A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Szovák Kornél: A fehérló-monda kérdéséhez

valószíhűleg régebbi szöveget (ún. Budai Krónika) őrző Zsámboki kódexétől viszont némileg eltér. Lévén, hogy a XIV. századi szerkesztmény a KézainéX olvasható változatot is fenntartotta, az utóbbi esetében az esemény kettős megörökítésével kell számolnunk. Ha igaz Veszprémy László feltevése, miszerint a 'bractando' és a 'Bracta subiugando' variánsok közül a lectio difficilior elve alapján az előbbi a régibb változat

12

, azt is fel kell tennünk, hogy a hun-történet végére illesztett fejezet egy, már Kézai előtt is létező szövegváltozatban is megvolt, s ebből a Zsámboki kódex szerkesztője merített, míg a Képes Krónika Kézai változatát fogadta el. Eme rövidebb lejegyzésben találunk olyan nyelvi fordulatot, mely a XIV. századi szöveg 128. fejezetében is szerepel („duces muneribus illecti" v. „allecti").

13 3. A következőkben kísérletet teszünk arra, hogy a fehérló-történet motívumait szétválasszuk és fontossági sorrendjüket megállapítsuk. A történet három motívumkörre tagolható, ezek egyike kétségkívül a területért csereértéknek adott fehér színű ló (itt jegyezhetjük meg, hogy a Képes Krónika szövege a ló színét nem említi, csak az ábrázolása mutatja, hogy fehér színre gondolhatott). A történet másik eleme a hódolási jelképként vagy szerződési formaként megjelenő föld, fű és víz átadása. A harmadik összetevő a csalás, a csalárd országvétel. Mivel a történetet ez utóbbi avatja epikus jellegűvé, ezt tekinthetjük a monda legfontosabb, mondhatni meghatározó elemének. A csalás lényege egy szerződés értékű jelképes szertartás vagy hódolási cselekedet, melyet a magyarok az ő jogszokásukat nem ismerő, mit sem sejtő idegennel szemben érvényesítenek (ezen összetevő lényegi mivoltát Szekfiu kivételével eddig senki sem vitatta). Ha a motívumot magában vesszük vizsgálat alá, arra az eredményre jutunk, hogy a mondának igenis lehet párhuzama. A szász nép történetírója, a korvey-i Widukind jegyezte le a szászok honfoglalását. A történet szerint egy szász ifjú port vásárolt aranyért a föld porából egy türingtől, majd a porral behintett egy területet és azt a sajátjának tekintette, birtokjogát végül fegyverrel érvényesítette. A türingek - miután rájöttek a csalásra - ugyanúgy elátkozták a vételárként kapott aranyat, miként a morva fejedelem a fehér lovat. Azt sem hallgathatjuk el, hogy a szász történetnek szintén nincs direkt módon kibontható történeti magva: efféle szász-türing konfliktusról ezen a területen a német történelem lapjai mit sem tudnak.

14 A szász monda is jogszokást őriz, és a történet kulcsa ez esetben is az, hogy az egyik szerződő fél nem ismeri a másik jogszokását és > ezáltal megcsalatik. Jacob Grimm több hasonló jellegű mondát gyűjtött össze, közülük a legismertebb és egyébiránt a legkorábbi lejegyzésű a Phoeniciából menekülő és a mai Líbia területén országot vásárló Didó királynő története, ez egyben a motívum vi12 Veszprémi László 1990.11. 13 Chron. saec. XIV. 128 p. 399. 14 A két történet párhuzamára először Reinhold Shottin W. Wattenbach által átdolgozott Widukind fordítása hívta fel a figyelmet: Widukinds Sächsische Geschichte. Nach der Ausgabe der Monumenta germaniae übersetzt von Reinhold Shottin. Zweite Auflage. Neubearbeitet von W. Wattenbach. Leibzig, 1891. (Geshichtschreiber der deutschen Vorzeit. 2. Gesammtausgabe Bd. 33.) 8. Csóka Lajos, 1967. 383387. feltevése, hogy itt Widukind szövegszerű hatásról lenne szó, természetesen túlzó. Vargyas L. Istvánovits M. 1988.159. helyesebben értékeli a párhuzamot. i 565