disznóvírbe. Kóstojjad mán sógor! — Evvel el is kezdte a kézivel a vírt a begréből kifelé szedegetve a sógor felé csapkodni, mintha ászt a sógorral akarta vóna megkóstoltatni... a gömböcbe szánt disznóvírbül jutott a házban levő ágyra, valamennyi bútordarabra."

23 A másik történet „A rosszul sikerült szármafordítás" címet viseli. Háttere, hogy az „1917 évre kelő télen" az ifjú Papp Imre apja mellett segített a disznóölésnél segédbellérként. „Öreg este lett mire mindennel kíszen lettünk... egy kicsit alaposan bele is jöttünk, belemelegettünk a bellér asszonyokkal és a bellér lányokkal történő jáccadozásokba." Ángyikája, aki a vacsorát készítette, segíteni hívta. „Oda kiérve, az tűnt a szemembe, hogy ángyikám egymaga van a konyhában... a körülötte levő fehérnép mind eltűnt onnan." Ángyikája megkérte, hogy fordítsa meg a szármát. A fazekat kézbe véve próbálta a kért műveletet végrehajtani, közben „a konyhábul eltűnt fehír nípsig most hirtelenibe előkerült. És pedig az egyik a kaminajtó, a másik a konyhaajtó mögül. A harmadik a spájzbul, a negyedik pedig ki tudná mán megmondani, hogy honnan előugorva, a kézibe mindeniknek egy bégre, vagy más edíny féleség. Bennük elosztva az a disznó vir, amit a vires hurkába elfelejtettek beletenni, így ászt most hirteleniben mind az én kípemre kenuk rá, de jutott abbul még az ingemre is..."

24 A vér ivásának és szétkenésének szentesi adatai a rokonnépek hiedelemvilágának, szokásainak ismeretében egymással kapcsolatba hozhatók és értelmezhetők. „Vogul és osztyák nyelvrokonaink a nyers húst és eleven vért mindenek fölött kedvelték, tehát abból rendezték a nagy áldozati lakomákat."

25 A szerző Munkácsi Bernát gyűjtésére hivatkozik, aki áldozati lakomák részletes leírását adja. A lakomáknak tárgyalt témánkra, a vér ivására, a szalonna evésére, a vér szátfrösskölésére, annak értelmezésére vonatkoztatható elemei, részletei következnek. Az áldozati állat vérét megisszák, homlokukra kenik

26

, a nyers, véres húsdarabokat msgették, közben „össze-vissza mázolták arcukat, kezüket és ruházatukat."

27 Régi források jelzik, hogy „leölt áldozati állat vérével befecskendezik lakaikat."

28 Egyik esetben távol tartották a nőket az áldozati lakomáktól

29

, más esetben velük hajtatták végre

30

. Helyi adatunk szerint a bellér ivott a leölt disznó véréből egy begrényit, esetleg ekkor evett a szalonnából is, a vérrel a disznóölésben résztvevők összekenték egy23 Papp Imre 1967. 5. 24 Papp Imre 1973. 153—155. 25 Mészöly Gedeon 1952. 50. Kiinduló irodalomként Nyíri Antal ajánlotta. 26 Munkácsi Bernát 1910.

1 107., Munkácsi Bernát 1910.

2 II. 0452—53. 27 Munkácsi Bernát 1910.

2 П. 0453., 0455. 28 Uo. 0454. 28 Uo. 0445. 30

1. Ny. Szmirnov 1980. 321. Ősszel a szántóföldön a jó termésért az áldozati állatot a férfiak jelenlétében az asszonyok és a gyerekek ölték le. 124