A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Középkori és újkori történelem - Nagy Zoltán: Franz von Querlonde jelentése a szegedi vár 1768. évi állapotáról és erődítési terveiről

nem vettek figyelembe vagy elmulasztottak néhány lényeges elővigyázatossági tényezőt. A kazamaták talaja csaknem ugyanazon a szinten van, mint az erőd belsejének a talaja — természetesen az új kazamatákról beszélek, mert úgy láttam, hogy a régi kazamatáké több helyen még lejjebb van. Ahhoz, hogy az ilyenfajta föld alatti helyiségek jók és — amennyire lehetséges — szárazak legyenek, talajuknak legalább mintegy egy lábbal magasabbnak kell lennie az erőd belsejének szintjénél, — feltéve, hogy megtörtént az az elővigyázatossági intézkedés — ezt feltétlenül szükségesnek tartom — amelynek folytán az utóbbi talajt legalább egy, de inkább két lábnyira tartják a legnagyobb vizek fölött. Ez az óvóintézkedés annál is inkább szükségesnek látszik előttem ezen a vidéken, mert észrevehető, hogy a víz — kiszáradása közben—a föld, felszínén sót hagy maga után s ez a só igyekszik a nedvességet táplálni és azt még veszedelmesebbé, még maróbbá tenni. Ez a megfontolás természetszerűen egy másik meggondolásra késztet, ti. arra, hogy nem lehet eléggé elővigyázatosnak lenni a föld alatti helyiségek kőműveslétesítményeinek megóvásában, főként ami boltozataiknak a víz átszivárgásától való megóvását illeti. Ugyanis, mihelyt ez a sós nedvesség behatolt a kőművesmunkákba, ez megmarad ott a megfagyott salétrom képződményeként és láthatóvá lesz a kőművesmunkák díszítésein ; ezt aztán ritkán sikerül tökéletesen eltávolítani. Ezek a kazamaták kissé összeszorítottaknak tűntek előttem, azaz boltozataikat nem találtam elég magasaknak, főleg nagy hosszúságukhoz viszonyítva. Azt gondolom, hogy az erőd falainak mérete miatt nem lehetett magasabbra emelni őket, de az a véleményem, hogy annál is inkább néhány lábnyival magasítani kellett volna az oldalnézetet : ez a kazamatáknak fennköltebb, szabadabb és egészségesebb külsőt adott volna. A kazamaták boltozatai földdel vannak befödve, anélkül, hogy akár külső vakolóborítás, akár tetőfedő anyag lenne alatta ; nem hallgathatom el—amint erre vonatkozó észrevételemet már Aradnál is megtettem —, hogy ez a leglényegesebb óvóintézkedések egyike, amelyet semmilyen esetben sem szabad elmulasztani e föld alatti helyiségek megóvása végett éppen úgy, mint lakhatóvá tételük és az egészségügyi feltételek megteremtése érdekében. Jól tudom, hogy javaslatomnak szükségképpen költségesebbé kell tennie a föld alatti helyiségek építését. Talán azt az ellenvetést fogják felhozni, hogy takarékosságból tértek el ettől. Erre azt válaszolom, hogy a helyesen értelmezett takarékosságnak józan ítéletűnek kell lennie, és hogy ez elsőrendű kötelessége egy buzgó, okos szolgának, akire ura vagyonának kezelését bízza rá; ennek a szolgának azonban — jóllehet mindig csakis a takarékoskodást tartja szem előtt — nem szabad elfeledkeznie arról a nagy célról, amelyre urának költsége irányul. Enélkül a takarékoskodás zsugorisággá fajul s ez nagyon káros a szolgálat hasznára nézve. Az ilyen takarékoskodás már nem takarékosság, hanem valójában túlzott költekezés. Ugyanis szilárd meggyőződésem, hogy a császári és királyi felségek az erődök megépíttetésével nemcsak a jelenre, hanem a századok sorára is gondoltak. És vajon hogyan ringathatnánk magunkat abban a hitben, hogy jól megvalósítottuk az ő szándékaikat, ha nem tettünk eleget valamennyi szükséges óvatossági intézkedésnek ahhoz, hogy az épületet szilárdan tartóssá tegyük, amely képes jó állapotban maradni az idők folyamán. Valamely erőd általában nem azzal a céllal készül, hogy közvetlenül csak megépítse után álljon ki ostromot: talán számos évvel azután, sőt nagyon sokáig azután is kénytelen lesz ellenállni. Vajon milyen haszonnal fog járni ezen erőd építésére fordított kiadás, ha nem áldoztak valamivel nagyobb összeget a szilárdsága és tartóssága érdekében való óvóintézkedésekre? Ellenkezőleg, ilyen körülmények között összedől és képtelen lesz eleget tenni annak a célnak, amelyre 148