A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Irodalomtörténet - Lengyel András: Dézsi Lajos, Kner Imre és a Magyar Bibliofil Szemle

Az első szám — Braun Róbert, Schoen Arnold és Varjú Elemér írásaival kiegészülve —jó hónappal később jelent meg; a Világ — Supka Géza révén — március 25én ismertette.

14 Az összkép — bár, mint láttuk, a szerkesztésben már ekkor akadt zökkenő — nem volt rossz. A nyomdai előállítás Kner Imréhez méltó jó munka volt, Supka is dicsérte : „Az új folyóiratot nemhiába könyvbarátok kezébe szánták : kiállítása inkább 1914-re (azaz a „régi jó békeidőkre" — L. A.], mint 1924-re emlékeztet, s a Kner-officina, Kozma Lajos nagyszerű dekoratív tehetségével párosulva, előkelő hatású, európai nívójú munkát produkált." Maga az anyag pedig, bár a tudományos mellett a populáris igényeknek is meg kellett felelnie, a művelődéstörténeti kutatás szempontjából is hasznos anyag volt; tematikájával jó (s a nemszakember olvasó igényeit is kielégítő) kiegészítést jelentett az Irodalomtörténeti Közlemények és Magyar Könyvszemle anyagához. A szám legnagyobb teljesítményének, tudományos szempontból, kétségkívül Fógel József tanulmánya tekinthető; ez a Corvina-kutatást számottevően vitte előre. De emellett — részben adatai, részben átfogó (szemle-) jellege okán — a többi írás is hasznos írás volt. Egészében a lap a szakkutatás és a magazinszerű népszerűsítés igényeinek összeegyeztetésével a művelődéstörténeti kutatás és népszerűsítés sajátos arcú, színvonalas (sok-sok lehetőséget magában hordó) orgánuma lett. Ez kétségkívül, nem kis részben, a szerkesztő : Dézsi érdeme is volt. 4. A jó (vagy rossz) indulás azonban egy folyóirat életében, teljes történetében csak múló epizód; egy folyóirat mindig a folyamatos jelenlétével hat (ha egyáltalán hat), s ez a jelenlét adja (adhatja) meg értelmét és értékét is létezésének. A jó rajt önmagában legföljebb lendületet ad s bizalmat kelt a lap iránt. így volt ez a Bibliofil Szemle esetében is; az első —jól sikerült — számnál fontosabb lett a folytatás, amely, sajnos, hamar fölszínre hozta a lap kiadásának, szerkesztésének és nyomdai előállításának szinte valamennyi problémáját. 1.) a szűk anyagi bázis, 2.) a feszített előállítási ütem, 3.) az elfoglalt és sokfelé elkötelezett, mondhatnánk szinte „szétdarabolt" szerkesztő és 4.) az üzleti és tudományos érdekek folyamatos ütközése keltette szükségszerű konfliktusokat. Az első szám megjelenése után, ez persze, még nem látszott mindjárt, vagy legalábbis utólag nem mutatható ki. Sőt, az első számmal a kezében Dézsi még előbbre is lépett egyet: Móra Ferenc, a mind népszerűbb (akkor a legolvasottabb magyar írók egyikének számító) író-múzeumigazgató, valamint Szalay József, a páratlanul gazdag grangerizált könyvgyűjteménnyel rendelkező „literátus főkapitány" megnyerésével tovább erősítette a munkatársi gárdát.

15 Igaz, mindketten inkább a folyóirat magazinjellegének erősítéséhez járultak hozzá; Móra az érdeklődéstkeltő olvasmányokat, Szalay — könyvészeti kuriozitások mezébe öltöztetve — a könyvgyűjtés élményszerűségét testesítette meg a lap számára — ám ez a Magyar Bibliofil Szemle profiljába szervesen bele is tartozott, sőt belekívánkozott. A Rovó Somogyi (Móra írása a 2. számban) az érdekes, izgalmas, „nagyközönségnek" ajánlható művelődéstörténeti („kultúrhistóriai") publicisztika egyik mintaműve mai napig; A kézírással ékes könyvek (Szalay közleménye ugyanitt) pedig egy kivételesen izgalmas újkori könyvgyűjtemény „étvágyat" keltő, e nemben mintaszerű, leírása. Mindkettővel sokat nyert a második (sejthetően 1924 márciusában-áprilisában összeálló) szám. A 2. szám szerkesztése közben, április 4-én Lantosék újabb megbeszélésre hívták Dézsit. 14 [Supka Géza] s. g. : Magyar Bibliofil Szemle. Világ, 1924. márc. 25. 10. 15 Mórát is, Szalayt is Dézsi a Dugonics Társaság révén ismerte meg; Móra és Dézsi kapcsolatáról, ill. Móra cikkéről 1. Lengyel András, 1976. 38—39., 41—44., 48. 352