A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Irodalomtörténet - Lengyel András: Dézsi Lajos, Kner Imre és a Magyar Bibliofil Szemle

eljárását nem helyeslem. Természetesen, én Lantos cég semminemű tettéért nem felelek Azonban ebben a nekem kellemetlenné váló ügyben szeretném, már csak a magam megnyugtatására is, ha Méltóságos Uram szívesen elfogadná szolgálataimat s közbenjárásomat, amennyiben valami függő vagy rendezni való ügye volna a Lantos céggel." A folytatásról már nincs adatunk; a Sikabonyi által többször is kért A száz legjobb könyv című Dézsi-sorozat azonban nem folytatódott a Magyar Bibliofil Szemlében; a szerző nem volt hajlandó megadni az új szerkesztőnek a közlési jogot, inkább félbe hagyta tanulmányát. Egyébként a folyóirat is csak késve, a második félévet összevonva jelent meg. A szerkesztőváltásról csak egy udvarias, de meglehetősen semmitmondó hír jelent meg Sikabonyi Antal tollából és aláírásával.

18 6. Utólag, majd hatvan évvel az események után nyilvánvalóan nincs sok értelme feszegetni a kérdést: ki, milyen mértékben felelős e szakításért, illetve, vajon Dézsi „önhibája" volt-e a szakítás legfőbb, döntő oka — hiszen ez egy toleránsabb művelődési közegben talán be sem következett volna. De a húszas évek magyar művelődési viszonyai között, úgy tetszik, e szakítás szükségszerűen következett be s ez az, ami igazán figyelembe veendő a Magyar Bibliofil Szemle sorsában. Ha ugyanis jobban megnézzük Dézsi, Lantos és Kner valóságos mozgásterét, cselekvési lehetőségeit, észre kell vennünk: az adott körülmények között tulajdonképpen egyik sem tehetett volna lényegesen mást, mint amit tett. Knernek kevés, a vállalt feladatokhoz képest szűkös betűkészlete volt; ő — a létkérdést jelentő üzlet realizálása végett — kénytelen volt sürgetőleg föllépni, s akár az összetűzést is kockáztatni. Dézsi, akit mind személyes életlehetőségei, mind tudományos lehetőségei beszűkülése révén szintén sújtott a húszas évek nagy gazdasági visszaesése, anyagi okokból is, de szorosan vett tudományos ambíciói végett is kénytelen volt egyszerre több dologba kezdeni, egyszerre többfelé is elkötelezni magát. S kénytelen volt az Apponyi-gyűjteménnyel is foglalkozni — akár a Magyar Bibliofil Szemle rovására is, hisz az Apponyi-gyűjtemény föltehetőleg mind tudományos-szakmai, mind anyagi szempontból fontos feladat lehetett számára. De, ha nem vagyunk farizeusok, végső soron még Lantos könyörtelen üzleti racionalizmusa is megérthető. Ő, aki számára a kultúra elsősorban mint áru létezett, amit el kellett adnia (lehetőleg nyereséggel), kénytelen volt üzleti szempontok szerint mérlegelni. Vitakérdés lehet, persze (bár eldönteni a vitát megfelelő kutatások híján egyelőre nem lehet), nem volt-e mégis Lantosnak annyi „mozgástere", annyi (esetleg elveszteni való) tartaléktőkéje, hogy a megfelelő szerkesztő megtartása, ill. biztosítása végett még némi veszteséget is vállalhatott volna. Valószínű ugyanis, hogy lett volna ennyi lehetősége; valószínű, hogy a Lantos Rt. elbírta volna a Kner nyomdának fizetendő (esetleges) késedelmi díjakat (stb.) is. De ez a Lantos cég részéről már minden bizonnyal kockázatvállalást, talán feleslegesnek is látszó többletkiadást jelentett volna. Ezt pedig egy mégoly jó könyvkereskedés sem szívesen vállalhatta magára a nagy infláció, a pénztelenné váló könyvvásárló-közönség megritkulása közepette. Mindez — Dézsi, Kner és Lantos „fölmentése" — azonban nem változtat az alapproblémán: Dézsi menesztése öncsonkítást, a lap lehetőségeinek (többékevésbé tudatos) beszűkítését eredményezte. S ez a szakítás már előre jelezte a Magyar Bibliofil Szemle hamarost — 1925 végén — bekövetkező végét: a lap drasztikus és „váratlan" beszüntetését.

19 18 Sikabonyi Antal : Szerkesztőváltozás. Magyar Bibliofil Szemle, 1924. 3—4. sz. 248. 19 Vo. Sikabonyi Antal szerkesztői jegyzetével : A Bibliofil Szemle olvasóihoz. Magyar Bibliofil Szemle, 1925. 4. sz. 263. 357