A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Tomka Péter: Előszó

párhuzamai (Sivasovka-kultura) a koraavar ethnogenezis egyik neuralgikus pontjára irányítja a figyelmet (Somogyi Péter). Viselettörténeti összefüggései vannak a dabasgyón-paphegyi leletnek (Simon László, koraavar varkocsszorító?) vagy az ún. akasztóhorgoknak is (M. Horváth Attila). Miközben bővül a temetkezési szokások rejtélyeinek sora (Medgyesi Pál, Bélmegyer), egyre világosabb kép rajzolódik ki a sírkamrás lovastemetkezésekről (Pásztor Adrien, Budakalász későavar lovasai, a leletek között griffen lovagló koronás nőalak képével). A szokások mezsgyéjét átlépve ma már rekonstruálható tárgyként kezelhetjük a fakoporsót (Fejér Gábor az ethnográfus és faipari szakember térlátásával hozta helyre korábbi kísérleteink ügyetlenségeit). Áttérve ezzel egyes tárgycsoportok kismonográfiáira, az avar kor egyik különlegesen fontos „tárgyának": a lovaknak a vizsgálatát kell kiemelnem (Bartosiewicz László a jellegzetes különbségek okainak nyomozásával kultúrtörténeti kérdéseket vet fel). Nem kis meglepetést okozott az avarok harci kürtjének megfújása (Szentpéteri József). A kerámiakutatás a K-dunántúli fekete kerámia szolid összefoglalásával gyarapodott (Vida Tivadar emellett a cserépbográcsok kérdéséhez is hozzászólt). Lassan benépesül Vas megye eddig szinte avarmentes foltja, alkalmat adva Kiss Gábornak a karéjos lószerszámveretek összegyűjtéséhez és értékeléséhez. Ez lett a sorsa a karéjos öwereteknek is: Szalontai Csaba (még egyetemi hallgatóként!) lelkesen igyekszik ezt a típust a bocsi körhöz kapcsolva, illetve azzal szembeállítva a IX. századra keltezni. A motívumkutatás három teljesen eltérő, mégis rímelő, szellemes, szép és távlatokat nyitó elemzéssel gyarapodott. Az abonyi 292. sír szíjvégének sárkánya etimológiai összefüggéseket felvillantó eurázsiai nyomozásra vitte Gróf Pétert; a későavar alakos ábrázolások kompozícióinak alakulása a művészettörténet módszereinek alkalmazására adott lehetőséget (Fancsalszky Gábor) és kiderült: a kivételes rendszerező készség az egész későavar indás övdíszítő gyakorlatot vissza tudja vezetni egyetlen S alakú állatmotívumra (Pávai Éva). A magyar honfoglaláskor témakörét érintő tanulmányok jellemzője a rendkívül kiszélesedett látószög. A nem akármilyen régészeti leletek mellett szót kapott a nyelvészet, ethnológia, mondakutatás, írott forrásokkal dolgozó történettudomány, demográfia is. Egyikünknek sem árt a figyelmeztetés: a nyelvi, kulturális és biológiai kapcsolatrendszerek eltérhetnek egymástól (Klima László); általános ethnológiai törvényszerűségek (pl. a szociológiai kategáriók átmenetei, az életformaváltás gyorsasága) a honfoglalóknál is figyelembe veendők (Nagy Imre); a Fehérló-monda elemei mögött rejtőző diplomáciai szerződés még Szvatopluk életében létrejöhetett (Szovák Koméi); a déli („erdélyi") bevándorlási irány historiográfiai prioritása a szokásosnál délebbre helyezheti a magyar-morva harcok színterét (Veszprémi László); a magyar törzsek elhelyezkedésének vizsgálatába egyszerre vonhatók be a türk-oguz, székely nemzetségi szerveződések és a korai magyar megyerendszer adatai (Dénes József). Revízió alá vonható az ún. nagycsaládi temetők formációja (Révész László) és jó esélyünk van arra, hogy a karosi honfoglalók telepeit is megismerjük {Wolf Mária, kronológiai vitára csábítva). Továbbgondolásra késztet a sárrétudvari X. sz.-i temető gondos paleodemográfiai vizsgálata is (Oláh Sándor). Igen nagy nyeresége volt a szentesi előadássorozatnak és maradt a tanulmánykötetnek az ún. kései nomádok (illetve utódaik) kutatásának a népvándorláskorhoz kap15