A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

pítottak (BARTUCZ 1938). Ugyancsak BARTUCZ jelentette meg 1940-ben „Fajkérdés fajkutatás" című munkáját, mely nemcsak módszertani kérdéseket tartalmazott, hanem érintette az antropológia minden területét, az ember eredetéről és az egész emberiség rasszbeli tagolódásáról is képet adott. Ebben írta : „A legújabb emberörökléstani kutatások szintén azt bizonyítják, hogy az emberiség gén-állományában egész sereg olyan Öröklődő tulajdonság van képviselve, amelyek a rasszokon túl, az egész emberiségben közösek, az összes állatokétól különböznek s az emberi alakkör ősi egységességére vallanak" (BARTUCZ 1940). BARTUCZ ezzel egyértelműen állást foglalt az emberiség faji egysége mellett mindazokkal szemben, akik kreált elmélettel a „fajbiológia" hirdetésével igyekeztek az emberiség megosztottságát elhitetni. 1940. október 19-én a Szegedi Tudományegyetemen Embertani Intézetet létesítettek, amelynek vezetője egyetemi nyilvános rendes tanári minőségben BARTUCZ lett. Ő mág ugyanebben az évben megszervezte az Alföldi Tudományos Intézetet, melynek célkitűzése a Dél-Alföld természeti és néprajzi kincseinek, köztük az antropológiai értékeknek a tudományos feldolgozása volt (FARKAS 1985). Ugyancsak 1940-ben alakult a kolozsvári tudományegyetemen Embertani Intézet, melynek vezetésével MALÁN-t bízták meg egyetemi tanári minőségben (178), aki rövid idő alatt kitűnően felszerelt intézetet szervezett (166). Célul tűzte ki a székelység embertani vizsgálatát. A vizsgálati programban nemcsak a szokásos metrikus és leíró jellegek szerepeltek, hanem a családfák vizsgálata alapján lehetségessé vált az örökléstani értékelés is (MALÁN 1947). Ez az intézet az Alföldre is kiterjesztette érdeklődését és néhány év alatt nagyon jelentős számú egyén vizsgálatát végezték el. A 20. század negyedik évtizedében tehát ismét bővült az antropológiai kutatások és oktatás lehetősége Magyarországon, néhány olyan fiatal szakember kapott antropológiai szakképzést, akik az elkövetkezendő évtizedekben a hazai kutatások meghatározó egyéniségeivé váltak (NEMESKÉRI, LIPTÁK, FEHÉR). Nem utolsósorban sikerült kivédeni annak a helytelen irányzatnak a nagyobb befolyását, amely — ha MÉHELY elgondolása szerint fejlődött volna — lehet, hogy teljesen visszavetette volna a magyar antropológia fejlődését. A magyar antropológia helyzete 1940—1945 között A negyvenes évek elején tehát önálló intézményként működtek a szegedi és kolozsvári egyetemeken az embertani tanszékek, gyakorlatilag létezett a budapesti Embertani Intézet is és a Néprajzi Múzeumban egy gyűjtemény megalapozása révén kibontakoztak az embertani múzeum létrehozásának lehetőségei. Az 1940/1942-es tanévben a budapesti tanszék vezetésével ENTZ GÉZÁ-t bízták meg, akit az 1943/1944, és 1944/1945-ös tanévekben PAPP KÁROLY geológus professzor váltott fel ebben a minőségben (3). Az 1940/41-es tanév első félévében az előadásokat még BARTUCZ tartotta, de Szegedre való kinevezése miatt az elkövetkezendő években új oktatók kerültek a tanszékre. így 1940-től tanársegédként FEHÉR, aki aztán hosszú ideig volt a tanszék munkatársa és aki származásmegállapítási vizsgálatokkal foglalkozott. „Szünetelő tanszéket ellátó megbízott előadói" minőségben HILLEBRAND és KADIC tartották még az előadásokat (3, 4). A hallgatók közül a későbbiek során BOTTYÁN OLGA végzett antropológiai kutatásokat (4), a híres egyéniségek közül említhetjük ABA NÓVÁK VILMOS-t (3). 113