A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Pávai Éva: Az avar művészet indamotívumai

Ezeken a véreteken azt a pillanatot láthatjuk, amikor az állatot a támadója éppen elkapja. A megtámadott mintegy rázuhan mellső lábaira, hátsó végtagjai pedig oldalra csapódnak a lendülettől. A tárgyakon az első lábak az öweret síkjában vannak, az al­sótestet pedig ábrázolás-technikai okokból visszafordítják. Az oldalt álló végtagokat csak így lehet szemléltetni. 19 Az avar ötvös ezt az állatot örökíti meg minden egyes munkájában, annak díszí­tésre alkalmas kombinációit felhasználva. Minden övgarnitúra egy-egy állatküzdelmi jelentként értelmezhető. A győztest sokszor csak a csatpecek képviseli, amely a griffek csőrére 20 emlékeztet. Máshol a griffes-indás szíjvégen, vagy a griffes-csüngős vérete­ken láthatjuk viszont. Különösen szembetűnik ez a megállapítás akkor, ha végig gon­doljuk, hogyan helyezkednek el az övön a garnitúra tagjai egymáshoz viszonyítva. A griffes-csüngős daraboknál mindegyik griffnek megvannak a maga „áldozatai". A veretsor két végpontja viszont a csat és a szíjvég, melyeken a győztest/győzteseket láthatjuk; ebben az esetben a ragadozó állat füzérszerűen tartja karmai között „áldo­zatait". Ezen az elvont ábrázolási szinten az avar közegben már nem az a fontos, mi­lyen állat a győztes és a legyőzött - maga a tény számít, a győzelem, amely egyben birtoklást, hovatartozást is jelenthet. Az avar férfi ezeket az állatokat viselte az öwe­reteken és az íjon is. Ez a burjánzó motívum eredetileg feltehetően még több tárgyat „díszített". A kezdetben egészen konkrét állat elvonatkoztatott ábrázolására, majd elindáso­dására az lehet a magyarázat, hogy fellép az ún. „felejtést effektus". Vagyis minél távo­labbról kell emlékeznie valamire az embernek, idővel annál inkább homályosabb lesz az emlékkép. Valamely jelentésének előtérbe kerülése fenntartja, élteti e motívumot tovább -legbensőbb mondanivalója, erővonalai tehát megmaradnak. Már nem az a lé­nyeg azonban, hogy hogyan ábrázolják ezt az állatot, hanem az, hogy vele kifejeznek valamit. Jellé, „egyszerű" „S"-alakká válik. A Kárpát-medencében való alkalmazása már a közép avar övgarnitúrákban feltű­nik. Az egyszerű „S"-alaktól (A típus) - amely a kunbábonyi arany tőrveretet 21 is dí­szíti - a bonyolultabb változatig (K típus- III. t.) már ebben az időszakban is megta­lálható. Feltűnő azonban, hogy utóbbi típusra a nagyszámú késő avar anyagban nincs példa eddig. A közép avar korban az „S"-alaknak ez a bizonyos fokig „geometrizált" változata a motívum fejlődésének egy másfajta irányultságát sejteti, mint ami a késő avar kori típusoknál megfigyelhető. Vagyis: - az A típust, mint alapelemet nem szá­mítva - a közép avar kori indás anyag nem tekinthető az öntött, indás övgarnitúrák szerves előzményének. A motívum sajátos megfogalmazását találjuk a hohenbergi 22 leletben (IX. t. 10­12). A nagyszíj vég az S, a csüngős veret az L, a kisszíj vég pedig az A típushoz tartozik. A Krungl-i veretek (IX. t. 8-9.) 23 laposindás díszítése egészen szokványos: a nagyszíj­19 Szőllősy Gábor és Takács István szíves szóbeli közlése. Hozzászólásukat ezúton is köszönöm. 20 Rudenko Sz. I. 1960. 287. 21 H. Tóth Elvira 1972. 6. kép 22 Hampel, Joseph 1905. Taf. CCXCII. 23 Hampel, Joseph 1905. Taf. CCXI.; Fischbach Ottó 1894. 359-360. 369 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom